Magyar Eszter: Visegrád története 1684-1756 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 28. (Budapest, 1998)

II. Visegrád a Starhemberg család birtoklása alatt (1700—1756) - 6. Életmód, kultúra, egészségügy, vallás

Orvost — vagy ahogyan a 18. század elején nevezték — fizikust csak a megyék, vagy a nagyobb városok tudtak alkalmazni. A kisebb településeken a betegeket és a sebesülteket a kirurgusok, seborvosok vagy népnyelven borbélyok látták el. A borbélyok a nagyobb városokban céheket alkottak és ott a mesterek mellett sajátították el ez érvágás, a sebellátás és a kenőcskészítés tudományát.

153 Visegrád első kirurgusa Králik Mihály 1733-ban halt meg, és addig az anyakönyveken kívül egyetlen iratban, lakosság összeírásban sem szerepel. Ennek alapján arra is lehet gondolni, hogy honorácior (nem nemesi származású, de értelmiségi foglalkozású tanult ember) lehetett. 1743-ban tűnt fel Visegrádon Szimeth Ferenc seborvos, aki praxisát egészen 1759-ig folytatta. Szimeth jobbágyként élt, 1755-ben fél jobbágytelke volt, szőlővel, kerttel, réttel, állatokkal rendelkezett, tehát maga is gazdálkodott, valószínűleg szolgája segítségével. A falu tekintélyesebb tagjai közé tartozott, többször viselte az esküdti vagy a bírói tisztet. Utódai nem folytatták az atyai mesterséget, hanem gazdálkodtak, a családi hagyomány szerint néhányan a hajósmesterséget választották. (Szimeth Judit szíves közlése.) 1759-ben már Müller András a község seborvosa. Szimeth Ferenc seborvos hivatalos tanúként is szerepelt a megyei perekben. A Visegrád—Szentlászló közötti hírhedt emberhalállal végződött csetepaté bírósági jegyzőkönyvében az ő vallomásából tudjuk meg, hogy a szentlászlóiak által meglőtt visegrádi ,jáger", Fejes-Hartl Lénárd karjából és lábából 29 sörétet operált ki, a sebesültet ápolta, aki „hat hétig lábra se állhatott".

154 Az egészségüggyel kapcsolatban érdemes feljegyezni néhány mozzanatot a lakosság életmódjáról, gondolkodásáról és szokásairól. Közismert, hogy az átlagos életkor a mainál jóval rövidebb volt, egy 50 éves ember 18. század elején már öregnek, többnyire munkaképtelennek számított. Ennek ellenére előfordult, hogy sokan, főleg a nők 70—80 éves korukig éltek. Egyébként az emberek — különösen a század első évtizedeiben, az anyakönyvezés megjelenése előtt — nem mindig tartották számon az életkorukat. Még az 1730—1740-es években is előfordult, hogy valakiről a Uo. 809. 1. Ld. a 145. sz. jegyzetet.