Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 515 rendszerint a püspöki helynök — tényleges „hivatal’’-át tekintve nógrádi vagy más plébános — végezte, bár előfordult az is, hogy a püspök mást bízott meg az „eladás”-sal. Az árendátorok között akadtak katonák, vármegyei tisztségviselők,1087 sőt 1665-ben Szegedy Ferenc püspök — ki tudja, milyen megfontolástól vezérelve — Decsy István váci bírót nevezte ki, aki lakóhelyére — vagyis: egy török vár elővárosába — hirdette meg az árendálását. Ez a rendelkezés mérhetetlen felháborodást váltott ki a kinti foldesurak és más aspiránsok között,1088 nyilvánvalóan, többek közt, már csak azért is, mert ez a valóban szokatlan megoldás a jobbágyoknak kedvezett. Miközben a tizedekért gyakorta vetekedtek kinti, idegen igénylők is, a fő „frontvonal” földesúr és jobbágyai között húzódott. Amennyiben ugyanis az árendálási jogot az előbbi szerezte meg, úgy — módjában lévén tájékozódni a tényleges termésnek legalább a nagyságrendjéről — esetleg nem érte be (az árenda-összeget persze eleve meghaladó) váltság-összeggel, hanem a tényleges gabona- és bortermés, valamint bárány- és méhszaporulat valós tizedét követelte magának. Amennyiben viszont a jobbágyok maguk árendálták saját tizedeiket, újabb akadály tornyosult a falu belviszonyainak „átvilágítása” az azokba való beleszólás útjába. A „képlet” a gyakorlatban persze bonyolultabb volt. Például a Pest-Pilis-Soltban befolyással rendelkező végvárak tisztikarának tagjai is részesülni igyekeztek e haszonvételi forrásból, más helységeket maga a püspök „rezervált” részben saját szükségleteire, részben egyes, az egyházmegye területén hasznos tevékenységet folytató testületek (mindenekelőtt a gyöngyösi jezsuiták) támogatására, részben pedig, hogy valakit (alispánt, végvári katonát) — például a tizedelés körébe vonható területi egységek feltárásában szerzett érdemeiért — megjutalmazzon.1089 A foldesurak természetesen minden rezervációt jogaik csorbításaként fogtak fel, s ellene legott tiltakoztak a vármegyén.1090 A püspök persze általában saját uradalmának falvait tartotta vissza a maga számára, amibe másnak nem lehetett beleszólása, sok vitája akadt azonban más egyházi birtokosokkal, akik úgyszintén maguknak vindikálták birtokaik tizedét. Párhuzamosan a magánföldesúri adóval — nem számítva a háborúk által okozott visz- szaeséseket —, tendenciáját tekintve a területen érdekelt váci püspök tizedbevételei is növekedtek az egész 17. század folyamán. E mögött kemény küzdelem húzódott meg, amely részben a lehetőségek minél pontosabb felmérésére, részben a tizedmentességek elvitatására irányult; az árendátorok — nyilván már csak saját, jól felfogott érdekükben is1091 — egyre több curialis (eredetileg nemesek lakta, ezért tizedmentes, de utóbb jobbágy- és zsellérlakossággal újratelepített) község mentességét igyekeztek törölni. Erőfeszítéseik váltakozó eredménnyel jártak; elsősorban azért nem tudtak átütő eredményt elérni, mert a vármegye — saját hódoltsági bázisát erősítendő — a kiváltságukat védelmezők pártját fogta.1092 Mint a fentiekben már hasznosított 1622. évi jövedelem-kimutatás igazolja, a váci püspök saját faluinak árendálásában is igyekezett rendet teremteni: „Elmondják, hogy kiváló szőlőhegyeik és boruk van a Naszály szőlőhelyen, és már egynéhány év óta ezek hozamának tizedét lefoglalták az elhagyott Naszály falu tizedhozamába és egyesítették a váci polgárok tizedével, azokkal egyetértésben.” Mivel nemcsak a naszályi, hanem az úgyszintén a Naszály lejtőjén fekvő Cselőte és Gyada pusztai tizedek is összekeveredtek a váci tizedekkel, Dallos püspök ezek árendáját 20 Ft-ban határozta meg. Bár a váci szőlőtulajdonosok a csalástól kezdve a naszályi művelés felhagyásával való fenyegetőzésig mindennel megpróbálkoztak, végül is engednünk kellett uruk akaratának.1093 Az állami adóztatás terén bekövetkezett változásokról — lévén, hogy az gyakorlatilag vármegyei feladattá vált — a nemesi universitas tárgyalásakor és másutt szóltunk; oda utaljuk az érdeklődő olvasót. 1087 SZAKALY 1995a, 133-204., 7-24. sz-ok (az árendátor neve rendszerint feltüntetve a címben). 1088 SZAKÁLY 1981, 322-323., vö. BOROSY 1983-1986, II. 895-896. sz-ok. 1089 SZAKÁLY 1995a, 133-204. (II/7-24. sz-ok) passim. 1090 BOROSY 1983-1986, I-Ш. passim. 1091 Egyelőre nem tudjuk, hogy az árendátor a bevétel hány százalékát kapta, e tisztség azonban mindenképpen jövedelmező lehetett. Legalábbis erre következtethetünk például abból, hogy Horváti János Vác egyházmegyei vikárius, lőrinci plébános a 17. század második felében teijedelmes lakott részbirtokokat tudott összevásárolni magának (SZAKÁLY 1992a, 611-613.), nyalván nem utolsó sorban azon részesedésből, amelyet 1666. és 1668. évi árendátorként (SZAKALY 1995a, 180. és 183.) szerzett. 1092 L. például BOROSY 1983-1986, I-III. passim. 1093 RUSVAY-VARGA 1992, 16., vö. VTT I. 78. (A vonatkozó részek fordítása használhatatlanul zavaros).
