Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 389 Eléggé meglepő, hogy egy hódoltsági parasztpolgár lényegében egy személyben dönt közössége vallásváltásáról, s döntésének elfogadására a többieket is rá tudja venni. Maga a szellemi mozgalmak iránti érdeklődés és az azokban való aktív részvétel, azok anyagi vagy más természetű támogatása azonban általában is a hódoltsági mezővárosi „patríciátus” meghatározó vonásai közé sorolható. Elég itt Szegedi Kis István ráckevi „polgári kör”-ére — mondhatnánk úgy is: önképzőkörére373 —, vagy pedig arra utalni, hogy az 55. zsoltárparafrázis — a Kodály Zoltán által Psalmus Hungaricus címen megzenésített — invenciózus magyarra fordítója minden bizonnyal egy Végh Mihály nevű kecskeméti polgár volt.374 Hogy azonos-e azzal a bíróságot viselt Végh Mihállyal, akiről a fentiekben szóltunk — az 1580-as és 1590-es török összeírásokat is hasznosító —, további vizsgálatra szorul.375 A megszállók még alattvalóik öltözékének színválasztékába is igyekeztek beleszólni.376 Valóban voltak ilyen törekvések, ezek azonban egyáltalán nem tartották vissza a megtollasodott mezővárosi és falusi parasztokat attól, hogy azt, amijük van, mutogassák is. Egy-egy leletegyüttes tanúsága szerint a módosabb háztartásokban mindennapos használati cikk volt az ezüst étkészlet, a gazda kezén számos, monogramjával díszített ezüstgyűrűt hordott, s a rangot öltözködésükkel is igyekeztek jelezni. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy nem volt még — és nem is lesz — olyan század a magyar történelemben, amikor annyi paraszt próbálkozott volna pénze megforgatásával a kereskedelemben, mint a 16. században. Bár ez kivált a közvetítői szerepre predesztinált hódoltságiakra áll, arra is figyelmeztetnünk kell, hogy akkortájt sem mindenkit pártolt a szerencse. Nyilván sokan voltak olyanok, akiket a magyar társadalomban elhatalmasodott vállalkozó kedv romlásba, bukásba, esetleg emberi tragédiákba sodort. Tudnivaló ugyanis, hogy a kereskedőkre leselkedő veszélyek közül a hírhordással járók a kisebbek közé számítottak. Messze baljóslatúbb volt a kényszerű kezességvállalás valamely ellenséges fogságba jutott magyar vagy török méltóságért vagy akár tisztért. A budai pasa által az 1586-ban keresztény fogságba került Ali koppányi bégért kezességre rendelt Cegléd, Nagykőrös, Nagymaros, Ráckevi, Tolna és Vác kereskedelmét még 1591-ben is akadályozta, hogy a bég csak részben tett eleget vállalt kötelezettségeinek. Arról nem is beszélve, hogy közben nem egy ráckevi és tolnai polgár meglakta miatta a komáromi börtönt.377 Miközben hangot adunk azon meggyőződésünknek, hogy a legnagyobb mezővárosok — a Pest megyei közül talán Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös, Vác, Nagymaros — szerencsésebb körülmények között igazi — teljes jogú — városokká válhattak volna, ha részben az ő előrelendülésüket is lehetővé tevő európai agrár árrobbanás megszűnése és részben a „tizenötéves háború” katasztrófája nem veti vissza őket. Ugyanakkor erőteljesen hangsúlyozni kell, hogy a hódoltsági Pest, Pilis és Solt megye társadalmának — miként az egész magyar paraszttársadalomé is — túlnyomó része továbbra is megmaradt mezőgazdasági termelést folytatónak, s még arról sem vagyunk meggyőződve, hogy a kifejezetten az állattartásból élők száma jelentős mértékben megnövekedett volna. (Erős kétségeink vannak például afelől, hogy a települések körüli pusztákon „szolgáló” gulyások, pásztorok, kondások szerepelnek a szandzsák-defterekben; az azokban szolgaként azonosított, csupán keresztnévvel regisztrált idegenek minden bizonnyal ház körül foglalatoskodó béresek és egyéb cselédek, illetve — mint arra már utaltunk — esetleg magasabban kvalifikált alkalmazottak [inasok, iparossegédek stb.] is lehettek.) Pásztornépünk életéről gazdag történeti és néprajzi irodalom számol be;378 mivel ez a foglalatosság az évszázadok folyamán vajmi keveset változott, itt nincs róla különösebb mondanivalónk.379 Helykímélés céljából és az ismétlések elkerülése végett a 18. századi paraszttársadalomról írandó fejezetekhez igazítjuk az ez iránt érdeklődő olvasót; számunkra ugyanis evidens, hogy a hódoltsági mezővárosok és falvak alapvetően mezőgazdasági termelést folytató többsége éppúgy élt, mint utódai. 373 SZAKÁLY 1995d, 141-144. 374 RMKT Ш. 48-50. és 185-288. 375 MÉSZÁROS 1979, 170-175. 376 A kecskeméti ruha tilalmáról 1. HORNYIK 1860-1866, H. 210. és HÓMAN-SZEKFU 1935-1936, Ш. 422. 377 SZAKALY 1973b, vő. SZAKALY 1995b, 167-169.; egy további adat a következményekről: MÓL Conceptus expeditionum, Mutatókönyvek, 1589-1591. 378 TAKÁTS 1915-1917, II. 259-353. - A minket közelebbről érintő területre 1. MADARASSY 1912. és TÁLASI 1936. 379 Annál inkább lesz majd a 17. században, ahol számos forrásunk őrizte meg a „rideg legények” szavait.
