Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)

Szakály Ferenc†: A hódolt megye története

bírságából is; a tiszt és a község csak a szolgálatot szabotálok 2-6 forintos bírságát tarthatta meg magának.

Végezetül ahhoz a tengernyi panaszhoz mérve, amelyekkel a parasztság valósággal elárasztotta a vármegyét és a földesurakat a hatalmaskodó végváriak, kóbor katonák, váltságdíjuk összegyűjtésén fáradozó „vasas és vasatlan” rabok ellen, meglepően csekély azoknak a male- faktoroknak a száma, akik a füleki sedria vagy a katonai igazságszolgáltatás valamelyik fóruma elé kerültek. Talán azért, mert ezek elfogására csak külön pátens birtokában volt tanácsos belekezdeni, különben a parasztvármegye a nemesi vármegyével is, a végvári katonasággal is könnyen szembetalálhatta magát. 1676-ban — a földesurak panaszára — az univerzitás utasította a gyömrői parasztkapitányt, hogy Rácz István lévai katonát — amennyiben az a Cinkota, Csömör, Keszi, Máriaháza és Szentmihály elleni fenyegetéseit valóra akarná váltani — keljen fel ellene, sőt fontolgatta protekcionális levél kiadását is, ám ettől, ismeretlen megfontolásból, eltekintett. Csáky Pál lévai főkapitány 1678-ban értesítette az érdekelteket, hogy Fekete István, Csillag Mihály lévai katonákat fogják el és büntessék meg.868

S még kevesebb azoké, akikre ott komoly büntetést szabtak ki (ám általában ezeket sem hajtották végre). E két dolog szorosan összefügg egymással. Mint láthattuk az instrukció oly szigorú — s ráadásul rendszerint vita tárgyává tehető — feltételekhez kötötte a kóborlók elleni fegyveres fellépés jogát, hogy azzal nem annyira felhatalmazta, hanem gúzsba kötötte alattvalóit. így aztán — főleg a kisebb közösségek — ezerszer megfontolták: megfogjanak-e kintről érkezett bűnözőket, vagy inkább futni engedjék őket. Persze a vármegyei urak sem rosszakaratból engedték el a mégis kezükre kerülteket, hanem mert: 1. nem tizedelhették meg azt a végvári katonaságot, akikre jobbágyaik megregulázásában mint földesurak maguk is rászorultak, 2. nem élezhették ki végletesen a végvári tisztikarral egyébként is feszült viszonyukat.869 S végül: általában minden per alá vont végvári gonosztevőnek akadt valamilyen, sokszor olyan magas rangú pártfogója, akinek kívánságát nem illett figyelmen kívül hagyni.870 A szabadlábra került malefaktoroknak természetesen minden lehetőségük megvolt arra, hogy elfogóikon és felszállítóikon elégtételt vegyenek, sőt az is előfordult, hogy a parasztvármegyének még hozzátartozóik Jóindulatát” is meg kellett vásárolni.

Hacsak azt nem vesszük, hogy eggyel növelték azoknak a közvetítőknek (hódoltsági nemesek, hódolt esküdtek) a számát, akik a vármegye és hódoltsági alattvalói közt folyamatos kapcsolatot teremtenek, a nemesi vármegye hódoltsági tagozatává züllesztett parasztvármegyék ilyenformán meglehetősen felesleges intézményeknek tűnnek. Mivel a saját szempontjukból nézve fő feladatuk ellátását — a rajtuk élősködő magyar katonák, hajdúk és más kóborlók megfékezését — maga az úgyszintén kényszerhelyzetben levő univerzitás sem hagyta kibontakozni, tevékenységük tulajdonképpen csupa olyan feladatra korlátozódott, amelyek részben a falusi/mezővárosi, részben a földesúri törvényszékre és rendészetre tartoztak. Semmi jele annak, hogy — legalábbis időnként — nagyobb területek parasztságát is össze tudták volna fogni a malefaktorok elleni fellépésre, így tulajdonképpen már jogilag lefedett terrénumon működtek, ami alkalmasint hatásköri súrlódásokhoz is vezethetett.871

Hatékonyságukhoz képest viszont elég nagy terhet róttak a hódoltsági parasztnépre. Pedig a tisztviselés, sőt általában a „vármegyézés” — azon kívül, hogy nem volt éppen veszélytelen — jelentős költségeket is rótt a községekre. (Ha szabad egy Heves megyei példából kiindulnunk: anélkül, hogy vele a tiszteknek teljes adómentesség járt volna.872) A püspökhatvani tanács 1672-ben hit alatt panaszolta a veresegyházi parasztkapitánynak, hogy Pajtás András gondviselőségétől (azaz 1666-től) fogva 80 forintnál többet költött a füleki utakra és a puszták járására, mivel mind Fülekre, mind Ceglédre 1-1 forintért kell embert fogadniuk. Miután a nemesi vármegye utasította a falvakat, hogy az aprólék költségeket is összesítsék,

478 SZAKÁLY FERENC

868 BOROSY 1983-1986, II. 1763. és 1927. sz-ok.

869 Például PÁLMÁNY 1986, 43-44.

870 Csak a legpikánsabb esetre hivatkozunk: 1682-ben nemcsak Karl Strassaldo kassai generális és a füleki ferences generális járt közben a gyilkosságban elmarasztalt Szántó Gergely érdekében, hanem a megölt jobbágy földesura, Szelényi János is (HORVÁTH 1981, 143., 302. sz.). Nyilván azért, mert tisztában volt azzal, hogy nem tudja megvédeni alattvalóit a füleki katonák bosszújától.

871 Leginkább persze a vármegye és a nagy mezővárosok között. 1666-ban az alispán azért indított eljárást a „három város” paraszttisztjei ellen, mert azok az általuk elfogott Izsáky Gergelyt kivégezték (BOROSY 1983-1986, II. 1013. és 1030. sz-ok).

872 [A jegyzet szövege hiányzik — A szerk.]