Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)

Zsoldos Attila: Pest megye az Árpád-korban

folyamán a megyéspüspök joghatósága alól kivett egyházakként (exempta parochia) voltak ismeretesek. Ilyen kiváltsággal a pilisi részeken Visegrád rendelkezett.89

Az erdőuradalmak jellegzetes szolgálónépei, az erdőóvók (custodes silvarum) Pilisből sem hiányoznak. 1285-ben adományozta el IV László a „pilisi erdő őreinek Bogudnak nevezett földjét” (terram custodum silve de Pylis Bogud vocatam), mely a mai Tahitótfalu határában kereshető.90

A királyi erdőuradalmak archaikus szervezetének átalakulásáról valló forrásaink az ország egész területén azonos időben, a 12-13. század fordulóját követő évtizedekben kelteződnek. A leginkább szembetűnő jelenség ennek során, hogy az uradalmak irányítását ellátó személy addigi „gondviselő, gondnok” (procurator)91 címét — némi terminológiai bizonytalankodás után — az „ispán” (comes)92 méltóságnév váltja fel. Az első pilisi ispán, bizonyos Péter személyében, 1225-ből ismert.93 Az új, ispáni címek feltűnése egyszerű terminológiai változásnak tűnhet, valójában azonban jóval többről van szó. Eredetileg ugyanis az erdőuradalmak egésze a királyok birtokában volt. A 12. század folyamán azonban, részleteikben többnyire kevésbé ismert adományok következtében, megbomlott az uradalmak birtokviszonyaira addig jellemző homogenitás. A Pilisben III. Béla király 1184-ben alapította meg azt a pilisi ciszterci monostort, mely utóbb maga is több magyarországi apátság anyaegyháza lett. Bár a monostor korai pilisi birtokait kevéssé ismerjük —javainak 1254. évi királyi megerősítése csak Kovácsit említi94 —, mégsem lehet kétséges, hogy már alapításakor a kezére juthatott néhány más pilisi birtokrész is. Hasonlóképpen számolhatunk már a 12. század folyamán a később Ajnard-fíak néven is ismert, francia eredetű Zsámbékiak pilisi birtokszerzésével — ők a 13. század elején Zsámbékon emeltek premontrei monostort95 —, s szintén a korai időkre mehet vissza a Pilis-erdő keleti peremén a Rosd, a Kalász és a Kartal nemzetség birtoklása.96 Az egyházi és a világi magánbirtokok megjelenése, majd az uralkodói adományok koronként változó üteméhez igazodó, fokozatos, ám hosszú távon feltartóztathatatlannak bizonyuló gyarapodása a királyi erdőségekben a régi uradalmi keretek fellazulásához, idővel teljes széteséséhez vezetett. A folyamat, adataink alapján úgy tűnik, az erdőuradalmak többségében a 13. század első évtizedében érte el azt a szintet, mely már megkövetelte a terület igazgatási modelljének a tényleges birtokviszonyokhoz igazodó átalakítását, azaz az ispánsági szervezet kiépítését. Az erdőuradalmak önálló ispánsággá történő átalakulásának kezdetei ezek szerint — általában s Pilis esetében is — joggal helyezhetők a 12. század második felére.

Az ily módon kiformálódó erdőispánságok mindazonáltal még jó ideig, többnyire az egész 13. századon át, megőrizték azon jellegzetességeiket, melyek megkülönböztették őket az ország első alapítású — vagy utóbb, de azok mintájára megszervezett — vármegyéitől. Birtokstruktúrájuk éppúgy a királyi, az egyházi és a világi magánbirtokok mozaikszerben egymás mellé rendeződő darabjaiból állt össze, mint a vármegyéké, ám a királyi birtokok jóval erőteljesebben érvényesültek az összképben, mint a vármegyék esetében. Az első alapítású vármegyék igazgatása a kezdetektől fogva összefonódott a királyi várszervezet intézményével, az erdőispán- ságoknál viszont másodlagos fejlemény volt a királyi várak megjelenése. A tatárjárás körüli évtizedekben — néhol a katasztrofális 1241. év tanulságainak levonása után kibontakozó várépítési program keretében, néhol talán már a tatárjárás előtti időszakban97 — királyi várak épültek az erdőispánságok területén. E várak körül azonban, ellentétben a „klasszikus” szervezetű vármegyékkel, nem épült ki a várispánságok jellegzetes intézménye a maga jól ismert szervezeti rendjével, tisztikarával, hierarchikusan rétegzett társadalmával; a vár alá rendelt királyi birtokok együttese, lényegét tekintve, a tatárjárás után megszaporodó magánvárak uradalmaihoz volt hasonlatos. Az viszont már a „klasszikus” megyék várispánságaival rokon vonás, hogy az erdőispánságok igazgatása szintén a területükön épült várakhoz kapcsolódott. A Pilisben Visegrádon épült fel ez a vár, az egykori Visegrád megye ekkor már elhagyott

89 JANKOVICH 1959; SZŰCS 1993a, 9-12.

90 1285: MES II. 192., 207-208., vö. MRT VII. 8/8. sz.

91 Pl. 1229: CDES I. 250. (Zólyom); 1232: MNy 1956, 384. (Bereg).

92 Pl. 1214: VR 88. sz. (Bereg); 1216: VR 163. sz. (Ugocsa); RA 309. sz., vö. 1215: VR 124. sz. (Erdőd); 1219: VR 215. sz. (Patak).

93 1225: ÁÚO XI. 183.

94 1254: PILIS I. 316-318.

95 GYÖRFFY 1956, 280-281.

96 A birtoklástörténet részleteit 1. alább.

97 A várépítésekre 1. FÜGEDI 1977, 18-32.; SZŰCS 1993b, 27-32.

PEST MEGYE AZ ÁRPÁD-KORBAN 41