Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Zsoldos Attila: Pest megye az Árpád-korban
ZSOLDOS ATTILA megalapítása is. Az új város gyorsan felvirágzott, s az utolsó Árpád-házi uralkodó, III. András már itt rendezte be állandó székhelyét.194 A tatárjárást követő két évtized a sebek begyógyításával telt el országszerte, így a mai Pest megye területén is, mely időszak során a gazdaság és a társadalom fejlődése sok szempontból új irányt vett. Ennek a nyugalomnak vetett véget az 1260-as évek elején az öregedő IV Béla és felnőtt fia, István herceg mindinkább elmérgesedő ellentéte. Hogy kettejük viszályát milyen okok táplálták, nehéz lenne kétségtelen bizonyossággal megállapítani, mindenesetre tény, hogy 1262-ben már fegyverrel a kézben állt egymással szemben apa és fia. Az összecsapást ekkor még sikerült a pozsonyi béke megkötésével elhárítani, melynek értelmében István herceg az addig is általa kormányzott Erdély mellé megkapta az ország egész keleti felét is a Dunáig terjedően, s felvette az „ifjabb király” (iunior rex) címet. (Az ország e megosztása tehát a mai Dunántúlra is átnyúló középkori Pest megye területét politikai szempontból kettészakította.) IV Béla engedékenysége alighanem az erőgyűjtéshez szükséges idő biztosítását célozta, hogy aztán 1264-ben egyszerre több irányból támadjon fia országrésze ellen. Seregvezérei eleinte gyors sikereket könyvelhettek el, s István maroknyi hívével a barcasági Feketehalom várába szorult. Hamarosan azonban fordult a kocka, s az ostromgyűrűből kitörő István 1265 télutóján győzelmet győzelemre halmozva vonulhatott seregével Pest felé. István, aki apjával ellentétben kiváló katona volt, végül a Pest megyei Isaszegnél aratott döntő győzelmet IV Béla utolsó serege felett. A harcok során Pest vagy Pilis megyei birtokosok mindkét fél oldalán feltűntek: a Pilis megyében — tehát éppen IV Béla országrészében — birtokos Rosd nembeli András fiai, Demeter és Mihály az ifjabb király oldalán tüntették ki magukat, megvetve ezzel későbbi karrieijük alapjait, Feketehalom ostromlói között pedig a birtokokkal Pest és Pilis területén egyaránt rendelkező Kartal nemzetség egyik tagja, „Kabas”-nak mondott Tamás vitézkedett jóval kisebb szerencsével, ő ugyanis fogságba esett.195 A harcoknak végül a Nyúl-szigeten megkötött egyezmény vetett véget. A béke helyreállításában IV Béla és István ifjabb király között fontos szerep jutott az öreg király szentéletű leányának, Margitnak. A hercegnő a nyúlszigeti domonkos apácakolostor lakójaként hunyt el 1270-ben. Két év leforgása alatt a dinasztia három másik tagja követte a halálba: apja még az évben halt meg, szintén a mai Margit-szigeten, bátyja, István a Nagyszigeten 1272 augusztusában, Béla macsói herceg — IV Béla egyik unokája — pedig néhány hónappal később, megint csak a Nyúlszigeten. Az első három haláleset a természet rendje szerint következett be, Béla herceg azonban gyilkosság áldozata lett: IV Béla egykori nádorának, Héder nembéli „Kőszegi” Henriknek az emberei kaszabolták le egy szóváltás során. A királyi család tagjait érő támadások a következő években, ha nem is jártak hasonlóan végzetes következményekkel, már-már rendszeressé váltak. A tatárjárás után felépített várak biztonságát maguk mögött tudó előkelő nagybirtokosok - „nagyuramék”, ahogy egy korabeli forrás nevezi őket - éppen ezekben az években léptek elő az országos politika rendkívül agresszív főszereplőivé: hol királyi jogok és tisztségek birtoklása avagy bitorlása, hol nyers erőszak, többnyire azonban ezek kombinációja segítségével törekedtek az ország kisebb-na- gyobb területei felett kizárólagos hatalmat szerezni. E tartományurak egyik első, sokáig legsikeresebb képviselője volt Béla macsói herceg gyilkosa, a kortársak által olykor „Nagy”-nak nevezett Henrik, akinek persze számos követője támadt az ország különböző vidékein.196 A királyi hatalom ereje és tekintélye soha nem látott mélypontra zuhant az 1270-es évek közepén: a jogrend felbomlott, s helyét az ököljog vette át. A kaotikus állapotokon egy főpapi csoport kísérelt meg úrrá lenni, élén Lodomér váradi püspökkel (1279-től Esztergom érseke). Az alapos jogi műveltséggel rendelkező Lodomér és követői a kor Európájában még újdonságszámba menő rendiség hazai alkalmazásában vélték felfedezni a válságból kivezető utat. Az ambiciózus program egyik elemeként kísérletet tettek olyan törvényhozási és kormányzati kérdésekben illetékes gyűlések létrehozására, amelyeken, ellentétben az addigi gyakorlattal, nem csak a királyi tanács főpapokból és főméltóságokból álló tagjai vesznek részt, de megjelennek és a döntések meghozatalában tevőleges szerepet kapnak az ország nemesei is képviselők révén. Az eleinte kissé fejletlen formában jelentkező rendi országgyűlések első példáját 1277-ből ismerjük, a következő évtizedekben aztán több-kevesebb rendszerességgel került sor összehí54 194 A várépítésekre 1. FÜGEDI1977,18-32. és SZŰCS 1993b, 27-32.; Visegrádra SZŐKE—BÚZÁS 1990,121-134.; Buda székhely voltára GYÖRFFY 1973, 336. 195 1270: ÁÚO VIB. 255-256. és 259.; 1268: RA П/2-3. 36. 196 A tartományuraságok rendszerére összefoglalóan 1. KRISTÓ 1979, 139-212.
