Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
491 ezek számbavételéről: például Alsónémediről nehezen tudjuk elképzelni, hogy ne lett volna malma. De miután a 16. századi török összeírások sem jeleznek itt őrlőhelyet,942 el kell hinnünk, hogy pontos munkát végzett. Érdekességként említésre méltó, hogy Fáy László „Pestelejin” levő két faluja közül ugyan csak az egyik, Pécel fizetett — elég magas (8 és 1/2 tallér) — malomadót, de a másiknál, Gyömrőnél is megtaláljuk a malom hiányának okát abban a megjegyzésben, miszerint a „csabai malom árkától” 1 forint 25 dénárral tartoznak. Ez utóbbi malmot Úri Mihály csabai jobbágy építette Fáy László engedélyével; Pécel területén kellett megfelelő vízfolyást keresnie, amit a földesúr meg is engedett neki, természetesen csak aztán, hogy 1 tallért ígért neki az árokhasználatért. Mivel azonban ez határvitákhoz vezetett, Fáy 1673-ban újabb malom építését engedélyezte péceli jobbágyának, Nagy Mihálynak, azzal a feltétellel, hogy a csabai malom árkát betemeti.943 Ha mindehhez hozzávesszük, hogy Kecskemét városa 1597-ben nem kevesebb, mint 16 szárazmalom molnárát bírságolta meg hibás mérésért,944 úgy megerősödik azon benyomásunk, hogy a Pest-Pilis-Solt megyei parasztoknak továbbra sem kellett sokat keresgélniük szemtermésük megőrlésére alkalmas hely után.945 *** Bár nem tekinthető kifejezetten iparűzésnek, megemlíthető még, hogy a mai Budapest egyik kerületének névadó kőbányát — amely akkor Szentlőrinc pusztához tartozott — végig a törökkorban rendszeresen használták. Többnyire a pesti rácok vágták benne a követ — fegyveresek oltalmában, nehogy a magyar portyázók megsarcolják vagy elhurcolják őket —, de elismerték a magyar földesúr vágatási jogát is. Wattay Pál 1680-ban pátensben tudatta a környékbeliekkel, hogy a kecskemétiek az ő hozzájárulásával metszenek követ a kőbányában az épülő református templom számára.946 3. Áruforgalom A Pest-Pilis-Solt megyén belül, illetve azon keresztül folyó kereskedésről, a megyebeliek részvételéről készíthető vázlatos leírás olyan elsötétedett festményhez hasonlítható, amelyből néhány központi motívum — hosszas és fárasztó restaurációval — ismét élvezhetővé tehető, miközben az egészet, imitt-amott meglepően élénk zsánerképekkel megszakítva, a homályos részletek uralják. Ennek oka, hogy e században nem állnak többé rendelkezésünkre olyan vámnaplók, amelyekből az előzőben a forgalom irányát, összetételét és lebonyolítóit megismerhettük, s nélkülöznünk kell a kánnunámék kereskedelem-történeti adalékait is. A bécsi központi és a magyarországi (főleg kamarai) levéltárak állagai egyébként terjedelmében az előző század török forrásokkal összemérhető anyagot őriznek, de olyan szétszórtan és esetlegesen, hogy szisztematikus összegyűjtésükre még senki sem vállalkozott. Ennek tudatában kétszeres gyanakvással kell fogadnunk a témánkra nézve látványos és túl kedvező egyedi adatokat. Például azt, hogy a Vitéz hadnagyban (1650-1653) Zrínyi Miklós éppen a kecskeméti tőzséreket emelte ki az élőállat-kereskedéssel foglalkozók színes tömegéből, akik az alkalmilag összeállt magyar seregek színvonaláról elmélkedve a nagy hadvezér ezt úja: „De micsoda seregeket? Régi látott, hallott vitézekből állott-é vajon az egész sereg? Bizonyára nem; hanem mentül rosszabb, hitetlenebb, tolvajabb volt országunkban, az gyűlt össze a mi dobolásunkra. Ismét ki volt ennek hadnagya? Ugyancsak szintén azon ilyen, vagy ki jobban megelőzte a többit részegséggel, garázdasággal, kevélységgel; ki a maga vitézségének rudimentáit vagy kassai kereskedőkön, vagy kecskeméti tőzséreken, vagy soproni kalmárokon, vagy más szabad városok vagy polgárok kárán végezte el.”947 Hogy Zrínyi nem ötletszerűen emelte ki a kecskeméti tőzséreket — ami egy ilyen, a kereskedelemben erősen érdekelt arisztokratától948 furcsa is lenne —, egyértelműen bizonyítja Partinger Mihály magyar kamarai tanácsos 1668. évi összesítő jelentése a nyugat-magyarországi harmincadok állapo942 L. KÁLDY-NAGY 1985, 450. 943 MÓL Patay család gombai lt. Fase. XVII/6. № 33. (idézett számadáskönyv), vö. SZAKALY 1981, 297. 944 HORNYIK 1860-1866, П. 168. 945 MÉT megfelelő fejezete (18-26.), nem nyilatkozik az igény és az ellátottság viszonyáról. 946 BELITZKY 1936, 119-121. 947 ZRÍNYI, 203. 948 MON. ZRI. L, passim. A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE
