Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
elhelyezkedő érsekújvár-jatópusztai vámnál 1586/1588-ban a marhahajtók abszolút sorrendje így alakult: 370 SZAKÁLY FERENC 1586. május-november 1587. december-1588. november Összesen Kecskemét 1 750 17 881 19 631 Debrecen 4 421 12 918 17 129 Mezőtúr 2 434 5 017 7 451 I Simánd 3 062 4 046 7 108 Érdekes módon a visszáruk behozatalában a kecskemétiek nem jeleskedtek; a szekeresgazdák külön vezetett jegyzékéből mindkét gazdasági évben Jászberény emelkedik ki. (Kecskemét 1586-ban mindössze 1, 1587/1588-ban 3 alkalommal bukkan fel.) Ami azért is érdekes, mert a szekeresgazdák közt 1586-ban budaiak, nagykőrösiek (4 alkalommal) és ráckeviek, 1587/1588-ban budaiak, nagykőrösiek, pestiek és tápiószentmártoniak is előfordulnak. Ennél alig valamivel több Pest megyei helységet találunk a marhahajtók jóval nagyobb terítésű (1586: 87, 1587/1588-ban 68 helység) mezőnyében (köztük egy alkalommal egy ráckevit is). Hogy magának a ráckevi révnek a forgalma ezekben az években hogyan alakult, nem tudjuk. Azt azonban bizonyosra vehetjük, hogy az ott a ráckeviek által áthajtott marhák száma meg sem közelítette a kecskemétiek 1586-1588. évi érsekújvári részesedését.258 Az impozáns marhaszámot mérlegelve, úgy tűnik, hogy a kecskemétiek egész régiójuk — a legtágabb értelemben vett Pest megye — egész kínálatát összegyűjtötték s azokkal — ahogy 1542-ben a budaiak és a pestiek — sajátjukként jelentkeztek a nyugati és északnyugati felvevőpiacokra tartó utak csomópontján. Elfedve ezzel, hogy az állatok tenyésztésében és összegyűjtésében más helységek — egészen kis települések — is részt vettek. Másutt, ahol ezt a kérdést nagyritkán módunk van megvizsgálni, legalábbis így találjuk, s nem hisszük, hogy Kecskemét esetében másként lett volna.259 A szórványosan fel-felbukkanó más Pest és Solt megyei helységek kereskedői — például az abonyiak (1586-ban 3 vagy 4 alkalommal), dunapatajiak (1587/1588: 2), ceglédiek (1587/1588: 1), nagykőrösiek (1586: 1), ráckeviek (1587/1588: 1), a váciak (1586: 1) —, úgy tűnik, szűkebb környékükről gyűjtötték össze a kihajtásra szánt állatokat.260 Közbevetőleg megjegyezzük, hogy egyes jelek szerint egészen kis községek is megpróbáltak közvetlen kapcsolatot találni a hódoltságon kívüli kereskedelem-szervező központokhoz. Még a tetszhalottnak tűnő Pilis megyében is, amelynek lakói érthetőképp Komáromhoz igazodtak. Az itteni vámos 1552/1553 fordulóján csempészés címén foglalta le Nagy Mihály váli jobbágy egy szekérnyi bőrét, amit — Paksy János komáromi főkapitány 1553. február 4-i levele szerint — már csak azért is jogtalanul cselekedett, mert Nagy tulajdonképpen menekült volt és családjával Komáromban kívánt letelepülni. A vámosnak egy 1553. augusztus 23-i utasítás értelmében számot kellett adnia Bús György zsámbéki jobbágy 138 bőrének lefoglalása és eladása (105 Ft) miatt. A vita — amelybe a Komárom vármegyei hatóság is beleavatkozott — sajátosképp, akörül folyt, hogy az immár húsz esztendeje gyakorolt (!) komáromi vámszedés jogszerű-e, vagy az egyelőre azonosíthatatlan „Wodján” kell-e vámot fizetni. Hogy a dolog még áttekinthetetlenebb legyen, a vámos szerint a két személy azonos: Nagy Mihály Bús György néven szállította áruját. Egyébként Bús is áttelepülő lehetett: egy 1553. május 5-i királyi leirat naszádosként említi.261 Az 1559. évi tahrir defter mindenesetre „meghalt”-ként tartja nyilván.262 Akár kereskedőkről, akár valóban hódoltsági menekültekről263 van szó, az említett bőrmennyiség(ek) egyértelműen elárulják, hogy kereskedő(k) (is) volt(ak). Annál is inkább, mert egy zsámbéki tanú vallomása szerint Bús — Sós Tamás társaságában — a Budán vásárolt bőröket, már Zsámbékon is eladásra kínálta, s csak a maradékot vitte Komáromba (1553. február 8.) 258 KOCSIS 1993, 287-359., különösen 294. 259 Vö. Balázs deák gyöngyösi kereskedő működéséből levonható tanulságokkal (SZAKALY 1972, 363-365.). 260 KOCSIS 1993, vö. a helynévmutatóval (342-346.). Megjegyzendő, hogy a majdan az egyesült vármegyéhez sorolt Kiskunhalas 1587/1588-ban három hajtással szerepel, s a települések sorában 1586-ban is, 1587/1588-ban is 10-10 alkalommal szereplő Szentmártont csupán a rendkívül magas hajtásszám miatt nem mertük a kézenfekvő Tápiószentmártonnal azonosítani, amelynek adatai alkalmasint megbújnak ezen adatok között. Az utóbbihoz vö. KOCSIS 1986. 261 ÖStA FHKA HFU Rote Nummer Fase. 4. 1553. augusztus ff 62-82. 262 KÁLDY-NAGY 1977, 45. 263 Mozgásuk alkalmasint az — e térséget egyébként nem érintő — 1552. évi török háborúval függött össze; elképzelhető, hogy Bús utóbb visszatért eredeti lakóhelyére.
