Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
lidáció Bocskai utódai, Rákóczi Zsigmond és Báthori Gábor uralkodása idején (1607, 1608- 1613) is csak nehezen haladt előre. Ezért joggal gondolhatnék, hogy az erdélyi aspirációk mögött a Bethlen Gábor uralkodása (1613-1629) idején hallatlanul megerősödött fejedelmi hatalom áll. Bethlen Habsburg-ellenes kitámadásai során szükségképpen érintette a Pest-Pilis-Soltban birtokos fő- és köznemesség lakóterületét, Nógrádot.1056 Támadásai, a jelek szerint, a hódoltság Duna-Tisza közi részén is éreztették hatásukat. Gondolhatnánk ezt továbbá azért is, mert a Bethlen által II. Ferdi- nánddal kötött békeszerződések rendre-sorra olyan kelet-magyarországi vármegyék — következésképp itteni várak — birtokába juttatták az erdélyi fejedelmet,1057 amelyekből az erdélyi adminisztráció viszonylag könnyen elérhette a hármas vármegye pesti részeit. (Ezt jelzi, hogy például tokaji katonák is megjelentek a megye területén.1058) Eközben Bethlen a magánfol- desúri birtoklás rendjéhez természetesen nem nyúlt.) Végső soron azonban az erdélyiek hódoltsági terjeszkedését nem Bethlen katonai és politikai sikerei, hanem az a légüres tér váltotta ki, ami Erdély előterében a „tizenötéves háború” nyomán kialakult. A tiszántúli hódoltsággal immár csak erdélyi kézen levő erősségek álltak szemben, s Erdélyhez húzott — a 17. század első évtizedeiben kulcsszerepet játszó — letelepített hajdúság is.1059 így aztán nem csoda, hogy egy ideig — hozzávetőleg Bethlen haláláig — az egész Tiszántúl, beleértve a Maros-mentét is,1060 erdélyi adóztatás, bizonyos mértékig igazgatás alá került. Mivel azonban már 1612-ben olvashatunk olyan panaszt, miszerint Ceglédet és Kecskemétet Eger eleste (1596) óta „a régi szokás ellenére” az erdélyiek adóztatják,1061 nyilvánvaló, hogy az erdélyiek Pest megyébe hatolását a hozzá viszonylag „közel” eső várak — Nagyvárad, Borosjenő és Lippa — felértékelődése magyarázza. 1616-ban a fejedelem, korábbi ígéretének megfelelően, visszaadta Lippát a Portának, ami nyilvánvalóan ártott Erdély Duna-Tisza közi pozícióinak. Ennek ellenére Esterházy Miklós nádornak még 1628-ban is interveniálnia kellett Bethlennél, hogy Petneházy István jenei kapitánnyal adassa vissza Ceglédet az óbudai apácáknak.1062 Mintegy 1630-tól fogva az erdélyiek nemcsak a Duna-Tisza köze keleti részéről szorultak ki, hanem jelentős pozíciókat vesztettek a Tiszántúlon, saját partiumi határaik előterében is, ahol a kassai főkapitányság katonasága vette át a főszerepet.1063 Ennek a fejleménynek vizsgálata azonban már nem tartozik témánkhoz. A fentebb leírt szituációhoz — amikor is a Hódoltság egyes részein három hatalom: a török, a királyi magyarországiak és erdélyiek osztozkodtak — látszatra hasonló helyzet alakult ki a 17. század hetvenes éveiben is, amikor nemcsak az elbocsátott végvári katonák, hanem a Habsburg-hatalommal összeütközésbe került birtokos nemesség egy része is Erdély előterében, a váradi törökök oltalmában keresett menedéket, s innét nyugtalanította a császári erőket. Dacára annak, hogy török kegyelemkenyéren éltek, elhelyezkedésük lehetővé tette, hogy hódoltsági jobbágyaikat továbbra is adóztassák és szolgáltassák.1064 Mivel azonban ezt magánfoldesúri jogon tették, a hármas hatalom ezúttal úgy alakult ki, hogy az elmenekültek fekvőségeit a kamarák felmérték, a király pedig eladományozta; ezt a jelenséget a magyar adóztatás szektorainak és formáinak leírásakor ismertetjük. Ide csupán az a megjegyzés kívánkozik, hogy Thököly Imre kérészéletű felső-magyarországi — török elnevezés szerint: közép-magyarországi — fejedelemségének fennállása idején (1682-1683) Pest-Pilis-Solt vármegyét is ennek területéhez számították. Ez azonban inkább csak a török által 1682-ben lerombolt Fülekről Gácson át Losoncra áttelepülő nemesi várme1056 Csupán illusztrációképp: 1619 ősze és 1621 tavaszáig Bethlen az egész Felvidéket birtokolta, 1626. szeptember 30-án pedig Drégelypalánknál állta útját a kelet felé előrenyomuló Albrecht Wallenstein császári tábornagynak (MTKr II. 447-451. és 455., NAGY 1969, passim, különösen 397-424.). 1057 LUK3NICH 1918, 335-368. (sem PPS, sem Nógrád megyéről nem szól). lose a ráckeviek 1614-ben Ónodon tettek lépéseket Rákóczi Györgynél a Bene András és Kis Gergely által bérelt pusztáikról elhajtott marhák visszaszerzése végett, 1. MOL MKR Litterae ad Cameram exaratae 1614: 11. (1614. február 28.). 1059 RÁCZ 1969. 106° MAKÓ 1993, 271. skk. 1061 SZAKÁLY 1981, 353. 1062 SZAKÁLY 1981, 353-354. 1063 NYAKAS 1985. 1064 SZAKALY 1981, 302-313. passim. - A bujdosó kurucok valósággal nyüzsögtek Kecskemét környékén. Wesselényi Pál 1678 májusában a városi magisztrátusnak parancsolta, hogy a környékbeli pusztákon kóborló kurucokhoz továbbítsa levelét (SABB Koháry-Coburg család It. Misszilisek. Pars I. N 853.). A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 511
