Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Zsoldos Attila: Pest megye az Árpád-korban
56 ZSOLDOS ATTILA hatalmában tartó Csák Mátéval a pápa követe, Gentilis bíboros igyekezett megegyezést tető alá hozni. A trencséni oligarcha és a legátus személyes találkozójára a Pilisben, a kékesi (ma Pilisszentlászló) pálos kolostorban került sor 1308 novemberében, s eredményeképpen Csák Máté hűségesküt tett Károlynak. Rögtön ezt követően egy újabb, ezúttal Pesten tartott gyűlés királlyá választotta Károlyt; ezen már a Kőszegiek is megjelentek, akik fél évvel később a hűségesküt is letették. 1310-ben végül megkoronázták Károlyt Székesfehérvárott a Szent Istvánnak tulajdonított Szentkoronával. (Előző két koronázása 1301-ben és 1309-ben ugyanis érvénytelennek számított.) Úgy tűnhetett tehát, hogy sikerült a lehetetlen, s a tartományurak, még a leghatalmasabbak is, elfogadták királyukul Károlyt. Mindez látszatnak bizonyult csupán, s annak is rövid életű volt: 1311-ben Csák Máté már felmondta a Károly iránti hűséget és engedelmességet, s hogy álláspontjának kellő nyomatékot adjon, mindjárt fel is dúlta a Váctól a Tiszáig terjedő vidéket, azaz nagyrészt Pest megye területét, sőt megtámadta Budát is, ahol akkortájt a királyi pár időzött éppen. Ezt követően az ország több pontján fellángoltak a harcok a király hívei és a lázadók között, majd 1314-re véglegessé vált, hogy az uralkodó és az oligarchák között nincs és nem is lehet megegyezés. A zűrzavaros években az igazi hatalmasok árnyékában persze, jól megfértek a kis ha- talmaskodók. így aztán a Csák Máté territóriuma és a királyt uraló országrész közötti határvidéknek számító mai Pest megyei területeken is előfordultak jogsértések, erőszakos cselekedetek. 1305-ben Miklós fia Miklós haraszti népei uruk akaratából megtámadták a nyúlszigeti apácák dunai hajóját és kifosztották. 1317-ben megint csak az apácák panaszolták, hogy a Nagy-szigeten fekvő ragáldi és tököli birtokaira Leusták fia László rátört, összesen — igen tekintélyes összegnek számító — száz márkányi kárt okozva.198 Az uralkodó és az oligarchák közötti szakítást követő évtized szakadatlan harcok közepette telt el, mely eseményei közül megyénk története szempontjából kiemelkedő jelentőségű Csák Máté egyik fontos várának, Visegrádnak az 1317. évi elfoglalása. A tartományurak hatalmának megtörése, katonai erejük megsemmisítése után, 1323-ban Károly éppen ide, Visegrádra helyezte át Temesvárról a székhelyét, biztos jeleként annak, hogy az „ország közepé”-nek és az egész királyságnak a békéje helyreállt.199 III. A megyei társadalom az Árpád-korban Az Arpád-kor társadalmának legszembetűnőbb sajátossága a sokszínűség. A társadalmi rétegek, csoportok, valamint az azok megjelölésére egykorú forrásainkban alkalmazott szókészlet sokfélesége első pillantásra áttekinthetetlennek mutatja a társadalom szövetét. Társadalomtörténeti kutatások azonban feltárták azokat a szilárd támpontokat, amelyek segítségével a kuszának látszó szálak világos képet adó szövésmintába rendezhetők. E támpontok egyike, mégpedig minden kétséget kizáróan a legfontosabbika, az Arpád-kor „szabadság”-fogalmának (libertas) hátteréből bontható ki. A kor társadalmát ugyanis a szabadság birtoklása vagy hiánya osztotta meg, kialakítva a szabadok (liberi) és a szolgák (servi) csoportját. Az utóbbiak, uraik tulajdonosi hatalmában állván, vagyontárgynak számítottak, akiket éppúgy el lehetett adni, örökül lehetett hagyni, mint a földet vagy a javak bármely más fajtáját. A szabadok ezzel szemben, önmaguk rendelkezvén saját személyükkel, senki úri hatalma alá nem tartoztak, még akkor sem, ha vagyontalanok lévén kénytelenek voltak valamely hatalmasabb személy szolgálatában keresni megélhetésüket. Eredetileg — all. század első felében — mind a szabadok, mind a szolgák csoportja egységes volt jogi szempontból, jóllehet az előbbi vagyoni tekintetben meglehetősen rétegzettnek mutatkozik már akkortájt is. A 11. század utolsó negyedének forrásaiban tűnnek fel először annak jelei, hogy mindkét társadalmi kategóriajogi egysége felbomlott. Az átalakulás hátterében a szabadság-fogalomban bekövetkezett változások álltak. A szabadok csoportjából kiemelkedett az előkelő származású „nemesek” (nobiles) rétege. A nemesség alkotta a társadalom elitjét: soraikból kerültek ki mind a világi, mind az egyházi főméltóságok viselői, s a származás előkelősége mellé rendszerint, bár nem minden esetben, jelentős, gyakran egymástól távol eső megyék területén fekvő birtokokból összeálló vagyon is 198 1305: CD Vin/l. 181-182.; 1317: АО I. 423. 199 Az 1310 és 1323 közötti évek eseményeinek számos új eredményt hozó összefoglalását 1. ENGEL 1988.
