Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
516 SZAKÁLY FERENC A magyar jobbágyság — akárcsak az előző században — továbbra is törvényekben meghatározott mennyiségű (általában 12 napos) ingyenmunkát tartozott teljesíteni az úgyszintén országgyűlési végzésben kijelölt végvárnál, s ez a kötelezettség a hódoltsági jobbágynépre is kiterjedt. Pest-Pilis-Solt vármegyét a felsőbbség e téren kezdetben különválasztva próbálta hasznosítani az alábbi módon. A jelek szerint először a pilisi részek ébredeztek a hosszú háború pusztításaiból. Az 1609. évi országgyűlés már talált itt olyan településeket (Szentendrét, Óbudát, Nagymarost, Nóg- rádverőcét), amelyeket, úgymond, a Buda magassága alatti és feletti szigetekkel együtt Váchoz rendelhetett.1094 A pesti és solti részek 1619-re jutottak olyan állapotba, hogy beosztásuk — úgyszintén Váchoz — indokolttá vált.1095 Vác 1620. évi elveszte után, 1622-től fogva a pilisi jobbágyoknak Tatánál, a pestieknek Nógrádnál, a Soltiaknak pedig Gyarmatnál kellett dolgozniuk.1096 Ez a helyzet az újabb török háborúig csupán annyiban változott, hogy 1635-től a komáromi uradalomhoz tartozó pilisi falvak és mezővárosok a komáromi falak javításán voltak kötelesek munkálkodni.1097 1647-ben Pilist Szőgyénhez rendelték, Pest és Solt beosztása nem változott az újabb török támadásig.1098 Bár az 1663/1664. évi török háború után a király egészen 1681-ig nem hívott össze országgyűlést, valószínű, hogy a megye három része Nógrád és Gyarmat 1663-ban bekövetkezett eleste után ugyanott végzett ingyenmunkát, ahol az 1681. évi 7. törvénycikkben találjuk őket: Pestet és Pilist Füleknél, Soltot Somoskőnél.1099 Míg az előző században inkább csak valószínűsítem, mint bizonyítani tudtuk, hogy a pest-pilisi-solti jobbágynép valóban eleget tett ezen kötelezettségének, a közgyűlési jegyzőkönyvekből immár azt is tudjuk, hogy az ingyenmunkát a települések általában pénzben váltották meg, bár nem volt ritka a tényleges munkavégzés sem.1100 A végvárak kapitányai egyébként — az érdekazonosságra hivatkozva — gyakorta fordultak a nemesi vármegyéhez azzal a kéréssel, hogy az néhány szekér fa vagy — a palánk kijavításához szükséges — gerenda és karó felküldésével segítsen, valamint hogy élelmiszert küldjön a szűkölködő végváriak táplálására.1101 E téren új fejezet kezdődött az 1670. évi reformok után, amikor is a külön kívánságok szétválaszthatatlanul összekeveredtek a repartitios adóztatás keretében kivethető élelmiszerszállítmányokkal. A behajtásban a vármegyék is kénytelenek voltak részt venni, egyrészt, mert a felsőbb rendeletek utasították őket erre, másrészt azért, hogy alávetettjeiket a nagyobb károsodástól, önmagukat a katonai végrehajtástól megmentsék. E ponton kell visszatérnünk az 1670 után a Hódoltságban kialakult kettős magyar birtoklás kérdéséhez. Mint a nagykőrösi számadáskönyvek és a kecskeméti feljegyzések tanúsítják, a Várad vagy Mezőtúr környékén tanyázó bujdosók előszeretettel látogatták meg a tehetős hírben álló Duna-Tisza közi mezővárosokat, amelyektől nem hiába számítottak ki- sebb-nagyobb ajándékokra. A kuruc urak itteni befolyását és adóztatását — miként, mutatis mutandis, a 16. században, a török berendezkedése idején — a tulajdonképpen önfenntartó és zsákmányszerző célzatú portyák alapozták meg. Az adóztatásról meg kell jegyeznünk, hogy formáit tekintve nem sokban különbözött az itt általánossá vált gyakorlattól, ámbár sohasem érte el a másik fél birtoklásának konszolidációs szintjét s ennek következtében (is) sokban emlékeztetett a magyar végváriak által a 16. században folytatott „hadigazdálkodás”-hoz. Bár az a 16. században sem mondható csenevésznek, a „tizenötéves háború” után rohamos fejlődésnek indult a hódoltsági haszonvételekre ügyelő szervezet és ezzel a Hódoltság 1094 1609: 61., továbbá 1613: 8. te. (megerősítés), 1. CIH III. 72-73. és 100-101. 1095 16 19: 51. te. (CIH III. 152-153.). 1096 1622: 36., továbbá 1625: 19. és 1630: 5. te. (megerősítések), 1. CIH III. 208-209., 248-251. és 284-285. 1097 1635: 92., továbbá 1638: 70. te. (megerősítés), 1. CIH Ш. 350-351. és 406-409. 1098 1647: 153., továbbá 1649: 86., 1655: 116., 1659: 30. és 1662: 20. te. (megerősítések), 1. CIH IH. 514-515., 566-567. és 648-649., IV 206-207. és 238-239. (az utóbbi kettőből Gyarmat vára is, Solt megye besorolása is hiányzik). 1099 CIH IV 168-271. no° Дз 1059 évi 130. te. expressis verbis kimondotta, hogy Pápay János járása (a távolabbi ún. „pesti járás”) pénzben váltsa meg ingyenmunkáját, Ráday Andrásé viszont (a közelebbi ún. „váci járás”) vonuljon ki dolgozni Nógrád várához (CIH IV 206-207.). 1101 L. BOROSY 1983-1986, I-П. passim. - A „legpikánsabb” eset az 1660. évi mezei hadjárathoz kapcsolódik: Wesselény Ferenc nádor havi 75 szarvasmarhát, 200 juhot, 200 icce vajat, 2000 köböl búzát és 500 forint zsoldot vetett ki PPS vármegyére, ami ellen az augusztus 24-i közgyűlés kézzel-lábbal tiltakozott. Végül azonban — mint egy október 4-i közgyűlési bejegyzésből kiderül—beadta a derekát, s legalábbis a „másik gabonát” beszállíttatta Nógrádra (BOROSY 1983-1986,1. 641. és 645. sz-ok). Hogy ezt a gabonát valóban a megye területéről is kiszedhették, tanúsítja egy 1658. június 20-i kelt török kiszállítási engedély, 1. SZILÁDY-SZILÁGYI 1863,1. 248. (CXXIX. sz.).
