Krizsán László: A szabadság balladája. Ács Károly élettörténete - Pest Megyei Levéltári Füzetek 29. (Budapest, 1999)

I. fejezet A gyermekévektől a jogásztalárig

Sembera Kalazánczius rá hagyta magát venni, hogy elolvassa a verset rögtön; mivel Ács Károly nagyon szépen könyörgött diákul, hogy sietős a dolog! Elolvasta azt s nagyokat buffogott közbe. Teletömte az orrát tubákkal, újra meg újra elolvasta s újra és újra morgott. Végre neki röffent Ács Károlynak: Hát ez quid hoc megint?* Hát hogy meri az úr én tőlem azt kívánni, hogy én ilyen obscurus(!) dolgot admittáljak! Audiat tamen. ,Gömböcz lesz fölöttünk a nagy ég: És mi e gömböczben töltelék!' — Tamen hoc est sactilegium! Az ég nem disznóhurka! És én nem leszek disznóhurkában töltelék! — Non admittitur.*** Kikergette a verssel együtt. Még aztán megkísértettük magát a jó Szilády bácsit ráküldeni a censorra, hogy beszéljen a lelkére; mondja el neki, minő nyomorban él az a szegény költő, a kit egyetlen reményétől foszt meg keményszívűségével. Az sem használt. Sembera Kalazánczius kérlelhetetlen maradt."

31 Ács Károly kecskeméti éveiről fennmaradt emlékek — sajnos — hézagosak, olykor ellentmondóak. Azt azonban e fogyatékosságaik mellett is egyértelműen bizonyítják, hogy a magyar irodalom későbbi legnagyobbjai mellett Ács Károly egyenrangú, sőt felettük álló, „respectált" indulótárs volt. Ács Károly neve már akkor megjelent az irodalmi élet színterén, amikor Petőfi és Jókai még „névtelen poéta" volt. Vaj' hogyan alakult volna Ács Károly sorsa, ha nem a közigazgatást, hanem az irodalom művelését választja főhivatásúi? A jogi tanulmányait befejező Ács Károly 1843 nyarán elhagyta a „hírős várost". Nem rendezett búcsúestet. Ehhez nemcsak a „víg esték" fő szervezője, a mulatásra oly igen kapható társ, Petőfi hiányzott, hanem az anyagiak is. Otthonról egyre kevesebb támogatást kapott. A szülői segítséget pótlandó, nyelvtanítással próbálkozott. Német és francia nyelvek oktatását hirdette meg. Diáktársaitól természetesen nem fogadott el pénzt. A kecskeméti polgárok pedig a német szót gyűlölték, nemhogy pénzt adtak volna annak megismeréséért, a francia nyelvről pedig sokan azt sem tudták, hogy létezik. Ily módon a Hát ez micsoda megint? ...ilyen sötét dolgot engedélyezzek! Talán hallgassa meg! *** Ez akár szentségtörés! Nem engedélyezem. 31 Ua. 99—103.1.