Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
492 SZAKÁLY FERENC tárói. Szerinte a győri harmincad bevételének java része sózott halból, kősóból, cserzett és nyers bőrből, valamint — főképp — szarvasmarhából ered, amiből, úgymond, csupán a kecskemétiek évi 40 000 marhával részesülnek.949 Ez a közlés egyfelől azért meghökkentő, mert ismereteink szerint az ország egész évi kivitele is csak valamivel haladta meg ezt a nagyságrendet,950 másfelől azért, mert nagyszabású belső átrendeződésre utal a magyarországi export és import szerkezetében. Nagy változásokat jelzett abban már a magyar kereskedelem-történet klasszikusa, Takáts Sándor is, aki a század elején a bécsi udvar monopolisztikus kísérleteivel magyarázta a magyar külkereskedelem visszaesését, „a magyar tőzsérek és kereskedők” pusztulását.951 Hogy a magyar külkereskedelem volumenében és hasznában jelentős visszaesés következett be, vitathatatlan. Annál vitathatóbb viszont az, hogy mindezért nem a szélesebb értelemben vett gazdasági és politikai környezet, hanem Bécsnek a magyar kereskedők gúzsba kötésére tett erőfeszítései lennének felelősek. Az újabb szakirodalom azonban rámutat, hogy Kayserlicher Landsverleger-Kompagnie (1625), Kayserliche Oschsenhandlung (1651) rövid életűnek bizonyultak; az utóbbi éppen a hódoltsági kereskedők bizalmatlansága miatt bukott meg. Az Orientalische Kompagnie (1667) pedig csak azoknak a magyar kereskedőknek vált kárára, akik kívül rekedtek rajta, márpedig győriekről tudjuk, hogy érdekeltek voltak benne.952 A Takáts által különösen sokat kárhoztatott itáliai appaldatorok szerepe egészen más volt, mint amilyennek nagy elődünk ábrázolta. Ok azért voltak felelősek, hogy Velence és szárazföldi hátországa kellő számú lábasjószághoz jusson,953 mint ahogy a fent megnevezett társulások elsődleges célja is Bécs húsellátásának folyamatos ingadozások nélküli biztosítása volt. Meglehet, sőt bizonyos, hogy az ezekkel kötött különszerződések korlátozták a szabad kereskedést, ám a hódoltsági magyar kereskedők közreműködésére éppúgy szükségük volt, miként az előző század — nem egyszer egyébként úgyszintén előnyben részesített — magyar és Magyarországra érkezett nagyvállalkozóinak. Ki más gyűjtötte volna össze és hajtotta volna fel, nagyrészt török ellenőrizte utakon, azt a töméntelen élőállatot (a szarvasmarha mellett lovat és juhot) és állatbőrt, mint a török alattvalónak számító, de a magyar kereskedelemszervezet integer részét alkotó hódoltsági vállalkozók, akiknek alighanem édes mindegy volt, hogy ügyeleteik lebonyolításához szükséges tőkeelőleget kitől kapják? Benyomásunk szerint ugyanis az egész rendszer Achilles-sarka a mobil tőke iránti kereslet — következésképp a relatív tőkehiány — volt. Olyannyira, hogy egyesek még törököket is bevettek az üzletbe csakhogy pénzhez jussanak.954 A tőkehiányt azonban nem Bécs ármányai, nem is a magyar társadalom — túlzottnak egyáltalán nem mondható — adóterhei, hanem az európai gazdaság és a belső nyugtalanság kedvezőtlen változásai okozták. E századra elült az a demográfiai hullám, amely az élelmiszereket — a gabona mellett elsősorban a húst — az iparcikkek rovására felértékelte, s az agrárolló kezdett visszazáródni.955 Másfelől az erdélyi fejedelmek magyarországi hadjáratai és az ellenük indított megtorló akciók jócskán megnövelték a hadas évek számát, s — a kisebb-nagyobb törökellenes küzdelmekkel, valamint a 1657-1664. évi nagy török háborúval együtt — állandó létbizonytalanságot szültek, jelentős népességmozgásokat váltottak ki.956 Vagyis: olyan helyzetet teremtettek, amely hagyományosan a tőke meneküléséhez szokott vezetni. Aligha véletlen, hogy a magyar külkereskedelem súlypontja még jobban átterelődött a bécsi forgalom szervezésében már az előző században is fontos szerepet játszó Győr térségébe, amelyet Bocskai, Bethlen és I. Rákóczi György kitámadásai már ritkán értek el. Még kevésbé véletlen, hogy a város gondosan feldolgozott 17. századi kereskedelem-történetében957 a korábban oly jelentős szerepet játszó tiszántúliak (debreceniek és nagyváradiak) jószerivel fel 949 GECSÉNYI 1993c, 103. 950 1612 és 1614 közti három évben a Magyar Kamara alá tartozó harmincadokon áthajtott marhák száma 18 és 25 000 között mozgott (ÖStA FHKA HU Rote Nummer 107. ff. 126-127., vö. PRICKLER-ZIMÁNYI 1974, passim.). 951 TAKATS é. n., 129-248. passim. 952 GECSÉNYI 1993c, 106-109. 953 PICKL 1971, 71-129. passim; tágabb összefüggésben 1. PICKL 1973, 143-166. 954 PURJESZ 1958, 177. - 1645. február 16-án a győri harmincados amiatt tiltakozott Győr vármegye előtt, hogy egyes győri kereskedők a hódoltsági kereskedőknek kölcsönöznek törökországi felvásárlásokra, majd amikor nem kapják meg az ellenértéket, másokat árestáinak a „bűnösök” helyett (GyMSML Győr vármegye közgyűlési jkv 90. p. 62.). 955 MT III. 937. skk. 956 Erre az összefüggésre Gecsényi Lajos irányította rá figyelmemet. 967 GECSÉNYI 1993c, 103-117. (Amennyiben az alábbiakban győri vonatkozású adatokra anélkül hivatkozunk, hogy más forrást idéznénk, információinkat e tanulmányból vettük.)
