Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Zsoldos Attila: Pest megye az Árpád-korban
PEST MEGYE AZ ARPAD-KORBAN 33 Az alapítást I. Géza király nevéhez kapcsoló, megbízhatatlan középkori hagyománnyal9 szemben valószínűbbnek tűnik, hogy Szent István szervezte meg uralkodásának végén, az 1030-as években a váci püspökséget.10 A püspökség kialakításának kései, a magyarországi egyházszervezésnek az ezredforduló körüli évekre tehető első hullámához képest másodlagos volta jól felismerhető nyomokat hagyott az egyházmegye területi jellemzőiben. A magyarországi egyházmegyék kiterjedése ugyanis általában igazodik a világi igazgatás területi egységeinek határaihoz.11 Ennek megfelelően rendszerint több ispánság, illetve vármegye együtt alkot egy-egy egyházmegyét, miként azt a veszprémi egyházmegye területét négy vármegye megnevezésével meghatározó 1009. évi oklevél szemléletesen példázza. A váci püspökséget ezzel szemben az a feltűnő sajátosság jellemzi, hogy 13-14. századi adatok alapján ismert területe nem teljes megyékből, hanem — egyetlenként a középkori magyar egyházmegyék közül — kizárólag megyerészekből, -töredékekből áll össze. Ez a körülmény a legegyszerűbben azzal magyarázható, hogy az ország ezen területén a megyeszervezés már befejeződött, mire a váci püspökség alapítására sor került. Új, egyházigazgatási szempontból egyedül a váci püspökséghez tartozó megyék kialakítására már nem volt tér, teljes vármegyé(ke)t pedig — amint az a végeredményből megítélhető — nem akartak elcsatolni a már meglévő egyházmegyéktől. Ilyen körülmények között kézenfekvő megoldásként kínálkozhatott, hogy a szomszédos egyházmegyék egy-egy darabjának, azaz egy-egy megyetöredéknek az új püspökség alá rendelésével hozzák létre a váci egyházmegyét. így történhetett, hogy az eredetileg más egyházmegyékhez tartozó Nógrád, Szolnok, Csongrád és Fejér megyék részeit a váci püspökséghez csatolták, aminek következtében az egyházigazgatási határok két részre osztották ezeket a megyéket. Némileg más a helyzet a szintén a váci püspökség egyházi joghatósága alá került, utóbb Pest megyéhez tartozó részek esetében. A váci püspökség határai ugyanis Pest megyét — ellentétben az előbbiekben felsorolt megyékkel — nem egyszer, hanem kétszer érintik. Az egyházmegye nyugati határa, a Duna, szintén kettészeli a 13. századi Pest megyét, ugyanakkor viszont feltűnő, hogy a váci püspökség határainak egyetlen szakasza van, mely megyehatárral esik egybe, jelesül a Pest megyét Heves(újvár)tól elválasztó Zagyva folyó vonala.12 Ez a körülmény arra vall, hogy itt már a váci püspökség megalapítása előtt is határvonal, mégpedig — az általános tendenciának megfelelően — egymással azonos világi és egyházigazgatási határ volt. A kérdés legfeljebb az lehet, hogy mely egyházmegyéket és mely megyéket választotta el egymástól ez a határ. Tekintettel arra, hogy — a 13. századi állapotok szerint — annak a Pest megyének a keleti határáról van szó, mely megyének a dunántúli területe egyházigazgatásilag a veszprémi püspökséghez tartozott, aligha adható más válasz, minthogy a kérdéses -határ eredetileg a veszprémi és az egri egyházmegyéket választotta el egymástól. Ez esetben pedig a világi igazgatás területi intézményei közül csak Visegrád megye lehetett az, mely ezen a szakaszon határos volt (Heves)Újvár megyével, hiszen Fejér, Veszprém vagy Kolon vonatkozásában még csak feltételezni sem igen lehet, hogy területük a Zagyváig terjedt volna. Ez egyúttal azt is valószínűsíti, hogy amint Visegrád megye a Duna mindkét partján feküdt, úgy a szomszédos Fejér esetében is lehetett hasonló a helyzet, azaz nincs kényszerítő ok azt feltételezni, hogy Fejér megye kétparti volta másodlagos fejlemény13 9 SRH L 394-395. 10 A váci püspökség alapítására GERICS 1962a; MEZEY 1970; GYÖRFFY 1977, 327-328.; KRISTÓ 1988a, 428-430. (ahol Péter király is a lehetséges alapítók között szerepel; vö. még KRISTÓ 1988a, 434.); GYÖRFFY 1992. 11 KRISTÓ 1988a, 210-214. 12 GYÖRFFY 1987, III. 49. 13 Az Árpád-kori világi és egyházi igazgatás kapcsolatát vizsgálva Kristó Gyula arra a véleményre jutott, hogy eredetileg „nem volt olyan vármegye, amelynek területe két egyházmegye között oszlott volna meg” (KRISTÓ 1988a, 213.). Álláspontját részben a Kálmán-kori zsinati bíráskodásra vonatkozó egyik törvényhellyel (Kálmán I. 2. - ZÁ- VODSZKY 1904, 184.), részben néhány megye területének kialakulását illető megfigyeléseivel támasztotta alá. Megítélése szerint mindazon megyék (Esztergom, Fejér, Komárom, Nógrád és Szolnok), melyek a 13. században egyházigazgatási szempontból megosztottnak mutatkoznak, jelentős területi változásokon mentek át, s ebben döntő szerep jutott a várispánságok népei spontán mozgásának (KRISTÓ 1988a, 171-172.), mely folyamatot az abban részt vevő várispánság, ill. megye „expanzió’’-jának nevez Kristó (pl. KRISTÓ 1988a, 434-440.). Ennek megfelelően Kristó Visegrád vármegyét a Duna jobb partjáig terjedő képződménynek tekinti, melynek felbomlása „a szomszédos megyék expanziójának” tulajdonítható (KRISTÓ 1988a, 252.). Kristó álláspontja az Árpád-kori megyék kialakulásának néhány nyitott kérdésére kísérel meg választ adni, ám érvelésének — megítélésünk szerint — megvannak a gyenge pontjai. Árpád-kori forrásaink arról tájékoztatnak, hogy az elszökött vagy szétszéledt várnépbelieket felkutatták és eredeti szolgálatukba kényszerítették vissza (Szt. László III. 2., Kálmán I. 38-39. - ZÁVODSZKY 1904, 173-174., 188. -, 1221: VR 315. sz.), ami aligha történt meg a korábbi lakóhelyre való visszahurcolás nélkül. Ilyen körülmények között nehezen képzelhető el a szolgai jogállású várnépbeliek „spontán mozgás”-a. Meglehet persze, hogy esetenként a várszervezet
