Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
477 3 forint bírság terhe alatt szólítsa fel, amit mindannyiszor megvehet az érintetten, ahányszor szólnia kell neki (5. pont). Hogy ez mily súlyos megterhelés volt, arról fogalmat alkothatunk az acsaiak és a csőváriak 1670. évi kifakadásából: „hogy amikor alá és vissza melyek is el akarnak menni, minket is hasonlóképpen magokkal együtt alámenni kényszerítenek, vagy bírság alatt lovakon, puskás kézzel parancsolnak járni, ha az ü parancsolatjok szerint nem mehetünk mindjárást, kíz pénz bírságot veznek mirajtunk, evvel búsítnak és untatnak, károsítalak bennünket, mely dolok, ami nékünk nehéz [...]. Lovat is erőltetnek venni bennünket, hogy vegyünk, akinek egy-egy eke marhája, ökre vagyon, ahol is hogy eladjuk, úgy veszünk lovat, puskát is hasonlóképpen parancsolják venni, azt is nagy bírsággal, hogy akinek egy marhája nincsen, 1 tehene vagyon, 2 avagy 2, annak is az egyikét eladja, így vegyen puskát az szegín ember, aki pedik gyermekes ember, az olyannak nehéz; az gyermekeiket íhen hagyja, puskát vetetnek vűe”.866 A falvak kölcsönösen segítsék egymást a védekezésben; ki is kell jelölni azokat, akik egymás mellett felkelni tartoznak: ezeknek legyen ilyen esetre megbeszélt jelük (7. pont). Ha ebbéli kötelezettségüket elmulasztanák, minden alkalommal 2-2 forinttal bírságolják azokat (8. pont). Ha a hadnagy eltávozik falujából, vicehadnagya vagy tizedese köteles otthon maradni (8. pont). Aki akció közben a tiszteknek ellentmond vagy engedetlenkedik, azt a parasztvármegye bírósága a törvény szerint büntesse. Az, akinek hibájából vereség vagy „vérvétel” következnék, 6 forintra büntethető (10. pont). Minden alkalmat fel kell használni az instrukció ismertetésére (14. pont). d) A földesúr, a vármegye, és a parasztvármegye viszonyát szabályozó rendelkezések Az erre utaló rendelkezések át- meg átszövik az egész instrukciót, a készítők mégis szükségesnek érezték, hogy három ponton külön is visszatérjenek erre. Mielőtt még az érdemi pontokra térnének, a készítők figyelmeztetik a parasztokat, hogy működésük az alapvető és meghatározó földesúri jogokat nem sértheti: „ők jobbágyok lévén, a szokott adóval és munkával földesuraiknak tartoznak, és azzal, hogy hadnagyságokra osztja a nemes vármegye őket, az foldesuraknak ítiletet nem akar tenni és nem is tehet”. „Mivel a hadnagyok azért rendeltettek, hogy Istennek ő szent felségének böcsületit, azután az nemes vármegyét s magokat a kóborlóktól, azmint lehet, megoltalmazzák”, hittel tartoznak magukat kötelezni, hogy a vármegyének engedelmesek lesznek. Ha ebben hanyagnak találtatnának, kemény büntetésre számíthatnak (2. pont). Az a pont, amely bírságolási joggal ruházza fel a paraszttiszteket, leszögezi: „Ezeken kívül semmi törvényes dolgokban ne avassák magokat, hanem kinek-kinek falujában levő bírája, foldesura és vármegye bírái által igazgattassanak” (10. pont). Bár ez az instrukció — szemben az 1653. évivel — nem állítja, hogy a paraszttisztek lennének azok, akik a török foldesurakkal akarván határt igazítani, mind az országos törvény, mind a két „császár között megtartott szokás ellen” járnak el, itt is megfenyegetik a hódoltságiakat: aki ilyenben sántikál, nem ússza meg karóba húzás nélkül (13. pont). E pont megint olyan ügyben fenyegeti súlyos szankciókkal a paraszttiszteket, amelyek a legkevésbé sem tőlük függtek. Ha egy török foldesúr úgy döntött, hogy megjáratja valamelyik földterület határait, akkor sem az ezzel megbízott „hódolt esküdtek”, sem a környékbeli parasztvármegyék nem mondhattak neki ellent. (Még szerencse, hogy ezt a dolgot általában a törökök is a magyar hatóságokra hagyták, s hogy a nemesi vármegye akkor sem váltotta be fenyegetését, ha valamelyik ellenérdekelt foldesúr azt állította, hogy a törökök paraszti kezdeményezésre cselekedtek.867) A szabályzat nem is takargatja, hogy a nemesi vármegye a parasztvármegye működéséből elsősorban hasznot remél, s csak afféle mellékes hozadéknak tekinti, ha az a terület közbiztonságának és közerkölcsének megszilárdítása érdekében is tesz valamit. Leszámítva az elfo- gottaknál talált értékeket, illetve azok váltságát — amelyen 1/3—1/3 arányban osztozott a vármegye, az alispán és a község —, a 10 forinton felüli tételekből a paraszttisztek nem részesedtek, azokat a vármegye, az alispán és/vagy a foldesúr osztotta fel egymás között. Jellemző módon az alispán részt követelt magának a káromkodáson, dohányzáson stb. kapottak A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 866 HORVÁTH 1981, 126. (253. sz.). 867 L. például BOROSY 1983-1986, I. 370. (1657), 517. (1658), 526. (1659) — nem a török hatalmával, hanem engedélyével jártak határt —, 620. (1660), II. 1667. (1673), 1736. (1675) sz-ok stb.
