Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
388 SZAKALY FERENC dulóján János állítása szerint 16 000 forinttal tartoztak Szokollu Musztafa budai pasának, 1574 elején egy 7000 forint értékű áruval megrakott hajójuk süllyedt el Esztergomnál. Julius Salm grófot pedig azzal vádolták, hogy Semptén 3000 forint ára borsukon, szegfűszegükön és más fűszereiken osztozott az esztergomi érsekség bizonyos Komárom megyei jobbágyaival. Megjegyzendő, hogy a Trombitások által forgalmazott árukészlet összetétele meglehetősen sajátos képet mutat, hiszen hiányzott belőle mind a kivitel, mind a behozatal leggyakoribb tétele: a szarvasmarha, illetve a posztó. Ezzel szemben a vállalkozás működésében számos specifikus vonás mutatkozik. Az alább említendő rézkereskedelmen kívül ide sorolhatjuk, hogy míg a magyar kereskedők többsége nyugat felől — vagyis: import-cikként — került kapcsolatba a fűszerekkel, addig ők a Hódoltság felől szállították azokat a királyi Magyarországra. Kifejezetten meglepetéssel olvassuk, hogy Trombitás János hadélelmezési feladatokra is vállalkozott; ennek részleteiről úgyszintén alább lesz szó. A nagymarosi kereskedő-parasztpolgár bensőséges viszonyban állott Szokollu Musztafa budai pasával (1566-1578), ami — a köztük levő hihetetlen rangkülönbséget ismerve — csakis úgy magyarázható, hogy értékes (nyilvánvalóan hírszerzői) szolgálatokat tett a magyarországi török adminisztráció fejének. Üzleti kapcsolatba úgy kerültek egymással, hogy a pasa Trombitást bízta meg fűszereinek „szétterítés”-ével. Cserében elsősorban rezet várt; a birodalmukban nem bányászható rézre a törököknek elemi szükségük volt fegyvergyártási célokból, s a Trombitás-testvérek — miként Péter 1580. évben, Besztercebányához intézett leveléből is kiviláglik — azon kevesek közé tartoztak, akiknek jogukban állott Besztercebányán rezet vásárolni és azt a Hódoltságba szállítani. Ez az engedély nyilvánvalóan a Trombitás-fivérek által az Udvari Haditanácsnak tett — úgyszintén hírszerzői — szolgálatok jutalma volt, amelyekért már 1571-ben pénzjutalmat, 1573-ban pedig olyan tárgyakra (késekre) kaptak kiviteli engedélyt a Hódoltságba, amelyek — lévén fegyverként is felhasználhatók — délkelet felé éppúgy kiviteli tilalom alá estek, mint a réz. Trombitás János egyéb szolgálatokat is tett „a keresztény oldal”-nak: a célba vett királyi magyarországi településeket figyelmeztette a török veszélyre, közreműködött török portyázók elveszejtésében és keresztény foglyok kiváltságában, s — nem utolsó sorban — részt vett bizonyos keresztény végvárak (elsősorban Komárom és Győr) borral és gabonával való ellátásában. A bányavidéki és a győri főkapitányságban elsősorban ez utóbbi tevékenységükkel vívott ki maguknak megbecsülést. Valamikor 1574 februárját megelőzően Trombitás János beépült a török pénzügyi adminisztrációba: ő szedte a vámot Nagymarosnál, ahol — mint fentebb említettük — nyilvánvalóan a Vác megkerülésével északnak tartó hódoltsági árukat vámolták meg. Mindeközben egyre jobban belebonyolódott a 1571-ben erdélyi fejedelemmé választott Báthori István és ellenlábasa — János Zsigmond egykori első tanácsosa —, Békés Gáspár közt Bécs, Buda és Isztambul bevonásával folyó trónharcba. Trombitás olyképpen tudta segíteni Békés ügyét, hogy a budai pasa udvarában felszedegetett információkkal és dezinformációkkal látta el a bécsi kormány- szerveket. Ha tetszik: közvetített Szokollu Musztafa és Békés között. Trombitás vallási szimpátia okán csatlakozott Békés pártjához, hiszen — jóllehet a jelek szerint nem töltött be semminő városi tisztet — ő hozta be Nagymarosra az antitrinitárius tanokat, s Szentháromság-tagadóként Békéssel egy hitre került. Trombitás János 1578-ban Nagyszombatba távozott, ahol már régtől fogva háztulajdonos, következésképp teljes jogú polgár volt, s ahol élete vesszőfutássá vált. Bár sikerült báró Pálffy Miklós komáromi (1584-1589), majd bányavidéki (1589-1600) főkapitány bizalmába férkőznie — egy ideig ő töltötte be Pálffy komáromi udvarbírájának tisztét (gyaníthatólag e minőségében is a hírszerzés volt a fő feladata) —, kétszer hosszabb időre letartóztatták (1578-1581 és 1591-1592), másodízben az alkalmi bíróság bűnösnek találta a törökkel való cimborálásában és kivégeztette. A nagymarosi vállalkozást — amelyben az 1570-es években János mesterien keverte az áruforgalmazás, a két oldalra való kémkedés és a török hivatalviselés elemeit — bátyja, Péter vitte tovább, a jelek szerint jóval kisebb volumennel, ám éppoly buzgón kémkedve — legalábbis keresztény oldalra —, mint ahogy azt öccse tette 1578 előtt. Trombitás János és Péter működése nem abban különbözött a többi Pest, Pilis és Solt megyei kereskedőétől, hogy az előbbiek vállalkoztak hírhordozásra is. Erre többé-kevésbé minden rendszeresen úton járó rá volt kényszerítve; ha élni és működni kívánt többnyire mindkét úrnak szolgálnia kellett. A különbség inkább abban lelhető fel, hogy a Trombitások a jelek szerint szenvedéllyel vetették bele magukat e veszélyes kettős játékba; amikor kikoptak valamelyik főkapitány kegyéből, másutt kerestek maguknak megbízót.
