Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Tringli István: Pest megye a késő középkorban
Tringli István PEST MEGYE A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN I. Elöljáróban Az Arpád-ház kihalásától a mohácsi csatáig tartó két és negyed évszázad kutatása az Árpád-kori történelem vizsgálatához képest könnyebb feladatnak látszik. A ránk maradt oklevelek számának megnövekedése mellett általában ekkor bukkannak fel azok az irattípusok, melyek egy terület részletes és pontos történeti leírásához nélkülözhetetlenek: az urbáriumok, a királyi adóösszeírások és a dézsmajegyzékek. Pest és Pilis megye azonban még e korszakra nézve sem mondhatja szerencsés forrásadottságúnak magát. A megyei hatóság középkori iratanyagának hiánya még éppenséggel általánosnak is nevezhető, ez nem helyi sajátosság. A városok középkori iratanyagai az ország középső területein máshol sem maradtak fenn. Fájdalmasabb hiány ennél, hogy a középkori országos levéltár töredékekben fennmaradt részeiben sem találunk egyetlen olyan adóösszeírást ún. сйса-jegyzéket, mely akár Pilis, akár Pest megye, vagy a Solt szék teljes területét felölelné ebből a korból. A későbbi dicák ugyan sok utalást tartalmaznak a korábbi viszonyokra, a rohamosan gyors változás miatt mégis óvatosan kezelhetők csak. A mai megye területén nem volt olyan nagybirtok, amelynek levéltára ránk maradt volna, a középkori Pest megye főleg kisbirtokososok kezén levő falvairól csak mozaikképek illeszthetők össze. Egyetlen olyan Pest megyei nemesi család levéltára maradt fenn, amelyik középkori okleveleket is tartalmaz, az Inárcsi Farkas családé, azonban ez is csak néhány oklevelet foglal magában. Szinte nyomtalanul elpusztultak a visegrádi uradalom Pilis megye történetéhez elengedhetetlenül fontos iratai, a Duna bal partján fekvő számos egyházi intézmény okmányainak is csak a töredéke maradt ránk. A budai és a váci káptalan, a két hiteleshely, melyek területileg illetékesek voltak a vidék írásbeliségében, maguk is menekülésre kényszerülvén, elvesztették levéltárukat. A mai Pest megye területe a történeti Magyarországnak azon részéhez tartozik, melynek középkori történetére vonatkozó forrásai a török uralom során nagyrészt megsemmisültek. A kései középkor kutatója Magyarországon és külföldön is a hiányzó forrásokat a koraújkori adatok visszavetítésével pótolja. Ez az eljárás Pest és Pilis megyében alig alkalmazható. A török hódítás néhány évtized alatt gyökeresen átalakította a településképet. A 17. század folyamán hosszabb-rövidebb időre több tucat falut is elhagytak lakói, így a 17. század végi, 18. századi forrásokat a középkori viszonyokra alig lehet alkalmazni, hiszen felhasználhatóságuk alapja az élet folytonossága. Az úrbéri viszonyok pl. évszázados hagyományokat őriztek egészen 1848-ig, azonban csak ott, ahol a település és lakói megőrizték folyamatosságukat. A folyamatosság a megye működésében is hiányzik. Az idegenben tevékenykedő menekült megye az új viszonyok között gyorsan elhagyta régi szokásait, amihez normális körülmények között emberöltők kellettek volna. П. Politika, birtokpolitika 1301-1526 1 1. A rezidencia és a főváros vonzásában Korszakunkban az ország közepén fontos súlypontáthelyeződés történt. Esztergom és Székesfehérvár megőrizték ugyan rájuk osztott szerepüket, de Buda végérvényesen az ország közepének (medium regni) legfontosabb helye lett. A 14. századtól a Várhegyen fekvő város vált az ország fővárosává. E fogalomról eleddig a magyar történelemben, de Európa más helyein sem beszélhettünk. Az örökké úton levő, utazó királyi udvarok intézménye a 13. század végén ugyan átalakulóban volt, de az utolsó Árpádok, akárcsak az Anjouk, a világutazó Zsigmondról nem is beszélve, idejük nagyobbik részét székhelyüktől távol, hadjáratban, valamelyik kedvelt várukban, pl. Károly utolsó éveiben Damáson (a mai Ipolydamásdon) töltötték
