Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
463 Márkus István 1940-es években publikált munkáira megy vissza. Ezek jórészt Kőrös 1863 óta alig bolygatott iratanyaga alapján, az addig feltételezettnél jóval fejlődésképesebb és kifelé nyitottabb (mondhatni: polgárosultabb) paraszti önkormányzatok — szélesebb értelemben: autochton városfejlődés — körvonalait rajzolták fel,788 mivel a szerzőket elsősorban a cívistársadalom gazdaság- és közösségszervező képessége ragadta meg, aminek kibontakoztatásában megkülönböztetett szerepet tulajdonítottak a magyar feudalizmus hódoltsági alattvalóitól való eltávolodásának és annak, hogy a török soha nem is került közel eléggé azokhoz. E tézisek, amelyeknek itt csak a „csontváz”-át adtuk, aktuálpolitikai tanulságokat is hordoztak: jól beleilleszkedtek a „népi” értelmiség által szorgalmazott „harmadikutas” magyar paraszti fejlődés propagálásának eszköztárába. Érthető tehát, hogy az elmúlt félszázadban állandó vita tárgyaivá váltak, s belekerültek a közoktatás vérkeringésébe.789 Jeles elődök nyomdokain haladva790 másutt magunk is részletesen kifejtettük véleményünket Majlát Jolán téziseiről,791 amit itt nem ismételünk meg. Csupán azt szeretnénk leszögezni, hogy a fenti téziseket ezúttal csupán a legszigorúbban vett szakmai szempontból vesszük vizsgálat alá. Majláték nem ismerték — nem is ismerhették — a magyar mezővárosi fejlődés korábbi szakaszait,792 s így összehasonlítási alapul az e tekintetben valóban becsontosodott 18. századi nagy parasztközösségeket vették.793 Ha tudják, amit mi már tudunk — és többek között e kötetben is összefoglaltunk —, úgy nyilván észreveszik, hogy a saját akkori környezetéből valóban kimagasló három város egy olyan dinamikusabb mezővárosfejlődési szakasz visszamaradt hírmondója volt, amelyben benne rejlett bizonyos mezővárosok igazi várossá fejlődésének lehetősége is. (Persze a fenti három város mellett maradtak más „hírmondók” is szerte az országban: mint például a Hódoltságban Gyöngyös,794 a hódoltsági peremvidéken Debrecen,795 Miskolc,796 és számos más település a királyi Magyarországon.797) Fennmaradásuk tulajdonképpen a véletlentől, azon túlmenőleg pedig attól függött, hogy e szépreményű hódoltsági mezővárosok másfél század során szerzett termelési és kereskedelmi tapasztalataikból, illetve kapcsolataikból mennyit tudtak átmenteni a háborúk — kiváltképp a „tizenötéves háború” — poklán. Ami a belkormányzat viszonylagos — hangsúlyozzuk: viszonylagos — szabadságát illeti, az aligha lehetett a magyar és a török hatalom „eltávolodás”-ának következménye, hiszen láthattuk, hogy ez utóbbiak napi szinten beleszóltak e közösségek életébe, s ráadásul a magyar befolyás a 17. században — legalábbis megyénkben — egyre növekedett. Az egymással vetélkedő két hatalom felette sajátos módon boltozódott a hódoltság népe fölé. Mint az előző fejezetek tanúsítják, az adóztatásban külön-külön is képesek voltak — a magyarok persze csak szinte — tökéletesen lefedni a Hódoltság egész területét. A már a 16. században is rendkívül hézagos török jogszolgáltatási rendszer a magyar társadalom bizonyos problémáinak kezelésére eleve alkalmatlan volt, ám egyelőre semmiféle „támogatás”-ra nem számíthatott magyar ellenlábasától, ami — főleg a polgári jog egyes szektoraiban — érzékelhető jogalkalmazási űrt eredményezett. A 17. században újjáéledt nemesi vármegyék — köztük Pest-Pilis-Solt —, mintegy „félretolták” török megfelelőiket (amelyek ettől kezdve jobbára csak a bírságok beszedésére korlátozódtak az egyébként magyar részről kezdeményezett ügyek után) és rendet teremtettek ebben a szférában is. Ebben az első renden illetékes magyar foldesurak is partnereik voltak. A települések belső szervezetébe, annak megszervezési módjaiba azonban sem a földesurak, sem a vármegyék, sem a pasák, bégek, kádik, vajdák és szubasák nem tudtak konstruktívan belefolyni. Nyilván azért nem, mert nem volt igazán kifizetődő olyan ügyekkel foglalkozni, 788 MAJLÁT 1943., MAJLÁT-MÁRKUS 1943., MÁRKUS 1943. s különösen MAJLÁTH 1945. 789 Erről 1. Márkus István évtizedekkel későbbi tanulmánykötetét (MARKUS 1971.). 790 L. például MAKRAI 1958, 115. és 117.; MTE П. 162-167.; PURJESZ 1958, 178-179. (40/a. sz. jegyz.). 791 SZAKÁLY 1997, 16-18. 792 A korábbi történetírás ezt a kérdéskört alapvetően helytörténeti feladatnak tekintette. A mezővárosokra vonatkozó kutatások az 1950-es években kezdődtek és az 1960-as években virágzottak fel (MÁLYUSZ 1953; SZŰCS 1955; FÜGEDI 1972; BÁCSKAI 1965; SZÉKELY 1961; BÁCSKAI 1967; KUBINYI 1971b. - Kubinyi A. számos további idevonatkozó munkáját 1. TörtSz 1994, 181-191.). 793 A 18. századi mezővárosi fejlődésről 1. MT IV/1-2. passim. 794 SZAKÁLY 1984b; NÉMETH 1991b, passim. 795 DEBRECEN 1981,1. 131-312. és 411-471., passim. 796 Erről 1. az előkészületben levő Miskolc-monográfiát. [Időközben megjelent — A szerk.] 797 A királyi Magyarország mezővárosainak nagyságrendi megoszlásáról még nincs átfogó feldolgozás; a kétségtelenül kiemelkedő jelentőségű Győrről — amely lévén a káptalan és a püspök birtoka, mezővárosnak számít — vö. Gecsényi Lajos számos idézett tanulmányát. A hegyaljai mezővárosokról 1. NEMETH 1991b. A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE
