Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
indított pert a vármegyén saját 90 tallérjáért, valamint az árvák és özvegyek alapjából felvett mintegy 300 tallér megtérítésért.822 Bár a fentiek szerint a bíróság és tanácsosság inkább a közösség érdekében vállalt szolgálat, alkalmankint komoly áldozat, sem mint jövedelmező hivatal volt, maga a rendszer általában mindenütt olajozottan működött. A választások incidens nélkül zajlottak le Szent György napján (április 24-én), rendszerint a templomban. (Persze a kisebb településeken a vármegyének kellett „olajoznia” a bíróválasztási gépezetet, amit Heves vármegye 1680-ban oly módon tett meg, hogy a bíróságot házról házra szállni rendelte.823) Ahogy az ármálisták száma növekedett, ahol jelentősebb számban voltak, szórványosan megpróbálkoztak kitérni a megválasztás elől, ám ez a törekvés megbukott a közösség és a vármegye ellenállásán: hamar visszasoroltak az ilyetén közterhet viselők sorába. (1674-ben Nagykőrösön az a pikáns helyzet adódott, hogy Erdős Mihály főbíró személyében egy nemes szállt szembe ármálista társai kísérletével.824) Még egyszer visszatérve a főbíró feladatkörére; a jogszolgáltatási ügyekben közel sem rendelkezett olyan széles mozgástérrel, mint a városképviselet, a városigazgatás és a városgazdaság stb. kérdéseiben. Nyilvánvalóan óvatosságra intette, hogy a mezővárosi tanácstól mint büntető bíróságtól — annak dacára, hogy egy-egy döntésük a nemesi vármegye rosszallását válthatta ki — nem lehetett fellebbezni.825 826 Polgári perekben is mértéktartásra sarkallta a mezőváros lakóinak eltérő jogállása, például Kecskeméten és Nagykőrösön a több nagyhatalmú földesúr érdekeltsége. (Polgári jellegű ügyeket persze lehetett fellebbezni a földesúri székhez, valamint akár első, akár másodfokú hatóságként a vármegyéhez.) Mindez együttesen oda vezetett, hogy a „három város” összefogott a bíráskodás terén, s minden lényeges ügyben a többi városból és környékbeli falvakból összehívott, „convocatus” bírák ítélkeztek. Ha figyelmesen szemügyre vesszük a mezővárosi törvényszék vagy a „convocatus” bírák által tárgyalt ügyeket, úgy feltűnik a pereskedéssel kapcsolatos ügyek (tanúkihallgatások meghatározott összegre szóló árestálások, megállapodások, kiegyezések stb.) hiánya, hiszen a 16. századi Debrecenben ezek tették ki a bejegyzések túlnyomó részét, s — mint láthattuk — Kecskemét például, úgy tűnik, bizonyos fokig Debrecen elébe hágott a külkereskedelmi forgalom szervezésében. A hiányban olyan változások tükröződnek, amelyre előbb-utóbb választ kell találnunk. A közkeletű felfogással szemben nem a nótárius, hanem a lelkész volt a mezőváros elsőszámú alkalmazottja, legalábbis a nagyobbrészt református többségű településeken. A közösség a reformáció jegyében ugyanis olyan mértékben bekebelezte — mondjuk: „önkor- mányzatosította” — a helyi egyházat, hogy a prédikátor — az esetleges megkülönböztetett tisztelet dacára — mégiscsak a tanács speciális státuszú alkalmazottjának tekinthető. (A katolikus plébános — annak dacára, hogy Kecskeméten a tanács osztotta fel közte és a református lelkész közt a tizedből járó sedecimat826 — más elbírálás alá esik; hogy miért, arra a következő fejezetben térünk ki.) A helyi magisztrátus azonban nemcsak gyámkodott az eklézsia felett, hanem messzemenően gondoskodott is róla. Ha a prédikátor elhunyt vagy alkalmatlannak bizonyult, Nagykőrös több nap járóföldnyire — például a Tiszántúlig (1642) és Miskolcig (1642, 1647) — is elküldött a megfelelő utód felkutatására. A városi megbízottak évről évre menetrendszerűen megjárták Debrecent vagy Sárospatakot új iskolamestert szerződtetni az ottani kollégiumok végzős diákjai közül. A legjobban feltárt Debrecen példájából kiderül, hogy a 16-17. század folyamán megindult, majd felgyorsult a nagy- és kistanácson belüli szakosodás is. A szenátoroknak és az esküdteknek ugyanis a számos ülés, a gyakori követjárás mellett — rendszerint kettesével — el kellett vállalniuk a bor-, a vásár-, a puszta-, a sör- és égettbor-, bolt-, építő- és székbíró, a helypénz-, az erdő-, a széna-, az abrak- és konyhafelügyelői tisztet, ellenőrizniük kellett az egyházi intézményeket: a templomok és az ispotály pénzügyeit. Ezek közül a funkciók közül többet megtalálunk Kecskeméten és Nagykőrösön is.827 (A mezővárosok nyilván egymástól vették át az ötleteket, amelyek közül persze azokat hasznosították, amelyekre az ő viszonyaik közt is szükség volt.) 822 SZAKÁLY 1992a, 602. 823 SZEDERKÉNYI 1890-1893, Ш. 361-362. 824 SZAKÁLY 1992a, 599-603., vö. NOVÁK 1994, I. 173-178. 825 BOROSY 1983-1986, 1-Ш. 826 HORNYIK 1860-1866, I. 124-125. 827 HORNYIK 1860-1866, H., passim és MAJLÁT 1943, 136-138. 468 SZAKÁLY FERENC
