Borosy András - Kiss Anita - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok III. 1717-1730 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 35. (Budapest, 2003)

Regeszták

Ezt hallva a többi vármegye számos küldötte elismerte, hogy nincs olyan vármegye, mely a felsorolt terheket saját teljes tönkremenetele nélkül el tudta volna viselni. Végül meghallgatva a többi vármegye sérelmeit és bajait, a nádorispán közbenjárt, nehogy egyik kerület vagy vármegye a másikról azt mondja, hogy túl sok vagy túl kevés terhet visel, hanem mindegyik úgy kedvelje szomszédját, mint saját magát. Ezen atyai figyelmeztetés után elhatározták, hogy egymás közt sem a terhek könnyítéséről, sem súlyosbításáról nem fognak dönteni, hanem erről az uralkodónak kell döntenie. Miután ebben megegyeztek, az elnök feloszlatta a kerületi ülést. Események (A kötet 18.v—19. oldalán) November 4-én általános ülést (generális sessio) tartottak a Zöldházban. Ezen meghallgatták az elnök urak jelentéseit, majd elhatározták, hogy minden vármegye az eddig rá kényszerített adót fizesse be, remélve, hogy a jövőben valamilyen részt le tud vonni. A folyó évben teljesítendő beszállásolás és adókivetés sokaknak tetszik, de többeknek nem. A közeledő Szent Imre ünnepen az új bíboros, keresztszegi Csáky Imre üdvözlésére elküldik Nádasdy László grófot, Fogaras örökös urát, csanádi püspököt és köpösdi Tolvay Gábor bárót s velük két nemesi küldöttet. Különböző megbeszélések után az új bajok miatt közös szavazással más könnyítéseket is javasoltak. A könnyítések érdekében a királyhoz kell fordulni. E célból a karok és rendek elküldik gróf Volkra (Vollchra) Ottó veszprémi püspököt, lázi Ghillány (Gillanyi) György bárót és Szeleczky Mártont, PPS vármegye rendes alispánját Bécsbe az uralkodóhoz, Savoyai Jenő herceghez és a főkormánytanácshoz (ministerium) az alábbi emlékirat átadása céljából. Ugyanazon hó 5. napján, Szent Imre ünnepén a nevezett küldöttek a következő emlékiratot adták át. Az uralkodóhoz felterjesztett emlékirat (A kötet 19—24.v oldalán) Nagy alázatossággal és örökös engedelmességgel vallják, hogy őfelsége hű alattvalói, s kifejezik félelmüket, hogy a nehéz időkben a keresztény világ fennmaradását érintő ügyekkel terheljék. E napon méltán nem akarnak még Magyarország ügyeivel s a szegény nép nyomorúságos sorsával előjönni, de most már az ügyek odáig jutottak, hogy kénytelenek előadni a vármegyék panaszait arról, hogy Magyarország, a kereszténység védőpajzsa romokban hever, és kénytelenek panaszaikat a nép nyomoráról az uralkodó „szentséges