Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
484 SZAKALY FERENC változik. Azon 49 puszta közül, amelyeknek használóit a jegyzék megnevezi, 37-nél olvashatunk a hasznosítás módjáról. Ezeknél a külső megfigyelőben az alábbi benyomás alakult ki az ott folytatott gazdálkodás fő profilját illetően (ami persze nem zárja ki, hogy ott más tevékenység is folyt): Helységek száma Az összes helységek száma%-ában Marhajárás 3 8,1% Nyaralók 4 10,8% Vetik 23 62,2% Szántják 6 16,2% Szántják-vetik 1 2,7% Összesen 37 100,0% Eszerint az összeíró — persze nem tudni hányadkézből származó információk alapján — csupán a puszták nem egészen egyötödére ítélte jellemzőnek a nagyállattartást, a többinél az árpa-, búza-, zab- és ciroktermelést érezte meghatározónak. Ha a mértéket nem is, magát azt a tényt, hogy a pusztán komoly szántóföldi művelés folyt, egyértelműen tanúsítja, hogy Kecskemét a tanács 1685-ben régi jó szokásnak mondja: „A búzának a kecskeméti földön huszada vétessék, a pusztán harmincada. Az árpának, zabnak, ciroknak az kecskeméti földön tizede, az pusztán tizenötödé vétessék.”901 (Amiből az is következik, hogy a pusztai művelés — már csak a nagyobb távolság miatt is — nehézkesebb volt a kecskeméti határbeli folyónál.) Nagyon valószínű, hogy Nagykőrös is megtermelte a maga szükségletét, s a városi tanács — amelynek vásárlásait a számadáskönyvek tükrözik — azért kényszerült, az úgyszintén jelentős mennyiségű belső mellett, külső felvásárlásokra, mert gabonát követelt-rendelt tőle 901 HORNYIK 1860-1866, П. 220-221., vö. BÚZA 1985, 2-3.
