Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
480 SZAKÁLY FERENC lehetőségeit azonban a fentebb vázolt összefonódottságok nagyon behatárolták. A jelek szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket az az egyébként jó elképzelés sem, miszerint azon vár — esetünkben Fülek — alkapitányát kell pest-pilis-solti alispánná tenni, amely a legtöbbet árthat a parasztságnak és rajta keresztül a földesúrnak és a fóldesurak közösségének, a nemesi vármegyének is. Társadalmi csapda volt — méghozzá a megoldhatatlanabbak közül való —, amelyből tulajdonképpen valamennyi résztvevő károsultként vagy anélkül került ki, hogy érdekeit maradéktalanul meg tudta volna valósítani. A parasztság, a birtokos nemesség és az univerzitás esetében ez kézenfekvő, de a végvári katonák sem tudtak annyit összeharácsolni, ami biztonságukat társadalmi rétegként megalapozhatta volna. Kárt és elkeseredést bőven okoztak — sőt némi török erőket is helyhez kötöttek —, ám ez messze nem állt arányban a társadalmi veszteséggel. XI. VÁLTOZÁSOK A TERMELÉS ÉS AZ ÁRUCSERE SZFÉRÁJÁBAN 1. Mezőgazdaság Pest-Pilis-Solt megye 17. századi gazdálkodásában rendkívül kevés olyan jelenséget tudunk felmutatni, amelynek legalább a gyökerei nem nyúlnak vissza az előző századba. Vagyis: a címben említett változások nem minőségi, hanem kivétel nélkül mennyiségi jellegűek voltak, mivel Amerika felfedezésének igazi kincsei — az Európába honosított élelmiszer-növények (burgonya, paprika, paradicsom, tengeri stb.) — e században még a királyi Magyarországon is kuriózum-számba mentek (termesztésükkel legfeljebb dísznövényként próbálkoztak.)879 Valószínűtlen, hogy a belső telkek hasznosításában számottevő változások következtek volna be: nyilván ugyanazok a konyhai vetemények és gyümölcsök kaptak bennük helyet, mint az előző században, s nyilvánvalóan nem változott lényegesen a parasztporta környezete sem. Legalábbis a falusi parasztportához csatlakozó „belsőségek” (ólak, istállók, trágyadombok, vermek, szénakazlak) összetétele, nem változott lényegesen. A nagy állattenyésztő településeken azonban lakóház és szokványos melléképületek különváltak egymástól, s az utóbbiak kikerültek az ún. akolkertes övezetbe. Az ilyen településeknek a belterülete tiszta lakóhellyé alakult, a számosállatok (igáslovak, fejőstehenek és ökrök) elhelyezésére szolgáló istállók és ólak pedig a várost övező árkon kívülre, a település, illetve a szántóföldek és szőlőskertek közti mezsgyére kerültek. (Az akiokhoz általában némi kerített földdarab járult, amelyen szénát és szalmát őrizték, de használták veteményesként is.) Az akolkertek — legalábbis az e tekintetben legjobban feltárt Nagykőrösön — nem megszakítatlan körben övezték a várost, mintegy védőgyűrűt vonva köréje, hanem a település három oldalára koncentrálódtak.880 (Bár ezekről később lesz szó, egyes beltelki funkciók az ún. mezei kertekbe vagy szállásokra, vagyis: a városmagtól még távolabb „vándoroltak”.) Ha abból indulunk ki, hogy a nagykőrösi akolkert létezéséről csak 1705 utánról van kétséget kizáró bizonyságunk, s a 17. századból csupán néhány olyan adatunk akad, amelyekben a lakóháztól különálló akiokról és istállókról olvashatunk,881 könnyen hajlamossá válhatnánk arra, hogy ennek az övezetnek a kialakulását a 17. századra, s azon belül is a későbbi évtizedekre tegyük. Ha azonban abból indulunk ki, hogy ez a megoldás a „háztáji” gazdálkodás megnehezedését hozta — az asszonyoknak ki kellett járni tehenet fejni, a gazdáknak a disznókat és számosállatokat etetni és kigyanézni stb. —, következésképp kényszerszülte „találmány” lehetett, úgy nyilvánvaló, hogy az akolövezet létrejöttét első renden a lakosság rohamosan gyors felduzzadása váltotta ki. Nyilván az, hogy a beköltözőktől nem maradt hely a belteleknek. Ha emlékezetünkbe idézzük, hogy Kecskemét lakossága 1562 és 1580 között megkétszereződött, alighanem máris rátaláltunk a kialakulás egyik lehetséges időpontjára is. Amennyiben gondolatmenetünk helyes, úgy az akolkert valójában nem 17., hanem 16. századi képződmény Persze ez a kérdés éppúgy további elmélyült kutatást igényel, mint az, hogy ez a megoldás az ország mely részein honosodott meg. Ha szabad tippelnünk, úgy véljük, hogy az akolkert-övezet valamennyi nagy, több pusztával rendelkező Pest és Solt megyei település — a „három város”-on túl, például gyaníthatólag Dunapataj (ahová a solti 879 WELLMANN 1979, 153-154. és 177. - Érdekes módon nem vonatkozik ez a paprikára, ami már a 16. századi urbáriumokban — például az 1578. évi váciban — feltűnik ételízesítő fűszerként (MAKSAY 1959, 14.). 880 Az egész fejtegetés alapja: MARKUS 1943, 43-61. 881 MÁRKUS 1943, 44-45.
