Magyar Eszter: Visegrád története 1684-1756 - Pest Megyei Levéltári Füzetek 28. (Budapest, 1998)

II. Visegrád a Starhemberg család birtoklása alatt (1700—1756) - 4. A Starhemberg uradalom gazdálkodása és birtokszervezete

lidusház. Az uradalom igyekezett is kihasználni a piaci konjunktúrát, fakitermelése meghaladta az erdők károsítása nélkül kivágható mennyiséget. Az eladásban a vízi út, a könnyű és gyors szállítási lehetőség is segítette. Viszonylag megbízható képet az uradalom erdőhasználatáról az 1732 évi belső használatra készült számlák és nyugták alapján kaphatunk a 18. század első feléről. Eszerint az erdőkből kihozott jövedelem mind összegszerűen, mind a pénzzé tett erdei haszonvételek fajtáit tekintve már ekkor is jóval felülmúlja a kincstár számára 1755-ben készített jövedelembevallás adatait. 1755-ben az uradalmi tisztek azt vallják, hogy a tűzifaeladásban nem lépik túl az 1000 ölet, azt a mennyiséget, amely a visegrádi erdőkből az erdők károsítása nélkül még kitermelhető. A valóság más. 1732-ben csupán az uradalommal szerződésben álló két visegrádi hajós—fakereskedő vállalkozó 1400 ölet szállított Budára és adott el. 1755-ben a kamarai összeírásban az áll, hogy a helyi jobbágyság 80 Ft erdőbér ellenében gallyfát gyűjthet és el is adhat a visegrádi erdőkből, ám az 1732-es számadások szerint ennél nagyobb mennyiséggel kereskedhettek. 180 Ft erdőbérért csak maguk az idegen (más falubeli), elsősorban dömösi favágók vihettek el fát Visegrádról. Jelentős volt az ipari fa, és a szerszámfa eladása is. A helyi iparosokon, a 8 kádármesteren és más mestereken kívül 1732-ben idejártak tölgyfáért és egyéb speciális fanyersanyagért az óbudai, a szentendrei, a pilisszentlászlói, a márianosztrai, a bogdányi, a ráckevei, sőt még Buda Neustift nevű elővárosából származó mesteremberek, elsősorban bognárok, kádárok. 1732-ben az erdőbér 357 Ft volt, az egyes mesteremberek egyenként 4—20 Ft-os összegeket fizettek. A tételek közül kiemelkedik a dömösi favágók 180 Ft-os favágási bérlete.

74 Az uradalom akkori erdőgazdálkodásának a színvonalát jellemzi, hogy nem a maguk által kivágott szerfát adták el darabonként az iparosoknak, hanem az utóbbiak szabadon válogatták ki a nekik megfelelő fákat és azt legényeikkel az erdőn helyben dolgozták fel. Ez a káros gyakorlat terjedt el egyébként általában a 18. századi magyarországi erdészeti kultúrában. A Pilis hegységben hasonlóan jártak el a visegrádi uradalmon kívül a pesti pálosok Linz: 1732. Johan Josehp Vogel erdész elszámolásai.