Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 359 zentálja a kecskeméti juhtenyésztő-közösség állandóságát: 1554-ban 617, 1559-ben (Kocsis néven) 300, 1562-ben 542 darabbal vették nyilvántartásba.177 (Mindennek társadalmi konzekvenciáival az alábbiakban foglalkozunk.) A juh — amely éppúgy megél a learatott szántóföldeken, a gyenge minőségű réteken, mint a puszták bő szénájú földjén — a legsokoldalúbban hasznosítható állatok közé tartozik. Tejéből kitűnő sajt készül, húsát sokan kedvelik, faggyúja a gyertyaöntés, lenyírt gyapja a házi szövőipar nélkülözhetetlen alapanyaga, bőrét is sokoldalúan használják fel. Mindezzel együtt a juhtenyésztés és -borkivitel adatainak összevetéséből az a benyomásunk támad, hogy húsát nem a tenyésztőterület parasztlakossága fogyasztotta el. Az 1563/1564. évi váci török vámnaplóban nyolc hónap alatt 2380 birkabőr, 1600 birkaprém, 589 báránybőr és 3704 bárányprém kivitelének178 — más szóval: 8273 állat levágásának — van nyoma, ami mind a váci vámhelynek a kivitelben játszott kiemelkedő szerepéhez, mind a mögötte fekvő hódoltsági terület megszámlálhatatlan birkájához, mind pedig — elsősorban — az ugyanott ugyanakkor átvitt 11 092 marhabőrhöz — ami legalább ennyi szarvasmarha helybeni elfogyasztását feltételezi — képest csekélynek tetszik. Különösen szembetűnővé válik ez az ellentmondás akkor, ha még azt is figyelembe vesszük, hogy a juhszámok szembeötlően kerekek — következésképp bemondás alapján kerültek az összeírásba, márpedig az adatszolgáltató gazdák aligha kerekítettek felfelé —, továbbá azt, hogy a Bácskát megszálló szerbek elsősorban juhtartással foglalkoztak,179 s hogy a gyulai szandzsák 1567. és 1579. évi összeírásának tanúsága szerint a tiszántúli180 — és következésképp a temesközi181 — juhtenyésztés messze fejlettebb volt a Pest megyeinél. Elsőre arra gondolnánk, hogy a mérhetetlen mennyiségű birkahúst és bárányhúst a megszállók és az időről időre itt megfordult hadseregek fogyasztották el, s a bőrt saját kézműves iparukban használták fel, vagy nem északnak, hanem délnek szállították tovább. (Ez utóbbi feltételezésnek azonban eleve ellentmond az, hogy a Balkán állattartását is a juhtenyésztés uralta.182) E magyarázat felé igazítanak bennünket az olyasféle adatok, mint az az 1545. évi portai utasítás, amely 20 000 juh összegyűjtésére utasította a budai pasát.183 Legott megváltozik azonban a véleményünk, ha tudjuk, hogy a váci harmincadon keresztül a jelzett időszakban kereken 25 000 darab birkát hajtottak ki a királyi Magyarországra,184 amelynek síkvidéki részeit eszerint nem a Felvidék hegyes részeiből, hanem a Hódoltságból származó birkahússal látták el. (Természetesen került kihajtásra juh az országhatárokon kívülre is.) ** * Tekintve a tetemes súlykülönbséget is, abból, hogy Vácon keresztül jóval több marha-, mint birkabőrt forgalmaztak, az következik, hogy az alföldi Hódoltságban — így területünkön is — a parasztság, figyelembe véve az egyéb állatokban tapasztalható bőséget is, rengeteg húst fogyasztott, ám a lakosság mindennapi fogyasztásában a marhahúst részesítette előnyben. Ezzel már el is érkeztünk ahhoz az ágazathoz, a szarvasmarha-tenyésztéshez, amelyre látatlanban is rámondhatnék, hogy meghatározó volt vidékünk gazdasági életében. Sajnos, sem a török, sem a magyar adminisztráció nem érdeklődött sem az igába szánt, sem a ridegen tartott számosállatok iránt. Pontosabban: csupán különleges alkalmakkor, ismeretlen okból egyszeregyszer néztek körül egy-egy település pusztáin és — legalábbis szándék szerint — vették számba az ott talált marhákat.185 (Az eddig előkerült egyetlen ilyen felmérés Szeged pusztáiról kézült 1570-ben; ennek tanulságaira az alábbiakban többször visszatérünk.)186 Természetesen Kecskemét és Nagykőrös esetében a 17. századi vadszám-adóból187 következő tanulságokat nem vetíthetjük vissza az előző századra. Nemcsak a nagy időtávolság 177 MÉSZÁROS 1979, 86-90. 178 KÁLDY-NAGY 1965-1966, 37. 179 DJURDEV-ZIROJEVIC 1988, 7-57. (a névsorban feltüntetve a juhok száma). 180 KÁLDY-NAGY 1982, passim. 181 Fodor Pál szíves közlése 1550/1560. évi juhadó-jegyzékek alapján. 182 CVETKOVA 1970 és CVETKOVA 1976. 183 KÁLDY-NAGY 1970b, 36. (113. sz. jegyz.). 184 KÁLDY-NAGY 1965-1966, 37. 185 KÁLDY-NAGY 1970b, 37-40. 186 SZEGED 1983, I. 399. 187 Kecskemétre 1. IVANYOSI 1979, 298-300.; Nagykőrösre 1. NOVÁK 1994, I. 164-165. és főként BÚZA 1984, 10-11.
