Pest megye múltjából 1. (Budapest, 1965)

2. Petróci Sándor: Pest megye újjátelepülése 1711–1760

falu népét sem lehet még állandónak tekinteni a harmincas évekig. Amint a későbbiekben látjuk majd: ugyanabban az esztendőben, ugyanabból a faluból jelentős elvárdorlás és beköltözés van. Mintha csak új otthont keresve állandóan úton volna a megye lakosságának jó része. Az idegenből jött telepesek is gyal ran évekig kísérleteznek mondhatni próbálnak szerencsét hol itt, hol ott, amíg véglegesen letelepednek. A megyei közigazgatás megszilárdulása az 1728. évi összeírások után megnehezíti az ellenőrzés nélküli vándorlásokat és az adózás nélkül való letelepedéseket, nem úgy mint a húszas években. (Éppen erre hivatkozott a megye a hontiak visszaköltöztetése ellen tiltakozva: nem is tudja hol élnek és itt vannak-e még.)

47 A szabad vándorlás — libera migratio — 1734-ben kibocsátott rendelettel, ha nem is ér azonnal véget, mégis nehezebbé válik. A megszilárdult megyei közigazgatásnak, a falvaikat tényleg birtokba vevő földesuraknak érdekük az, hogy eddig megtelepedett jobbágyaik falvaikban maradjanak: ezért nincsen adókedvezménye a magyar telepesnek, szemben az idegen országokból bevándoroltakkal.

48 Magyar jobbágy községéből csak a ,,bontakozó-pénz" lefizetése után költözhetett más helyre.

49 Ez a bontakozó-pénz igen jelentős öszszegű volt és csak egyetlen Pest megyei adatunk van eddig arra, hogy ilyennek lefizetése után magyarok költöztek ide: a gazdasági viszonyaiban mindig rendkívül kedvező helyzetben levő Cegléd városába, ahová „sokan majd csaknem magokat megkódúsíttatván földesuruktul két és háromszáz forintokban magukat redimálták".

50 Ekkora összeg előteremtése szinte lehetetlen volt a legtöbb jobbágy számára: így az 1734. évet jog szerint az örökös jobbágyság és a jobbágyság helyhezkötöttsége kezdetének tekinthetjük, bár valóságban 1734 után is van még jobbágyszökés és belső vándorlás. Az 1728. és 1744. közötti 16 esztendő alatt ismét megkétszereződik a jobbágy zsellércsaládok száma: 19 285-re emelkedik. A belső vándorlás 1734gyel történt megnehezülésének azonban népmozgalmi következménye nyilvánvaló: az 1715—28. közötti bevándorlás és az 1715-ben itt összeírt 5251 család természetes szaporodása 13 esztendő alatt kétszerezte meg a megye lakosságát, most az 1728. évi 10 192 család szaporodása és a csökkenő bevándorlás csak 16 esztendőre tudta ezt elérni! A 16 eszteridő alatt 13 új község alakult, illetve lett a török pusztítás után ismét lakottá. Az új községek mellett megkezdődik olyan puszták benépesülése is, amelyek csak az 1744 utáni esztendőkben lesznek önálló faluvá. A falvak átlagos családszáma tovább emelkedik: 30 családnál kisebb falu már csak 22 van: ezek nagy része is új telepítésű. A két felső járásban — a váciban és pilisiben — a hegyek és dombok határt szabnak a falvak terjeszkedésének: mégis az eddigi falutípusnál nagyobb: 30—50 családos falu lesz az átlag, de a szabadabb terjeszkedésű sík vidéki részeken itt is 44 falu van már, ahol 50 családnál több lakik, sőt a 100 családon felüli nagy falvak száma is 18. A kecskeméti és solti járás már meglevő falvainak átlag családszáma inkább a 100 feletti lesz és csak 30 helység van olyan, ahol 100 családnál kevesebb lakik. 1744-ig az 1728. évi összeírások „revíziója" alapján a még önkéntes belső vándorlás jellemzőbb adatait járásonként a következőkben ismertethetjük: a) Az igazán gazdagnak mondható kecskeméti járás falvai közül Sáriból 4, Alsónémediből 8, Tószegről 6 család elköltözik, de ugyanakkor Sáriban 14 jobbágy és 1 özvegy telepedik meg — 27 jármos ökörrel, 16 hámos lóval és 31 fejős tehénnel: tehát jómódú emberek! Tószegre 8 új jobbágy és 3 zsellér jön az elköltözött 6 helyett. Tovább tart a bevándorlás a „három városba": 101