Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 535 és a mezőváros jelentős részét, a két felekezet egy „kerítésben” dicsérte az Urat. A reformátusok — akik, ha egy korábbi híradásnak hinni lehet, többségben voltak — az eredeti állapot helyreállítására készültek, vagyis: a jövőt is a múlt mintájára képzelték el. Nyilván így is történt volna, ha a település legtekintélyesebb földesura, gróf Koháiy István füleki főkapitány erőszakkal nem vezeti rá az egymással egyébként korábban meglehetősen jól megférő felekezeteket a helyes megoldásra. О azt javasolta, hogy a két templomot helyezzék távolabba egymástól, s egyszersmind — nyilván a saját fundusán — ki is jelölte a református templom térés helyét, kötelezvén a magisztrátust, hogy az ottani házakat sajátítsa ki és a tulajdonosokat kártalanítsa. Koháry rábeszélése és fenyegetései — amelyek súlyos büntetés alatt tiltották azt is, hogy a felek közül „kurucot s törököt akárki is úgy említsen vagy fordítson elő ezen dologban” — eredményre vezettek. 1679. augusztus 21-én a két felekezet földesúri asszisztenciával — Koháry rendkívül szigorú bírságokat helyzetet kilátásba az egyezség megsértőinek — hivatalosan is megegyezett egymással. A birtokban maradt katolikusok vállalták, hogy a reformátusok építkezéséhez 2000 ezüst tallérral járulnak hozzá, amit annak rendje és módja szerint teljesítettek is. Még alig száradt meg a tinta az egyezségen, amikor — ezúttal Koháry esküdt ellenségének, a „bujdosók” egyik vezérének, gróf Wesselényi Pálnak a parancsára — a felek november 1-jén újabb kötéslevelet bocsátottak ki. Erre csupán azért volt szükség, hogy Wesselényi, úgyszintén Kecskemét földesura, az erejét fitogtathassa: a lényeget tekintve ugyanis nem tért el az eredetitől. Legfeljebb abban, hogy a kuruc vezér sokkal keményebb fenyegetésekkel tette magáévá Koháry elképzelését. A megállapodást megsértő felekezetet két ember halálával és kétezer arannyal kívánta büntetni, s — ami különösen figyelmükre érdemes — a török bevonásával eszközölt változtatást dupla büntetéssel kívánta megtorolni: „ha penig eziránt törökhöz s akárkihez is folyamodnának, kétszeres, úgymint négy ember halálán és négyezer arany fizetésen marasz- taltassanak”. Koháry, a török esküdt ellensége, megértőbbnek bizonyult kettős igában sínylődő alattvalói iránt, mint a török kegyelemkenyéren élő Wesselényi. Pontosabban szólva: jobban átlátta a viszonyokat, mint a török pártfogása miatt felfuvalkodott földesúr-társa. 1680. január 26-i rendeletében egyenest utasította a feleket, hogy az egyezséget „mind az török előtt, s mind pediglen más akadályt tenni kívánók előtt elvégezzék”. Azt azonban már ő sem tudta megérteni, hogy az ilyetén ügyekben nagy tapasztalattal rendelkező reformátusok — akiknek 1679-től Arnót Uzun Ibrahim budai pasától csupán a református templomnak régi helyén, ám kőfalakkal való újjáépítésére volt engedélyük — 1680-ban egyenest a Portához fordultak védlevélért. Pedig előrelátásuk igencsak indokoltnak bizonyult, hiszen Muszli effendi budai defterdár már 1681-ben 200 ezüst piaszter építkezési illetéket követelt tőlük; különben, úgymond, az elkészült építményt lebontatja, s fenyegetését utódai is megismételték. Addigra azonban a kecskemétieknek a kezében volt IV Mehmed szultán engedélye és a sejh-ül-iszlám azt megalapozó fetvaja. (azaz véleménylevele), amelynek megszerzése 400 aranyukba került. Koháry ugyan eljárást indított a reformátusok ellen, Kecskeméti Gellért ferences gvárdián közbejárására azonban elállt megbüntetésüktől. Az új templomra 1684-ben rótták fel a létrejöttének fázisait és körülményeit megörökítő feliratot, miközben a ferencesek költségén csendben helyreállították a katolikus templomot is. Boltozatának helyreállításért — miként nyilván a reformátusok — ők is fizettek valaminő illetéket a töröknek.1209 A — lényegében kettős — kecskeméti templomépítés járulékos költségkihatásainak megbecslésére egyelőre semmi fogódzót sem találtunk. Annyi azonban világosan kiderül az iratokból, hogy a törököknek az egészbe vajmi kevés beleszólása volt. Az egész akciót Koháry kezdeményezte és mozgatta. Nem azért — miként azt rosszhiszeműen feltételezhetnénk —, hogy az elriasztónak szánt, ijesztő bírságokból busás bevételhez jusson; eljárása tipikus példája volt a lelkiismeretes földesúr által nyújtható jószolgálati akcióknak. (A két felekezet megbékélését nagyban megkönnyítette, hogy az erőviszonyok nagyjából kiegyensúlyozottak voltak. A négy kiemelkedő nábob-dinasztia képviselői közül Kalocsa János és Kamarás János református, Deák Pál és Pathai András pedig katolikus volt; ha a nagyállattartásban és -kereskedésben együtt akartak működni, a felekezeti hovatartozás sem állhatott közéjük.1210) 1209 HORNYIK 1860-1866, II. 131-138., 150-151., vö. HORNYIK 1860-1866, II. 247-265. (18-30. sz-ok). Ugyanitt számos török egyházjavítási engedély található; a bennük szereplő összegekről 1. HORNYIK 1860-1866, П. 147-149. 1210 A Kalocsa család szerepel az egyházat megadományozók közt is. Egy aranyozott ezüst talpas pohár felirata szerint: KALOCSA ANDRÁSNE AJÁNDÉKOSZTA A KECSKEMÉTI KERESTYÉN ECLESIANAK ANNO DOMINI 1661. (BOBROVSZKY 1980, 144. és 33. sz. fotó).
