Héjjas Pál: A Bogár betyárbanda története - Pest Megyei Levéltári Füzetek 19. (Budapest, 1990)

Előszó

ságharcos ténykedése, mert a kormány nem igényelve további részvételüket a harcokban, a szabadcsapatot feloszlatta. Az sem közismert Rózsa Sándorról, hogy a szabadságharc után évekig sikeresen bujkáló, rettenthetetlen betyárvezért 1857-ben asszonyok fogták el, s adták át a csendőröknek. Igaz, előtte fejbe csapták egy baltával civakodás közben. A róla kialakított képhez pedig ez is éppúgy hozzá tartozik, mint az 1867-es amnesztia utáni vonatrablási kísérlete, amely szintén nem növelte népszerűségét. (Talán vadnyugati kollégáit utánozta, mikor a félegyházi vonat előtt felszedette a síneket.) Ezért kapta másodszor az életfogytiglani. Az ilyen és ehhez hasonló történetek valóban nem illettek bele az átlalánosan elterjedt romantikus képbe, miként azoknak a betyároknak tettei sem, akikről híres festőnk, Munkácsy Mihály írt az emlékirataiban. Ők ugyanis abba a békécsabai házba törtek be, ahol a gyermek Munkácsy a nagynénjénél nevelkedett. A háziakat a lovagiasnak nem nevezhető rablók úgy megkínozták, hogy Munkácsy nagynénje bele is halt a kínzásba. Nem csoda tehát, hogy nem mindenki tekintette őket a szegények védelmezőinek, a gazdagok sarcolóinak. A többség egyszerűen csak kegyetlen zsiványokat látott bennük. Persze különbséget kell tenni az egyes betyárok és maga a betyárság, mint társadalmi jelenség megítélése között. Ennek vizsgálata azonban túlmutat e könyv keretein. Már a kortársak is többféle elnevezéssel illették a betyárokat; tetteik alapján például a kapcabetyárt rangsorolták legalulra, ki oktalanul is gyilkolt s kegyetlenkedett. Ezenkívül megkülönböztettek gyalogbetyárt, lovasbetyárt, futóbetyárt, házásó betyárt. A szakosodás úgy tűnik ezt a „szakmát" sem kerülte el. Ez a könyv annak a betyárbandának a történetét dolgozza fel, melynek leghíresebb tagja Bogár Imre volt. A bandatagok nagyobb része szintén az elég népes Bogár családhoz tartozott. Történetük alkalmas arra, hogy a betyárokról kialakult képet egy kissé az igazsághoz közelebb hozza, annál is inkább, mert nem a megbízhatatlan, utólag sokat szépítő szájhagyomány alapján íródott, hanem a ma is fellelhető levéltári források felhasználásával. Bár e korabeli források sem alkalmazhatók kritika nélkül, mégis a leghitelesebbnek tekinthetők mind között.