Borosy András - Szabó Attila: Pest-Pilis-Solt vármegye közgyűlési iratainak regesztái. Igazságszolgáltatási iratok III. 1721-1740 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 32. (Budapest, 2000)
Regeszták
Tóth Márton, Zsigri János, Zsigri Sámuel, Józsa István, Varga István egyezőképpen vallják ezeket, a körtvélyfát és a fűzfát, a Hártyán és Duka között lévő határok jeleit igaz határoknak lenni. Sőt Zsigri János hozzáadván azt, hogy midőn a bátyjával, Zsigri Istvánnal, aki is akkor kb. 60 esztendős volt, kaszálni jártak Hartyánbúl a túlsó völgyre, mutatta a körtvélyfát és azon a két vágott keresztet, mondván: Öcsém, tudd meg ezt, hogy ez a körtvélyfa a határ, és innen a fűzfára, onnan egyenesen át a hegyen, mindjárt meg is mutatta. Hozzáadván Zsigri Sámuel, hogy Berkes András uramnak a hartyániak jó akaratukból engedték meg juhaklot csináltatni, mivel jó emberek voltak, de azt is némely hartyáni gazdák ellenezték. Varga István pedig azt hozzáadván, hogy midőn Berkes András uram kérésére a falu megengedte volna a juhaklot a kútkppolyán alul építeni, mondta a tanú apja, ki tizenkét esztendeig Hartyánban ispánkodott a nemes váci káptalannak: No uraim, így mond, most megengedtétek az aklot ott építeni, de jövendőben addig hozzák a dukai határt. Onnan ismét ugyancsak napkelet felé a Bangor nevű hegynek s azon át egy másik völgyre, le az oldalán, mutattak egy kitetsző hányást. Ismét nem messze az út mellett egy nagyobb kitetsző másik hányást, ahol Zsigri Samu, Pintér János, Boconádi János, Tóth Márton, Rab István, Zsigri János, Parádi István, Aszódi Jakab, Józsa István vallják egyenlően, hogy ez a két megmutatott határhányás az igaz dukai és hartyáni határ, mivel hajdan a tanúk közül, úgymint Csapó Mihály és Pintér János, maguk is a megmutatott hányásokig kaszálták azon alul mint hartyáni földet. A falu számára is mondtak némely esztendőben az út melletti határon egy nagy fekete követ, melyet most a tanúk egy kis bokron felül megismertek, hogy az a kő a határon van. Onnan egyenesen ugyancsak napkelet felé, föl a hegyen jó darabon egy régen kiveszett magyalfa tőkéjéhez vezettek, ami mellett mutattak egy hányt földhatárt, melyről Varga István, Tóth Márton, Zsigri Sámuel, Rab István, Boconádi János, Aszódi Jakab, Józsa István vallják, hogy azon elhányott hányás igen kitetsző határ volt. Sőt a magyalfán vágásokat is emlékeznek lenni, és hogy eddig a határig bírták a hartyániak, jól tudják, felül pedig dukaiak. Sőt Józsa István ezelőtt tizenkét esztendővel is, ha ezen a határon alul kaphatott marhát akár dukai, akárhová való lett légyen behajtotta Hartyánba, vagy Némedire. Onnan egy kevéssé jobb kézre tartván napkeletre a Csücsös-hegynek fel és onnan a Csücsös-hegyen lefordulván, a napkelet felől való oldalában egy magyalfa és somfa között vezettek a sűrűben lévő egy föld „teczetes" hányásra. Varga István, Pintér János, Aszódi Jakab, Tóth Márton, Rab István, Zsigri Samu, Józsa István vallják, hogy ezt a hányást tudják igaz hartyáni és dukai határnak. Józsa István hozzáadja, hogy ezelőtt kb. öt esztendővel ezen hányáson alul négy lovas kocsit, amelyek Dukáról vágták volna a fát, lovastól behajtották Gosztonyi Jánosné asszonyom kezéhez, s négy forinton váltották meg.
