Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

5. Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686–1872

környéki mezővárosoknak céhes ipara a pesti ipar versenyének hatására az 1848 előtti évtizedekben jelentékeny mértékben lehanyatlott. A falusi és mezővárosi iparosok túlnyomó része a kézműipar mellett általában szőlőműveléssel is, ezenkívül — bár csekélyebb mértékben — gabonatermeléssel és állattenyésztéssel is foglalkozott. Lenin arra hívja föl a figyelmet, hogy a ,,kapitalizmusnak . . . kezdeti fejlődési fokán az iparos még alig különül el a paraszttól, kapcsolata a földdel valóban fölötte jellegzetes tünet, amely külön tárgyalást követel".

97 A falusi és mezővárosi kézművesek jelentékeny része csupán az óv egy bizonyos részében, rendszerint a késő őszi és téli hónapokban folytatta mesterségét, tavasszal és nyáron pedig mezőgazdasági munkával foglalkozott. A kalocsai mesterek pl. 1826-ban — a helytartótanácshoz intézett felterjesztésükben — maguk is rámutatnak arra, hogy már csak azért sem lehet őket „valamely szabad királyi városban lakozó Mesterek"-hez hasonlítani, ,,mivel tizok egész esztendő lefolyása alatt elegendő Munkájok lévén Mesterségeket szüntelen folytathattyák, mi ellenben alig fél avagy fertály esztendő alatt munkánk akadván mesterségünket űzhettyük, a többit időt pedig paraszti munkára fordítani kénteleníttetünk, szinte azok minden nemű szabadsággal élnek, mi azonban több féle uradalmi szolgálatokat üggyel-bajjal s nyomorult szegénységgel végben vinni kénteleníttetünk".

98 A céhes mesterek a mezőgazdasági munkák végzésénél inasaik és legényeik munkaerejét is igénybe vették,

99 vagy pedig műhelyüket bezárva elbocsátották legényeiket, akik közül sokan — mint Pest megye jelenti 1834-ben a helytartótanácsnak — ,,nyári időben mesterségeket elhagyván ezen időt a falukon lakó szüleiknél és attyok fiainál eltöltik . . ."Az ó budai csizmadiák ugyanakkor arról panaszkodnak, hogy ,,a csizmadia mesterségen (levő legénység) legnagyobb részint a hazabeli falusi jobbágyok gyermekeiből áll, Szent György napkor, midőn valamint mindenféle mesterembereknél, úgy kiváltképpen a csizmadiáknál a Munka megfogyni szokott, mert a Köznép a tavaszi és nyári mezei Munkát a meleg időben . . . mezítelen lábon szokta végezni, a munkából kiállván (ti. a legények) egész Tavasz és Nyár által a Mezei Munkában úm. Szőllő Mívelésben, Kaszálásban, aratásban, Bor Szüretben foglalatoskodik, részént ki ki a Maga Szüleinél, Atyafiainál vagy Más Idegeneknél, minthogy több keresete a Mezei Munkából akkor vagyon, mintsem a Mesterség folytatásából volna".

100 Az országos összeírások, a megyei és helytartótanácsi jelentések, a városi és községi adójegyzékek, az adás-vételi szerződések, végrendeletek és egyéb források tanúsága szerint a falusi és mezővárosi céhes kézművesek a XIX. század elején nem alkottak egységes réteget, hanem vagyoni szempontbólhárom csoportra oszlottak. A céhen belüli rétegeződés az órtéktörvény hatására indult meg,

101 s azt a napóleoni háborúk idejében elősegítette a háborús konjunktúra is. A céhprivilégiumért fizetendő magas udvari illetékek, ezenkívül a céhes mestereknek a konkurrenciától való félelme — mint fentebb láttuk — megnehezítette, gyakran pedig megakadályozta a szegény parasztok közül kikerülő falusi és mezővárosi kézművesek céhalakítását. Aszódra pl. — Pest megye jelentése szerint •— a szomszéd községekből azok a mesterek járnak munkát keresni, akik ,,szegénységük miá a Czéhek által megvétetni szokott mesterré bevételért járó nagy díjakat lefizetni nem képesek . . ."

102 Azoknak a kézműveseknek viszont, akik ki tudták váltani a privilégiu263