Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

5. Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686–1872

egészen más neveket találunk, mint 1754/55-ben); 1766/67-ben pedig 9 molnárt tüntet fel a taxális összeírás.

87 Az előbbi (és más) példák (is) arra figyelmeztetnek, hogy a dikális ós taxális összeírások külön-külön nem nyújtanak megfelelő támpontot a kézműipar történeti-statisztikai vizsgálatához, a két összeírást feltétlenül össze kell vetnünk, adataikat egymással ellenőriznünk, hogy reális képet nyerjünk az iparűzők számszerű megoszlásáról. Igen kevés azoknak a településeknek a száma, amelyekben — a rendelkezésünkre álló adatok alapján —• legalábbis a XVIII. sz. második felétől kezdve 1848-ig—-nyomon kísérhetjük a népesség növekedését, s ezen belül az iparűző elem számszerű gyarapodását. Ebben a vonatkozásban is elsősorban a helytörténeti kutatásra váró feladatokra kell emlékeztetnünk.

88 Ezen kevés községek közé tartozik a Pesttől délre, kb. 40 km távolságra fekvő, a Duna bal partján elterülő Kiskunlacháza, amely nemcsak a XVIII. században, hanem az 1848-as forradalom előtt is tipikus mezőgazdasági jellegű település, s amely lélekszámát tekintve a nagyobb falvak, ill. a kisebb mezővárosok közé sorolható. (1839-ben — mint korábban említettük — mezővárosi rangra emelkedett.) A község közelében —• kb. 5 km távolságra — csupán egyetlen iparosodottabb mezőváros, a Csepel-szigeten fekvő Ráckeve található. A lacházai adó jegyzékek

89 az 1763—64. évben tesznek először említést kézművesekről. Ebben az esztendőben 3 személy neve mellett találjuk az opifex megjegyzést. (Mindhárman irredemptusok.) Az 1764—65. évben viszont már 10 iparűzőt (2 redemptust és 8 irredemptust) tüntet fel névszerint az összeírás. — (Feltűnőnek látszik az iparűzők számának ez az ugrásszerű ,,növekedése" egyik évről a másikra. — Lehetséges, hogy ettől az évtől kezdve új szempontok alapján történt a lakosságnak az adójegyzékbe való felvétele. Meg kell viszont jegyeznünk, hogy az 1764—65. évben feltüntetett 10 iparűző közül 7-nek a neve nem szerepelt a korábbi jegyzékben, s csupán a másik 3 mester neve található meg mindkét összeírásban.) A következő években az iparűzők számának lassú és egyenletes növekedése tapasztalható: 1765—67 között 11 (2 red.+9 irred.), 1767—68-ban 12 (5 red.+7 irred.), 1768—69-ben 16 (6 red. + 10 irred., utóbbiak között 2 szűcslegény is szerepel), 1771—72-ben 18 (7 red. + ll irred.), 1772—73ban pedig 20 iparűző (8 red.+ 12 irred.) található a községben. Vagyis 1764 és 1773 között tízzel növekedett a kézművesek száma Kiskunlacházán. Arra a kérdésre, hogy milyen mértékben haladt előre a kézművességnek a mezőgazdaságtól való különválása Laeházán, már nehezebb válaszolnunk. Az 1772—73. évi adójegyzékben pl. részletes kimutatást találunk az iparűzők adó alá eső vagyontárgyaira vonatkozóan. A kézművesek nagyobb része ekkor jelentős állatállománnyal is rendelkezett, ami arra enged következtetni, hogy a mesterek többsége nemcsak másodsorban foglalkozott földműveléssel. így az egyik mesternek 12 igásökre ezenkívül 2 fejőstehene, 2 meddőtehene és 5 lova volt. Két mesternek volt még 6 igásökre, s ezek mellett több tehene és lova, — egy mesternek 4 igásökre és egyéb állatai. A legtöbb mester rendelkezett 1—2 lóval, fejőstehénnel és egyéb állattal, s csupán 6-nak (a 20 kézműves közül) nem voltak állatai. Viszont a mesterek csaknem kivétel nélkül ház- és műhelytulajdonosok az említett évben, köztük olyanok is, akik korábban házzal vagy műhellyel nem rendelkeztek. Az 1770-es évek elején tehát 20 olyan ,.kézműves" működött Kiskunlacházán, akik ipari munkájuk mellett jelentős mértékben foglalkoztak mező260