Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 413 roviae”, ami bizonyítja Veresmarti baranyai püspökségét, de annál többet nem. Skariczáról viszont ezt olvassuk: pastor R.-Keviensis in insula Danubii infra Budam, vir longe celeberrimus et doctissimus, succesor Szegedini Doct.”553 Az utóbbi mondatból két elem ragadja meg a figyelmet: egyfelől, hogy szükségesnek látja megmagyarázni, hol is van Skaricza szolgálati helye — amit aligha tesz, ha egy és ugyanazon kerületbeli lelkészről van szó —, másfelől, hogy hangsúlyozza: Skaricza Szegedi Kis doctor utóda, amit úgyszintén mindenki tudhatott, hacsak nem azt akarja kifejezni, hogy nemcsak a ráckevi lelkészségben lett utódja, hanem a püspökségben is. Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a fennmaradt két névjegyzék teljesen eltérő: az egyik semmit sem mond a résztvevők szolgálati helyéről, ám vezetéknevük kivétel nélkül baranyai származásra utal,554 úgy a másik listát akár az illusztris vendégek jegyzékének is felfoghatjuk.555 Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a következő alsó-dunamelléki püspök 1592-ben jelentkezik556 az 1589-ben elhunyt Veresmarti és az 1591-ben megölt Skaricza557 helyén, úgy a képlet meglehetősen leegyszerűsíthető: a két kerület külön állt. Ez persze egyszersmind azt is jelentené, hogy Szegedi Kis életének utolsó éveiben az Alsó-Dunamellék és Baranya valóban egységet képezett, aminek viszont az elemi logika mond ellent: miért választották volna a Ráckevin lakó Szegedi Kist valamikor az 1560-as évek közepén újfent baranyai szuperintendenssé? Az egyiket 1572-ben Veresmarti Illés örökölte — a fentiek szerint — ismeretlen elődjétől — talán valóban az ez évben elhunyt Szegedi Kistől, az északi részt pedig Skaricza — ugyanattól. Ezzel a feloldással csupán egy baj van: hogy Skaricza nem szól róla, s egyetlen árva adatunk sincs, amely őt — jóllehet tudománya és tekintélye messzemenően érdemessé tette rá — püspöknek vagy szuperintendensnek mondaná. (Igaz, olyat sem, amely esperesnek aposztrofálná, jóllehet legalább ezt a tisztet nyilvánvalóan betöltötte.) A fentiekben nyugodtan kiteijeszkedhettünk a protestáns egyházszervezet kezdeteinek bonyolult kérdéseire, hiszen magáról a 16. századi helvét egyházi életről éppoly keveset tudunk, mint előzményéről, a lutheránus egyházkezdeményekről. Még az esperesi beosztásról is csak találgatásokat olvashatunk, amelyek jó esetben is 17. századi adatokra nyúlnak vissza. Zoványi Jenő így képzeli el a belső felosztást: „Viszont az egyházkerület északi részébe, mely később a szűkebb értelemben vett alsó-dunamelléki egyházkerületet alkotta, a következő egyházmegyék tartozhattak: a vértesaljai [székesfehérvári, óbudai], mely Pest vármegye Duna-jobbparti részéből [a régi Pilis vármegyéből] és a nyugat rézsútos része nélkül Fejér vármegyéből állt Tolna vármegyének az északi részével; a cserháti [váci, pesti], mely Nógrád vármegyének a déli részét a nyugati csücskén kívül és Pest vármegye Duna-balparti nyugati részének az északi felét foglalta magában; a solti, mely ez utóbbi rész déli felén terjedt el; a kecskeméti, mely ugyané vármegyének keleti részén volt, hozzátartozván a Jászság és Külsőszolnok [!] Tisza-jobbparti alsó része is. Az első a veszprémi, az utolsó három a váci katolikus püspökség területéről való volt, magokhoz véve idővel a kalocsai érsekségnek, sőt a század vége felé a török foglalások folytán az egri püspökségnek is néhány községeit.”558 Már az is nagy eredménynek számítana, ha sikerülne a Pest, Pilis és Solt megye területén szolgáló helvét lelkészek hozzávetőleges számát meghatározni. Mivel azonban erről a vidékről nem maradtak ránk olyan elismervények, amelyekkel a papokjelkészek a tizedből nekik járó rész átvételét igazolják, erre vajmi kevés esélyünk van. Már az is nagy dolog, hogy legalább a legjelentősebb gyülekezeteket meg tudjuk nevezni. Ezek — északról délnek haladva — Vác, Buda, Pest, Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét559 és a solti részeken pedig Foktő lehettek. Erre mutatnak a szórványadatok, s ugyanerre a kiadott secfecima-nyugták, amelyekből igyekeztünk visszakeresni az 1610 előtt többször előforduló Pest, Pilis és Solt megyei helyneveket. (Abból kiindulva, hogy a lelkészük származási helyük nevét használták vezetéknévként.) így az alábbi sorrend állt elő (a név után zárójelben a szolgálati hely és év, amelyben előbukkannak):560 563 FÖLDVARY 1898, I. 64. (Ember Pál listája szerint). 554 A 47 közül 6 Laskói, 3 Etei, 2-2 Hercegszöllősi, Kisharsányi, Veresmarti (a püspök nélkül) (FÖLDVÁRY 1898, I. 62.). 555 Köztük a tolnai és a budai esperes, pesti, dunapataji, dunaföldvári, bölcskei stb. lelkész. Ennek az elképzelésnek csak az mond ellent, hogy e névsorban megtaláljuk a tolnai „káplánt” is (FÖLDVARY 1898, I. 64.). 556 FÖLDVÁRY 1898, I. 84-85. 557 Veresmartiról 1. ZOVANYI 1977a, 685.; Skaricza haláláról 1. SZAKALY 1995d, 164-171. 558 ZOVÁNYI 1977b, 160. 559 Nagyjából ugyanezeket sorolja fel Zoványi (ZOVANYI 1977b, 158.) is. 560 ZOVANYI 1928 (1. a névmutatót).
