Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

5. Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686–1872

gazdasággal. Mennyi volt ugyanekkor a helység lakossága? — Az 1772—73. évi összeírás szerint 281 családfőt találunk Lacházán, vagyis a lakosságnak 7,1 %-a folytatott — a fenti értelemben — ipari tevékenységet.

90 Az 1828. évi összeírás már 587 családfőt és 70 iparűzőt tüntet fel Lacházán, az iparosok 3—4 kivételével segéd nélkül dolgoztak.

91 A helybeli mestereknek 1823-tól kezdve privilegizált céhje is volt, amely a kovács-, lakatos-, szíjgyártó-, kerékgyártó-, asztalos-, molnár-, szabó-, takács-, szűcs- és csizmadiamestereket egyesítette. A 70 kézműves közül 17 takács, 15 varga (köztük talán szíjgyártók is), 11 szűcs, 7 csizmadia, 5 szabó, 5 kovács (köztük bizonyára a lakatosok is), 4 ács, 3 molnár, 2 asztalos és 1 kerékgyártó. Közülük többen — természetesen — nem voltak céhes iparosok; az 1828. évi összeírás ti. nem tünteti fel, hogy kik tartoztak céhbe. Míg tehát az 1770-es évek elején a családfőknek 7,1 %-a foglalkozott iparral, addig 1828-ban 11,9% végzett ipari munkát. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a bejegyzett iparosok közül alig 6—7 dolgozott egész éven keresztül. A többiek pedig csak télen (hiemis tempore), vagy csak olykor (dum et quando), folytatták mesterségüket. 1828 és 1848 között nem változott lényegesen az iparűzők számaránya. Lacháza 1850. évi összeírása szerint

92 63 iparűző működött a mezővárosban, az összeírás azonban nem tünteti fel, hogy az illetők egész évben vagy csak az év egy részében folytatták-e mesterségüket. (Valószínűnek látszik, hogy az iparűzők számának az 1828 és 1850 közötti „csökkenése" (70-ről 63-ra) csak látszólagos. A valóságban inkább növekedhetett a kézművesek száma, az 1828. évi összeírás ugyanis minden olyan lakost iparosnak tüntet fel, aki az év egy bizonyos részében vagy csak időnként végzett ipari munkát. Az 1850. évi Összeírásnál viszont inkább azokat tekintették iparosnak, akik főfoglalkozásként űzték az ipart.) A 63 iparos közül 13-an a kézművesség mellett mezőgazdasággal is foglalkoztak. így 3 takácsot, 3 molnárt, 1 hentest, 1 asztalost és 1 kovácsot mint „gazdát" (Grundbesitzer) említ meg az összeírás. 1 takács, 1 vászonszövő, 1 kovács és 1 szűcs mestersége mellett mint napszámos (Taglöhner) is dolgozott. Ugyanakkor — Összegezésünk szerint — csupán ipari tevékenységet folytatott 13 molnár, 14 takács, 5 csizmadia, 1 kőműves, 6 szabó, 2 asztalos, 1 kerékgyártó, 2 vászonszövő, 2 kovács, 1 hentes, 2 szűcs és 1 kosárfonó. Az inasok és legények száma 1850-ben 14 volt (a távollevő, feltehetően vándorúton levőké pedig 8). Az iparűzők együttes száma tehát (mesterek, legények és inasok együtt) 77-re tehető Lacházán. — Az 1828. és 1850. évi összeírás szerint mintegy 13—14 fajta mesterség képviselőit találjuk meg a mezővárosban. Az 1828. évi összeírás szerint tehát 70 kézműves működött Kiskunlacházán, ezek túlnyomó része az évnek csak egy bizonyos részében dolgozott, s 3—4 mester kivételével egynek sem volt segédje. 1828 és 1850 között nem változott lényegesen a kézművesek száma, a segédeké viszont növekedett, s valószínű, hogy azoknak a mestereknek a számaránya is nőtt, akik elsősorban iparral foglalkoztak. A mesterek és segédek együttes számának növekedése (s feltehetően az ipart mint főfoglalkozást űzők számának emelkedése) a 2 összeírás közt eltelt időben nagyjából megfelel a népesség 2 évtizedes szaporodásának.

93 Az iparűzők száma tehát a földművelő lakosság növekedésével párhuzamosan s kb. annak arányában növekedett Kiskunlacházán a XVIII. század második felétől az 1848-as polgári forradalomig. A helybeli kézművesek azon231