Borosy András: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Közigazgatási és politikai iratok I. 1618-1670 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 33. (Budapest, 2001)

Regeszták

Váci püspökségben Csekekáta (Cseghakata) lakóit néhány évvel ezelőtt addig gyötörte a föl­desúr különböző adókivetésekkel, hogy arra kényszerítette őket, a katolikus templom sekrestyéjét válasszák ketté, és a leválasztott részt adják a helvét vallásúaknak, kik azonban csak heten vannak, ezért a lakók követelik a sek­restye visszaadását. Hévízgyörkön (Heves Győrgk) a körülbelül 1653 óta működő helvét val­lású lelkész nincs megelégedve vallásának épületével és a korábban minden­kor katolikus templomot önhatalmúlag elfoglalta. A katolikusok azonnal pert indítottak. A pereskedők hosszú és veszélyes utat tettek meg Budától Fülekig, és kifáradva súlyos költségekbe verték magukat. Az ítélet a katolikusok javá­ra szólt a templom és a parókia tekintetében, a földeket és tartozékokat azon­ban a mai napig a helvét vallású lelkész bírja, és semmi elégtételt nem adott a katolikusoknak. Szentmártonkátán (Sz. Marton Káta) a helvét vallású lelkész a katoliku­soknak adott elégtétel nélkül elragadta (mit ragadott el ?) kevésszámú hívei számára, kik sokszor háborgatják a katolikusokat és ezek kérik, hogy távolít­sák el őket abból. Ezt a helységet, mely Csekekáta filiális egyháza, azzal egyesíteni kérik. Györk (Györk) és Acsa (Atcha) Püspökhatvan filiái. Oda kell csatolni Aszalót (Aszaló) Baghoz (Bak), Biert (?) Binyákhoz (?) (Binyak), Rétságot (Roczad!) Tolmácshoz (Tolmacz)­Hont megyében A Kisiblye (?) (Kis iplocs) székelő Pobor Jakab egy ott tartózkodó sze­mélyt, mivel áttért a katolikus vallásra, elfogatott, fogságra vetett s ott egy napig és fél éjszakán át a hidegben tartott; s ennek folytán erejét vesztette. A nevezett prédikátor felesége Chartóczy (Chartoczy) Borbála, mivel számos katolikusról megtudta, hogy Nagyboldogasszony ünnepén (augusztus 15.) nem akarnak szolgai munkát végezni. Ezeknek istenkáromló módon azt mondta: „a ti Máriátok teljesen olyan asszony volt, mint én, de én különb asszony vagyok, mert nekem van férjem, neki nincs". Az oltáriszentségről is istenkáromló módon nyilatkozott: a pápisták abban azt áldozzák fel, amit ott cselekszenek (?). De megnyitotta az utat a prédikátorok számára, hogy súlyosabb bűnöket kövessenek el, mert míg a katolikus plébánosok az isteni és a kánonjogot fi­gyelembe véve nem merészelnek kétnejűt összeházasítani, ők viszont, ha hozzájuk fordulnak, az ilyeneket mindenre való tekintet nélkül összeadják,

Next

/
Thumbnails
Contents