Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

2. Petróci Sándor: Pest megye újjátelepülése 1711–1760

egészen differenciált voltára utaló foglalkozásban találjuk az elszegődött jobbágyokat: gulyás, csordás, vincellér, vadőr, mezőőr, éjjeliőr. Számuk egyes községekben egészen jelentős: Pilisen 27 ilyen jobbágyot írnak össze. Kecskeméten 29 juliász még jobbágynak is vallotta magát. Abonyban a 3 hajdú ugyancsak a jobbágyokból került ki. Az 1760. évi összeírás szerint a kecskeméti járásban már 119 ilyen szegődött jobbágy élt.

74 A jobbágyok ilyen szolgálatba állása a solti járásban sem ismeretlen. Igaz, hogy még csak az 1744. évi kecskeméti állapotnál tartanak: a legtöbb elszegődött jobbágy — csősz. Ezt a tisztet általában öregebb emberek szokták ellátni: valószínű, hogy házas jobbágy fiaik végezték helyettük a munkát.

75 A majoros gazdálkodásnak az árutermelésre való áttérése a hatvanas évekban a zsellértársadalomban is differenciálódásra vezetett. Adataink szerint most is, Pest megyében is a kisuraságok voltak, akik egyre több úrdolgát követelve nyomorgatták falvaik zselléreit. 1759-ben Dabasról a 19 házas zsellér — facultatem habens — közül 15 megszökött. A vármegyétől kiküldött bizottság vizsgálata megállapította, hogy hatan közülök más urasághoz mentek szolgálni, kilenc pedig elmenekült. Egyhangúan azt vallották, hogy semmiképpen sem akarnak fölös az eddig megszabottnál több robotmunkát vállalni. Nem a szegénység űzte el őket: a 15 menekült család 16 jármos ökröt, 20 hámos lovat, 33 fejőstehenet vitt magával. A megyei vizsgálat a községnek is érdeke volt: csak így csökkenthétté megyei adóját az elmenekült jobbágyok és az elvitt jószágok után már nem fizetendő összeggel.

76 A zsellérek szolgákká válása arra enged következtetni, hogy a gabonakonjuktúra következtében — legalább átmenetileg — viszonylagos munkaerőhiány támadhatott, ha aránylag olyan jó anyagi helyzetben levő zsellérek, mint az imént ismeretetett dabasiak — inkább ezt a ,,szolga-sort" vállalták. A nemesek adómentessége miatt a birtokaikon szolgáló népességről soha nem készült kimutatás — az uradalmak jobbágy alkalmazottjairól azért tudunk, mert jobbágy földjük és állataik után nekik is adózniok kellett — számuk azonban a negyvenes évek óta csak növekedhetett. Növekedett a mezővárosok nagy-gazdaságában alkalmazott szolgák száma is. Szoboszlay uram Cegléden 1752-ben 12 jármos ökrével, 33 hámos lovával 100 mérő búza, 50 mérő árpa alá szántott. Ekkora földet nem tudhatott már casládjávai megművelni. 35 gulyabeli marháját, 12 ménes lovát, 180 anyajuhát sem maga őrizte. Pedig nem is ő volt a leggazdagabb jobbágy: Ecser István 345 mérő föld, Farkas István 225, Kapu Márton 200 mérő föld alá szántatott: mindegyikük 12 ökrös gazga, nyájbeli jószáguk 30 és 40 között váltakozik. 1747 és 1753 között 236 pár kötött házasságot. A 236 nőjegyes közül 23 szolgálóleány volt. A nagy gazdák vagyonosodása nem pillanatnyi konjuktúra, tovább tart az Urbárium behozataláig: 1769-ben Cegléden

78 93 hold — 75 szántó és 18 rét •— földje volt 128 jobbágynak 139,5 hold földje volt 69 jobbágynak 166 hold földje volt 1 jobbágynak 186 hold földje volt 20 jobbágynak 200 holdon felül földje volt 4 jobbágynak A legnagyobb birtok 348 holdat tett ki. Ezeket a számokat azért ismertettük, mert az Urbárium behozatala körüli időszak szolgaszámairól Cegléden pontos adataink vannak: 1773-ban a városnak 5971 lakója volt. Ezek közül 389 szolga és szolgáló —• rajtuk kívül még 212 kiskorú szolga és szolgáló van: ezek nyilván bojtár-gyerekek.

79 1772. és 1782. között 638 ka107