Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok I. 1618-1670 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 33. (Budapest, 2001)

Regeszták

ország lakói négy rendre vannak osztva, és az ország törvényei szerint ez a négy rend két részre oszlik, katolikus és evangélikus részre, s köztük nincs nagyobb és kisebb, a nádor és a koronaőrök választásánál mindkét fél ugyan­olyan számú jelöltet állít. De az sem lenne tisztességes, ha valamelyik rendet a másik beleegyezése nélkül valamire köteleznék, mert egyforma szabadság­gal bírnak. Ezért alázatosan őfelsége elé járulnak, rá Isten áldását kérik, és könyörög­nek, hogy gravamenjeik ügyében, melyek miatt az ég és a föld sóhajtozik, teljes elégtételt kapjanak, és a jelen országgyűlés tartama alatt a diploma és a királyi szó szerinti esküvel megerősítve azokat orvosolják, a nyilvános nyu­galom megzavarok pedig, a diplomák s a királyhoz való hűség megsértőit, kik nyilvánvalóan a király s a korona ellen lépnek fel, szigorúan fenyítsék meg, s a híveknek s az országnak pedig nyugalmat biztosítsanak. De mivel az előbbiekben közölt dolgokban még nem történt döntés, sőt Porcia herceg azt válaszolta őfelségének, hogy nem tartozik őfelsége hatal­mába, hogy az evangélikus rend panaszait, melyeket írásban foglaltak össze, az általuk választott módon orvosolja, mellékeltek és őfelségéhez elküldtek egy könyörgő könyvecskét (supplex libellus), melyben kérik, hogy őfelsége a diplomákban megalapozott s az evangélikus vallás kijelentett szabadságait ért gravameneket orvosolja. Kérik, hogy őfelsége az evangélikusok gravamenjeit az országgyűlés tartama alatt orvosolja, és kijelentik, hogy ők a diplomák tar­talmához s a király szent és sérthetetlen szavához alázatosan ragaszkodnak. Mivel a nevezett Porcia herceg őfelsége nevében megismételten kijelen­tette, hogy az evangélikus rend nem ép egész, őfelségét kérik, hogy a sok tá­madást, melyek őfelsége szavait s a királyi diplomát érték, melyet a barbár népek is tisztelnek, orvosolja, és kéréseiket meghallgatva gravamenjeiket fo­gadja el. Ezeket februárban nyújtották be őfelségének, és három hónap alatt nem kaptak választ. Ezért Krisztus sebeire hivatkozva kérik őfelségét, hogy a nádorispán útján, mint Mózes és a próféták, adjon választ és az evangélikus rendektől a vallás súlyos háborgatóit tartsa vissza, mivel Mózes és a próféták módjára nem más, mint a király diplomája és szava biztosíthatja a keresztény hitet. Nekik nincs szükségük másra, mint őfelsége segítségére, hogy gravamenjeiket, sérelmeiket teljesen orvosolják, s tudják, hogy a törvényes eljárás nélkül, amelyet már elkezdtek, nem lehet az igazságos ügyet győze­lemre vinni. Őfelségéhez írott legújabb iratukban újra könyörögnek, hogy panaszaikat a királyi diploma s a király szava szerint intézzék el. A nevezett Porcia hercegnek a nádorispánhoz küldött beadványa s a je­lenlegi körülmények nem teszik lehetővé őfelségének, hogy az evangélikus gravameneket elintézze. Ezért őfelsége azt válaszolta, hogy a korábban leír­takhoz ragaszkodik és attól nem tér el. Az evangélikus rend, bár csendben igyekszik maradni, sérelmeit szavakkal és könnyekkel kénytelen kifejezni.

Next

/
Thumbnails
Contents