Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
534 SZAKÁLY FERENC Mindez arra serkentett bennünket, hogy részletesebben is bemutassuk: hogyan is alakult két, a forrásokban jól nyomon követhető restaurálás, illetve építés: a körösi református templomé 1636/1637-ben és a kecskeméti katolikus templomé 1680-ban. Az előbbi számára vásárolt anyagokat jószerivel az utolsó szegig ismerjük. A körösi falazaton és az alapon valószínűleg inkább csak igazításokat kellett végezni, hiszen kőhordásról egyáltalán nem esik szó. Vagyis: a magisztrátus nem kőművesként, hanem afféle építésvezetőként fogadta meg 70 forinton és 4 pint vajon Mátyás mestert. A legnagyobb tétel az 1212 padlásdeszkára kiadott 222 forint 67 dénár volt. Alátámasztásukra az Erdőhátról hozattak gerendákat és szarufákat 4 forint értékben. Jelentősebb kiadással járt a zsindelyek Budán és Gyöngyösön eszközölt beszerzése (10 Ft 49 d.), amihez még 2 forintnyi zsindelyszeg ára is járult. A faelemek összefogására singszámra szereztek be vasrudakat, százasával lécszöget (például Rimaszombaton) és, külön tételként, Budán 3 forint értékű vasszöget. Jelentős összeget fordítottak festék beszerzésére; erre Budán került sor 12 forint 82 dénárért. A munkálatok 1637-ben szüneteltek, 1638-ban pedig a nyílászárók behelyezésével fejeződtek be. Ezek jószerivel többe kerültek az összes eddig elvégzett munkánál, hiszen a magisztrátus 133 forint 87 dénárban és 46 császártallérban állapodott a debreceni és ráckevi mesterekkel. Szép summát tett ki az üvegek beszerzése (Nagyszombatban például 20 Ft 60 d.), amelyeket aztán ólomszemes osztásban (ólomra 7 Ft 61 d.) vaskeretbe (9 Ft) illesztettek a helyére, és védelemül „páncél”-t (talán rostélyt) helyeztek rájuk. 1636-ban már beszereztek egy harangot Bécsben (59 Ft 33 d.), ám 1638-ban is elszámoltak harangcsináltatásra 151 forintot. Menetközben megkezdődött a felújított templom berendezésének felújítása is; ezt a Faragó Mihálynak és Hímös Jánosnak „az asszonyok széke csináltatására” — vagyis: a nőknek szánt padok elkészítésére — kiadott 10 forint jelzi. A templom környékének rendezése a harangláb állításával (1639: 154 Ft 21 d.), a cinterem falakkal való körül vételével (1646: 211 Ft 11 d.), és a berendezés kiegészítése pedig például prédikálószék kijavításával (1644) folytatódott. A harangláb tekintélyes építmény lehetett, hiszen felállításához mintegy 7000 zsindelyt, 200-nál több deszkát használtak fel, s pléhvel borított ajtó óvta az illetéktelen behatolóktól. A szentegyház karbantartása meglehetősen gyorsan szükségessé vált; 1648-ban debreceni, 1652-ben győri kőművesek dolgoztak rajta.1206 Miután a rendbehozatal költségeit nagyjában-egészében tételről-tételre megismertük, izgatottan kutattunk a töröknek a templomépítés kapcsán kifizetett összegek után. A következőket találtuk: 1636: „Hogy bíró uram Budára volt, az templomépülésről fizetett a vajdának: 10 ft. — Ugyanakkor a kádiának ezen dolog végett: 4 Ft 25 d. — Ugyanezen templom végett a szubasáknak: 1 Ft 60 d.” (Az 1638. évi kötet éppen ott rongyolódott el, ahol az ily jellegű kiadásoknak kellene állnia.) 1639: „Az harangláb végett az kajmekánnak [...] fizettünk: 14 tall. — Ugyanezek költsége: 1 Ft 7 d.” 1646: „Az czintirim csinyáltatása végett az vajdának fizetett bíró uram: 19 tall.”1207 Az eredmény olyan mértékben eltér várakozásainktól, hogy elsőre nem is akarunk hinni a szemünknek.1208 A — későbbi javítgatások nélkül — kereken 1200 forintra rugó rekonstrukciós költséggel szemben mindössze 16 forint 92 dénár és 35 tallér török illeték áll. Vagyis: az ilyen-olyan okból kifizetett illeték nem érte el az összkiadás 10%-át, s nem vont maga után különösebb „adminisztráció”-t sem. Arról pedig szó sincs, hogy már egy szeg beverése végett engedélyért kellett volna fordulni a törökhöz, akik aztán minden egyes engedélyért borsos árat számítottak. A nagykőrösi elszámolások olyannyira nem támasztják alá a korábbi feltevéseket, hogy felmerül bennünk a gyanú: az ellenkező értelmű adatok java része személyes önkényeskedések, néhány dénáros haszonszerzési kísérleteket tükröz. De nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy a kisebb jelentőségű engedélyekért — leszámítva persze az elmaradhatatlan „kenőpénz”-t — illetéket sem kellett fizetni. Mielőtt azonban feltevéseink túl messzire ragadnának, téljünk át a másik nagy építkezésre: a kecskeméti katolikus és református templom szétválasztására. Az 1678. október 17-i tűzvészig, amely a református papiakból indult s porrá égette a ferences kolostort, a katolikusok régi — persze szintén megrongálódott — kőtemplomához ragasztott református szentegyházat 1206 SZILÁDY-SZILÁGYI 1863,1. 50., 65-66. és 87-88. 1207 SZILÁDY-SZILÁGYI 1863,1. 50., 87. és 131. 1208 Főleg, ha tudjuk, hogy 1636-ban „az kádiának az város adott praedikátor haláljáért 7 Ft 40 d” (SZILÁDY- SZILÁGYI 1863,1. 66.).
