Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Zsoldos Attila: Pest megye az Árpád-korban
44 ZSOLDOS ATTILA megmaradó túlsúlya konzerváló hatással volt a sziget ispánsági szervezetére, s így a Nagyszigeti ispánság a 14-15. század folyamán is megőrizte önállóságát.120 4. Pest megye kialakulása Az egykori Visegrád vármegye részeiként az előzőekben azonosított területek közül kétségtelenül az önálló Pest megye kezdeteit borítja a legsűrűbb homály. Maga a „Pest megye” kifejezés első ízben viszonylag későn, 1255-ben fordul elő, amikor is IV Béla király a Pest megyében fekvő Keszi földet (terram Kezv in comitatu Pestiensi) — a mai Dunakeszit — a Gyula-Zombor nembéli Seywredus fejéri ispánnak adományozta.121 Pest megye kialakulásának vizsgálatakor nemcsak a Visegrád vármegye említésétől Pest megye feltűnéséig eltelt közel két és fél évszázadnyi űr áthidalása okoz nehézséget, hanem az is, hogy a már kialakult Pest megye szervezete olyan egyedi sajátosságokat mutat, melyek sehogy sem illeszthetők be a középkori magyar megyefejlődés általános jellemzőiről való ismereteink rendszerébe. De talán éppen ezek a szervezeti „anomáliák”, a szokványos fejlődési utat bejárt megyéktől való eltérések adhatnak támpontokat a Pest megye kialakulásának mikéntjét firtató kérdéseink megválaszolásához. Az 1446. évi rákosi országgyűlés alkalmával az országnagyok oklevelet bocsátottak ki, mely Pest megye nemeseinek és egyéb státusú birtokosainak sérelmeit volt hivatott orvosolni. A Pest megyeiek ugyanis előadták, hogy Hédervári Lőrinc nádor megyésispánt (comitem parochialem) próbál meg rájuk erőszakolni, jóllehet a szentkirályok által (per divos reges Hungarie) biztosított kiváltságaik értelmében Pest megyében soha nem volt megyésispán 0comes parochialis in ipso comitatu Pestiensi nullo unquam tempore resident). Az országnagyok helyt adtak a panasznak, s eltiltottak mindenkit a Pest megyeiek szabadságainak csorbításától.122 Ispán (comes) nélküli megye (comitatus), nos, ez valóban egyedülálló konstrukció a magyar középkorban. Egy ideig. II. Ulászló 1492. évi dekrétuma ugyanis Pest mellett már Pilis megyét is úgy említi, mint amelynek addig sem voltak ispánjai, s ne is legyenek a jövőben sem.123 Hasonló módon szerepel a két megye a későközépkor néhány további törvényében is.124 Ami mármost e 15. századi vélekedés igazát illeti, Pilis esetében mindenesetre megállapítható, hogy tévedésen alapul: mint az előzőekben láthattuk, a pilisi ispánok a 13. század elején feltűnnek a forrásainkban, s találkozunk velük az Anjou-kor végéig.125 Pest megye ispánjait viszont valóban nem emlegetik középkori emlékeink. Vannak ugyanakkor olyan adataink, melyek megnyugtató magyarázatot kínálnak e különös helyzetre. 1322-ben Debreceni Dózsa nádor budai alnádora, István, Pest megye négy szolgabírájával együtt ítélkezett.126 Az adat jelentőségét az adja meg, hogy az 1270-es évek óta szereplő szolgabírák a megyésispánnal — illetve annak előbb udvarispán (curialis comes), utóbb alispán (vicecomes) néven emlegetett helyettesével — testületet alkotva bíráskodtak. A megyei hatóság összetételét ily módon határozta meg III. András király 1290. évi törvénye,127 s e gyakorlat általános volta mellett bizonyítanak a 13-14. század fordulója körüli évtizedekben kiállított megyei oklevelek tucatjai. Ha tehát a Pest megyei szolgabírák mellett — a megyésispán, illetve az alispán helyén — a budai alnádor szerepel, az aligha magyarázható másként, mint hogy az alnádort vagy urát, a nádort tekintették Pest megye ispánjának. Hogy végül is melyiküket, azt a budai káptalan 1333. január 15-én kiadott oklevele világítja meg. Ebben a káptalan arról tett jelentést I. Károly királynak, hogy üresedésben lévén az alnádori méltóság (vacante iu- dicatus vicepalatinatus), nem tudta teljesíteni a király 1332. december 27-én kelt utasítását, mely előírta az uralkodói parancslevél bemutatását a Pest megyei ispánnak és szolgabíráknak (comiti et iudicibus nobilium de comitatus Pestiensi).128 Az egymást kiegészítő adatok nem 120 CSÁNKI 1897, 296. és CSÁNKI 1897, 296., 3. sz. jegyzet; KUBINYI 1965, 9-14.; KUBINYI 1973, 30-31.; ENGEL 1996, 77. 121 1255: ÁÚO VII. 385-386. 122 1446: PEST 187-188. 123 1492: 100. te. (CJH I. 550.). 124 1495: 20., 24. te.; 1498: 44., 57. te. (CJH I. 574., 576., 618., 626.). 125 Vó. ENGEL 1996, I. 163. 126 1322: DL 86 950. 127 1290: 5. te. (UGDS I. 173.). 128 1333: DL 40 417.
