Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)
Előszó
ELŐSZÓ Örömmel adjuk az olvasó kezébe Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlése XVII—XVIII. századi latin és magyar nyelven írott igazságszolgáltatási iratairól készített magyar nyelvű régésztek harmadik, egyben sorozatzáró kötetét. Örömünket növeli, hogy ezt — korábbi elképzelésünknek megfelelően — a jubileum évében tehetjük meg, így is emlékezve államalapításunkra, annak ezredik évfordulóján. A közreadáskor felhívjuk olvasóink szíves figyelmét mindazokra a fontosabb közlési indítékokra és alapelvekre, amelyeket e sorozat első és azt megelőző kötetének bevezetőjében ismertettünk. A „acta iudicialia miscellanea" sorozat — mint ismeretes — a II. József kori rendezés során keletkezett. Az iratok évente eggyel újra kezdődő numerusaikat, iktatószámaikat ekkor kapták. Az iratok tartalmának közlésekor ezt a rendet megtartottuk. Egy-két esetben azonban előfordul, hogy ezen a sorrenden változtattunk. Ha két irat — valamilyen okból — eltérő numerust visel, de tartalma azonos, akkor — ezt jelölve — csak egy összevont regesztát készítettünk mindkettőről. A korabeli tanúknak feltett kérdésekre adott — sokszor ismétlődő — válaszok közlésekor a válaszadók azonos vallomásait öszszevontuk. Az iratokról készített regeszták szövegét most is a ma beszélt nyelven tettük közzé, a régies kifejezéseket, pl. „penig", vagy „vala" nem tartottuk meg, csak azokban az esetekben, amikor speciális régi magyar kifejezéseket alkalmaztak, pl. „hozzádra". A regeszták közlése során jelöltük az irat keletkezési évét és az iraton szereplő sorszámot (numero); továbbá — ha megállapítható volt — közöltük a dátumot és az irat keletkezésének helyét. Megyénk 1589—1740 között keletkezett igazságszolgáltatási iratainak kivonatait folyamatosan közölve az egyes regesztákat nem eggyel újra kezdődően számoztuk, hanem folytatjuk az első kötetben megkezdett (és a 372-edik regesztáig eljutott) sorszámozást. Ezt követően közöltük az irat bevezető részét, a tanúknak feltett kérdéseket (De eo utrum). A kérdéseket csak akkor sorszámoztuk, ha a szövegben utalás történt a feltett kérdések sorrendiségére, egyébként «jellel jelöltük. A regeszta végén zárójelben megneveztük a forrás eredeti nyelvét. A családneveket a mára kialakult alakjukban közöltük, s az egyes esetekben zárójelben megadtuk a név eredeti alakját is, még akkor is, ha nem volt lényeges eltérés az eredeti és a mai névalak között. Úgy gondoljuk, hogy a forrásokban többféleképpen írt, de azonos személyeket jelölő nevek átírása könnyebbé teszi e személyek azonosítását. Azokban az esetekben, ha az azonos személyeket jelölő névalakok jelentősen eltértek egymástól, nem hasz-