Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Szakály Ferenc†: A hódolt megye története
340 SZAKALY FERENC Dávid Gézának az 1546. és 1559. évi tahrir összevetésével sikerült megállapítania, hogy a migrációban a lakosságnak mintegy 10%-a — fele-fele arányban háztartásfő és „családtag” — vett részt. Ezek többsége sem távozott messzire; jobbára 15-20 kilométeres körön belül keresett magának új lakóhelyet. A költözés elsősorban a hászvárosok — azok közül is az új kereskedelmi szerkezetben a korábbinál nagyobb szerephez jutottak (Nagymaros, Ráckeve, Vác) — felé irányult, bár nem érte el a szakirodalom által korábban evidenciaként leírt, a környékbeli településhálózatot veszélyeztető mértéket. Ennek következtében ez utóbbiak lakossága a megvizsgált tizenhárom esztendőben jelentős mértékben kicserélődött.85 Miután Káldy-Nagy Gyula tételesen megszámolta a budai szandzsák területén 1546 és 1590 között négy vagy öt ízben összeírt „családfőket” (nős, ritkán nőtlen, ám önállóan gazdálkodó férfiakat),86 s megfelelő összeírásaink vannak Solt megyéről is, csupán megfelelő szorzószámra (és némi korrekcióra) van szükségünk ahhoz, hogy a formálódóban levő Pest- Pilis-Solt megye és a Kiskunság viszonylag megbízható abszolút népességszámához eljussunk. Egy, a reprodukcióképesnél valamelyest dinamikusabb társadalom esetében az ötös szorzószámot szokták alkalmazni, hiszen az ennél kisebb, ún. magcsalád csupán a reprodukciót biztosította volna, a növekedést nem. Bár — mint alább látni fogjuk — a hódoltsági paraszttársadalomra nem feltétlenül a népesség-növekedés a jellemző, e szorzószám87 alkalmazását indokolja a (szandzsák-összeírásokban afféle alapegységnek tekintett) „családfő” mellett — a nőtlen és (ritkábban) nős fiúgyermekeken kívül — szereplő nőtlen fiútestvérek és idegenek (szolgák, béresek, juhászok, gulyások stb.) viszonylag magas száma. (Ez utóbbiak csupán keresztnévvel + a háztartásfőhöz való viszonyának és a családi állapotnak jelölésével szerepelnek; szolgáknak azokat szokás minősíteni, ahol a keresztnév mellett semminő minősítés nem található.)88 Vagyis: az e korbeli paraszti gazdálkodásnak nem a magcsalád, hanem az annál népesebb háztartás szolgált keretül. Ez a felismerés nem könnyíti meg dolgunkat, hiszen mind az összeírt nőtlen fiúgyermekek, mind pedig a nőtlen testvérek és egyedülálló idegenek arányszáma a családfők számához viszonyítva rendkívül nagy ingadozást mutat; az utóbbiaké: 1546-ban 9,3 1559-ben 1,8 1562-ben 1,1 1580-ban 2,5 1590-ben 6,6%.89 Arra pedig már többször utalt a szakirodalom, hogy az összeírásba kerüléshez szükséges életkort nagyon eltérően határozták meg összeírok.90 Vagyis: amennyiben e határt a munkaképessé válásnál (pl. 14 éves kornál) vonták meg, a szereplő 1-2 nőtlen fiú mögött továbbiakat — s ráadásul még ugyanannyi leánygyermeket — sejthetünk, amennyiben pedig, ritkábban, elvben az összes fiúgyermeket regisztrálták, számukhoz csak ugyanennyi leánygyermeket kell hozzáadnunk. A budai szandzsák-összeírásokban egyébként oly kevés apja háztartásában élő és dolgozó nős fiúgyermeket regisztrálnak, hogy a Káldy-Nagy Gyula által közölt családfőszámot háztartásfőszámként is felfoghatjuk. A legújabb középkori demográfiai kutatások szerint egy-egy háztartás átlagos főszáma inkább hat és hét között, mint öt alatt mozgott,91 s a 1567. és 1579. évi makói szandzsák-összeírás elemzése során magunk is 6,6 fős átlag-háztartásfő számhoz jutottunk.92 Mindez feljogosít bennünket arra, hogy a későbbi Pest-Pilis-Solt megyével és a Kiskunsággal nagyjából azonos nagyságú budai szandzsákban regisztrált családfőszámból egyfelől az ötös, másfelől egy annál magasabb szorzószámmal próbáljunk az egykori — mondjuk: minimáhs és maximális — abszolút népességszám közelébe férkőzni. Elkerülendő a nős fiú85 DÁVID 1990, 40-42. és MISKEI 1996. 86 KÁLDY-NAGY 1985, 12. 87 A szorzószámra vonatkozó irodalom legújabb összefoglalását 1. MISKEI 1996. 88 VB. KÁLDY-NAGY 1970b, 89-102. 89 KÁLDY-NAGY 1985, 12. alapján. (Csak az 1546. és 1590. évi számok tűnnek megbízhatónak.) 90 DÁVID 1982, 51-57. 91 KUBINYI 1996, 139. 92 SZAKALY 1993a, 202-206. (A „makói” összeíró nyilvánvalóan a szokásosnál alacsonyabban vonta meg a felveendő fiúgyermekek életkorhatárát; a 4,2-es gyermekátlagból alkalmasint az következik, hogy ezúttal az összes élő fiúgyermeket regisztrálták.)
