Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Zsoldos Attila: Pest megye az Árpád-korban
58 ZSOLDOS ATTILA 1. A birtokosok társadalma Valamely megye vagy régió Árpád-kori társadalmának megismeréséhez elengedhetetlen az érintett terület birtokviszonyainak ismerete. (Lásd a I. sz. térképlapot a kötet végén.) A társadalmi kategóriák többsége ugyanis meghatározott birtoktípusokhoz kötődött a korban, s ennek megfelelően egy-egy megye birtokstruktúrája döntően befolyásolta a helyi társadalom szerkezetének alakulását. A mai Pest megye esetében az teszi különösen bonyolulttá a helyi társadalom Árpád-kori képének megrajzolását, hogy területén három közigazgatási egység osztozott korszakunkban: a pilisi erdőispánságból kialakuló Pilis megye, a nagy-szigeti ispánság és Pest megye. Ráadásul ezek mindegyike társadalomtörténeti szempontból is sajátos vonásokkal rendelkezett. A Nagy-sziget például csaknem egészében királyi birtok volt, s így társadalmának képét döntően a királyi magánuradalmakra jellemző viszonyok határozták meg. A királyi birtokok nyomasztó túlsúlyát némileg enyhítették ugyan azok az adományok, amelyekkel az uralkodók az idők során egyházaknak201 vagy világi birtokosoknak202 juttattak kisebb-nagyobb földeket a szigeten, de alapvetően nem változtattak azon a tényen, hogy a Nagy-sziget társadalma csonka volt: nélkülözte az autochton világi birtokos réteget. A magánbirtokosok közül egyedül a Becsét bíró Becse-Gergely nemzetséggel kapcsolatban merülhet fel, hogy viszonylag korán birtokot szerzett a szigeten. II. András idején már bizonyosan az e nemzetségből való Onth-é volt Becse, sőt leszármazottai 1297-ben egyenesen azt állították, hogy a nemzetség itteni birtoklása Szent István koráig megy vissza.203 Ez a hagyomány nem tekinthető kétségtelen hitelűnek részint azért, mert a javak és jogok „Szent István király idejétől fogva” (a tempore sancti regis Stephani) való birtoklása olyan sztereotípia a magyar középkorban, mely gyakran csupán a jogigényt kívánta a régmúlt idők és a szent király tekintélyével felruházni, részint pedig azért, mert a Becse-Gergely — és a vele alighanem azonosítandó Dorozsma — nemzetség204 névadó ősei történetesen jóval Szent István halála után, 1075-ben bukkannak fel forrásainkban.205 A Becse-Gergely nemzetség itteni birtoklása tehát legfeljebb a 11. század utolsó negyedéig vezethető vissza. Pilis társadalma a nagy-szigetihez hasonló alapokon indult fejlődésnek, lévén a pilisi hegyvidék is eredetileg királyi magánuradalom. Az itt megszervezett erdőispánság azonban — mint azt láthattuk már — a 13. század végére megyévé alakult át, mindenekelőtt annak következtében, hogy birtokstruktúrája, királyi adományok révén, összetettebbé vált. E folyamat a 12. század közepét követő évszázad során mehetett végbe, mert a 13. század második felében megszaporodó forrásaink Pilist már a klasszikus fejlődésú megyékhez hasonló birtokszerkezetű, azaz királyi, egyházi és magánbirtokokat egyaránt magában foglaló megyének mutatják, melynek társadalmában azonban — a megye erdőuradalmi eredetére utaló emlékeztetőként — a királyi várszervezet népei, a várnépek és várjobbágyok helyett az erdőispánság jellegzetes szolgáltatóinak, az erdőóvóknak a maradékait találjuk. A középkori Pest megye birtokstruktúrájának heterogén volta, a királyi, az egyházi és a világi magánbirtokok egymás mellett élése, ellentétben a pilisi helyzettel, a kezdetektől fogva meglévő adottság volt. Jórészt ennek tudható be, hogy itt találjuk a helyi társadalmat a leginkább teljesnek. Területéről még a királyi várszervezet népei sem hiányoznak, igaz, nem lévén pesti várispánság, ezek Pest megyén kívül fekvő várakhoz tartoztak. A középkori Pest és Pilis megyék birtokstruktúrájának és társadalmának a 13. századra kialakuló hasonlósága lehetővé teszi, hogy az alábbiakban együttesen vegyük szemügyre részleteiben is a két megye társadalmát. Az Árpád-kori társadalom hierarchiájának csúcsán álló hagyományos nemesség képviselői közül jó néhányan rendelkeztek kisebb-nagyobb birtoktestekkel Pest és PiUs területén. Többségük azonban a két megye egyikében sem tekinthető őshonosnak, ellenben igazolható, hogy itteni birtokaikat másodlagosan szerezték az ország távolabbi vidékein fekvő ősi jószágaik 201 1264-ben az újonnan alapított csőti prépostságnak adományozta IV Béla Födémest, a két Hárost, Mikolát (MES I. 511.); a nyúlszigeti apácák kezére került Nyűn, Ragáld és Tököl része (1270-1272 k.: BTOE I. 116-117.; 1276: BTOE I. 153.; 1280: BTOE I. 185.), Szőllős pedig 1264-ben a visegrádi apátságé lett (MES I. 510.). 202 1264: MES I. 510., 511.; 1283: HO VI. 296-297., HO VIII. 234.; 1293: CD VI/1. 236-237., 239.; 1302: АО I. 42.; 1303: DL 86 895. 203 1297: RA П/4. 184-186. 204 GYÖRFFY 1958, 24., 70. sz. jegyzet és GYÖRFFY 1987, I. 885-886., vö. még KARÁCSONYI 1900-1901, I. 214-226. és 415-424.; MÁLYUSZ 1971b, 28-30. 205 1075: DHA I. 216.
