Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Zsoldos Attila: Pest megye az Árpád-korban
PEST MEGYE AZ ÁRPÁD-KORBAN 43 bizonyosan királyi uradalom volt már a sziget, s meglehet, hogy ez az időhatár még korábbra is kitolható. A zalavári apátság 1019. évre keltezett alapítólevele ugyanis Szent István adományai között felsorolja a Csepel-szigeti királyi ménes csikótizedét (decimam equorum nostrorum in insula, que vocatur Schepel inpoledris).107 A anonymusi híradást tökéletesen igazoló oklevél azonban kétségtelen hamisítvány, s így adatainak értelmezése rendkívüli óvatosságot igényel. Az a körülmény, hogy a vélhetően 14. századi hamisító a szövegben számos régies kifejezést és névalakot alkalmazott, arra látszik utalni, hogy forrásai között 11. századi minták is lehettek. Ez lehetőséget kínál arra, hogy az oklevél adatait — fenntartásokkal bár, de — figyelembe vegyük.108 Az már inkább kérdésesnek tekinthető, hogy a tihanyi apátságnak a királyi ménesből (de armento regali) évente juttatott ötven csikóra vonatkozó adat109 kapcsolatba hozható-e a Csepel-szigettel. Anonymus elbeszéléséből ezek szerint a sziget uralkodói birtoktestként való szerepeltetése — a Névtelennél „vezéri sziget” (ducalis insula)110 — és, ezzel összefüggésben, a királyi ménes említése tekinthető történeti értékű híradásnak. A Csepel-sziget Fejér vármegye területébe ékelődik be, ennek ellenére valószínűbbnek tűnik, hogy a szigetet és az azon kialakult királyi uradalmat kezdetben Visegrád megyéhez számították. Egyértelműen erre utal, hogy a sziget egyházai a veszprémi püspökség szentendrei (utóbb: budai) főesperességéhez tartoztak, csakúgy, mint Visegrád megye más — a Dunától nyugatra fekvő — részei.111 A Nagy-szigeti uradalmat a 13. század első felében a hasonló királyi prédiumok mintájára szervezhették át ispánsággá. Első ispánja 1259-ből ismert.112 Az ispánság a sziget csaknem egész területére kiterjedt — magánbirtokról csupán egy-két helyen van tudomásunk113 —, sőt, a szigettel szomszédos területek néhány királyi birtoka is az ispánsághoz tartozott, mint például Fejér megye dunántúli részén, a szigeten fekvő Lórévvel szemben kereshető Tamási.114 Az ispánság alá rendelt királyi szolgálónépek közül a Tököltől keletre lakó erdőóvókat (custodes silvarum) és a födémesi méhészeket (mellidatores) említik forrásaink.115 Annak a késő középkori gyakorlatnak, mely szerint az uralkodó a királynénak engedi át a Nagy-szigeti ispánságot,116 már az Arpád-kor végén megmutatkoznak az első jelei. 1281- ben IV László felesége, Erzsébet királyné, saját földjeként (terra nostra) adományozta el az ispánsághoz tartozó Fejér megyei Tamásit.117 1293-ban pedig a szigeten fekvő Halásztelek eladományozása kapcsán III. András és Fenenna királyné külön-külön is állíttatott ki azonos értelmű oklevelet.118 A Nagy-szigeti ispánság az Árpád-kort követően nem osztozott a többi, királyi maguradalomból kialakított ispánság sorsában. Ezek egy része önálló megyévé fejlődött, miként azt Pilis példáján láthattuk, mások beolvadtak a szomszédos vármegyék területébe. Akármelyik változat is következett be, előzményei közé tartozott az ispánság területi és szervezeti egységének a királyi birtokadományok hatásaképpen bekövetkező megbomlása. A Nagy-szigeti ispánság történetének éppen az ad sajátos jelleget, hogy ez a fejlemény csaknem teljes mértékben hiányzik belőle. Az itteni uradalom földjeiből is tettek adományokat az uralkodók, egyházaknak éppúgy, mint világiaknak, mégis a sziget nagy része megmaradt királyi kézen. Még az is előfordult, hogy valamely korábban eladományozott birtokot — cserével kártalanítva az ado- mányost — utóbb visszacsatoltak a Nagy-szigeti ispánsághoz.119 A királyi birtokok tartósan 107 DHAI. 91. 108 Az oklevél kritikájára 1. RA 7. sz.; PÜSPÖKI NAGY 1989, 54-56. (1250 körüli szerkesztést javasolva); DHA I. 90-91. 109 1055: DHA I. 151. 110 SRH I. 88. 111 GYÖRFFY 1973, 319. 112 1259: ÁÚO VII. 505. — II. András 1217. évi oklevele, mely szerint Imre király „medietatem tributi de Pesth monasterio Tyburtii comitis de Insula” adományozta (ÁÚO XI. 150. = ВТОЕ I. 14-15. eltérésekkel), nem vonható a csepeli ispánság kezdeteinek kérdéséhez (vö. PESTY 1880,1. 82.; KRISTÓ 1988a, 246.), mivel a szöveg nem „Tyburtius szigeti ispán monostora”-ként, hanem „Tyburtius ispán szigeti monostora” formában értelmezendő (vö. GYORFFY 1956, 281.), az említett sziget pedig nem a mai Csepel-sziget, hanem a Szentendrei. 113 Ezekről részletesebben alább. 114 1281: CD V/3. 97., vö. GYÖRFFY 1987, II. 409. 115 1270-1272 к.: ВТОЕ I. 117.; 1280: ВТОЕ I. 185., ill. 1264: MES I. 511. — A Nagy-szigeti királyi erdőóvók és lovászok még 1344-ben is szerepelnek, 1. ZICHY II. 136-137. ne PESTY 1880, I. 76.; KUBINYI 1965, 10. 117 1281: CD V/3. 97. 118 1293: CD VI/1. 236-240., 240-241. 119 1272: ВТОЕ I. 129.
