Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)

Szakály Ferenc†: A hódolt megye története

szerint a váci és nógrádi kapitányi tisztet betöltő Horváth János prefektus feladata volt az ottani magyar kémhálózat kiépítése, működtetése és felügyelete is.51

Buda — a vele szembe vetett gyenge pesti palánkkal — magára hagyatva állt az előbb- utóbb bizton várható török támadások elé. Ennek oka nyilvánvalóan abban keresendő, hogy 1529 nyarától fogva János király birtokolta, aki török szövetségesei ellen nem tartotta szükségesnek újabb védővonalat létesíteni az ország belső részein, s ezt nem is tehette volna meg anélkül, hogy a Porta gyanakvását és haragját magára ne vonja. Annál is kevésbé, mert 1533-tól fogva folyamatosan török csapatok állomásoztak itt, ugráskészen figyelve minden belpolitikai változást.52

II. A táj és népesség változásai a török berendezkedés után

1. A településhálózat

Azon kihatások valóban igényes vizsgálatára, amiket az oszmán hódítás és berendezkedés Magyarország középső részén okozott, csupán azóta van lehetőség, hogy 1943-tól,53 majd — hosszú kihagyás után — az 1960-tól fogva magyar fordításban (vagy kivonatban) sorozatban megjelennek a 16. századi török adó (szandzsák-, dzsizje- és tized-) összeírások.54 Mivel addig nem állt rendelkezésre olyan kompakt forráscsoport, amelyen egy nagyobb terület változásai egységes szempontok szerint vizsgálhatók lennének, a történetírás — nem minden jogalap nélkül — abból a feltevésből indult ki, hogy a török hódítással járó hadjárásoknak, sőt magának az uralomváltásnak és az új urak berendezkedésének mindenképpen pusztítólag kellett hatnia a településhálózatra, következésképp a népességre is. A különböző — országos, megyei és helyi — szintézisek vonatkozó fejezeteinek szerzői — megfelelő adatbázis híján, esetleges szórványadatokra vagy elnagyolt honi és külföldi megnyilatkozásokra (pl. emlékiratokra) alapozva — a pusztulás drámai méreteinek leírásában vetekedtek egymással. Erőfeszítéseiket olyan megfellebbezhetetlen tekintélyek hitelesítették, mint Szekfü Gyula, aki szépirodalmi színvonalú leírásban ecsetelte Gyula környékének és a Maros-mente 1566-ot követő pusztulását.55 A jelenséget a legvulgárisabb felfogású tankönyvek is a Duna-Tisza közi, ún. három város (Cegléd, Kecskemét, Nagykőrös) példáján szokták illusztrálni. Amennyiben ezek a fel- tételezések helyesek, úgy e téren nem sok tennivalónk marad: elég átvenni megannyi összefoglalás sommás megállapításait.

Káldy-Nagy Gyula, azt követően, hogy magyar kutatók közül elsőként hozzáférhetett a budai szandzsák 1546., 1559., 1562., 1580. és 1590. évi tahrir defteréhez, már 1970-ben óvást emelt e summázat ellen. Éppen az „összeköltözés-elmélet” klasszikus példáján, a kecskemétin bizonyította, hogy a 16. századi mezővárosi fejlődés nem feltétlenül környezete pusztulásából táplálkozott. A 17 környékbeli faluban lakó „családok száma az 1546 és 1590 közti 44 év alatt 58%-kal, ezeknek a falvaknak a népessége tehát majdnem olyan ütemben növekedett, mint Kecskemété. Vagyis nem a város, hanem a saját maguk határát igyekeztek tágítani.”56 Lényegében ugyanezen irányba mutat a hat Káta falu (Boldogasszony-, Cseke-, Egres-, Szent- lőrinc-, Szentmárton- és Szenttamáskáta) sorsának alakulása is. Ezeknek, az elsősorban juhtenyésztésből élő településeknek lakosságszáma ugyan nem növekedett, de nem is csökkent. „A hat falu családfőinek összes száma 1546-ban 141 volt és közel félévszázad múlva, 1590-ben a népesség többszöri csökkenése és növekedése után végül is majdnem pontosan ugyanannyi: 142 lett.”57

Mióta a Káldy-Nagy által 1970-ben még csak sommásan hasznosított szandzsák-összeírások részben megjelentek, részben legfőbb adataikban ismertté váltak, új dimenziók nyíltak a településtörténeti és a demográfiai kutatások előtt. A tahrir defterek — amelyek a budai szandzsák területéről a fentebb megjelölt öt esztendőből állnak rendelkezésünkre — ugyanis elvben tartalmazzák az összes lakott és lakatlan területi egységet, ezek összes adózásra kény51 SZAKÁLY 1994b, 181-196.

52 SZAKÁLY é. n„ 130-131.

53 Az áttörést Fekete Lajos végezte el, 1. FEKETE 1943.

54 Vo. KÁLDY-NAGY 1960. (Az ezt követően kiadott számos tahrir-, dzsizje- és tizeddefterről nincs nyomtatott felmérés.)

55 Szekfü Gyula klasszikus leírása: HÓMAN-SZEKFŰ 1935-1936, 396-398., kritikája: KÁLDY-NAGY 1982, 29.

56 KÁLDY-NAGY 1970a, 168.

57 KÁLDY-NAGY 1970a, 83.

A HÓDOLT MEGYE TÖRTÉNETE 335