Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
A kévéi náhijében: Szentmiklós 14, Tököl 6, Makád 25, Becse 3, Keve város 80, Dömsöd 11, Dány 1 bánéval. Összesen 7 helység 140 hánéval. A váci náhijében: Vác város 70, Szód 8, Szentmiklós 3, Hártyán 5, Rátét 6, Nemeg 3, Rád 7, Mácsa 12, Szilágy 2 hánéval. Összesen 9 helység 116 hánéval. A visegrádi náhijében: Szentendre 6, Pócsmegyer 5, Tótfalu 12, Torda 4, Kisoroszi 4, Bogdán 9, Maros város 40, Verőce 9, Kozsd 16, Szokolya 30 hánéval. Összesen 10 helység 135 hánéval. Mindent összesítve 1632/33-ban a mai Pest megye területén 67 lakott, dzsizje-fizető helyet tartottak számon összesen 882 hánéval. A helységek közül 9-et városnak tekintettek; ezekben a hánék száma 450 volt, a megye összes dzsizje-köteles adóegységének több mint a felét tehát a városok adták; ha az egy hánés Pesttől és a két hánés Zsámbéktól eltekintünk, részesedésük még magasabb. (Emlékeztetőül és összehasonlításul: 1580-ban a megyében 162 lakott helyet írtak össze 6971 hánéval; a fenti 67 lakott helyen 1580-ban 4355 dzsizje-hánét regisztráltak, ebből a városok 1908 hánéval részesedtek.) Az összesített táblázat azt mutatja, hogy a kincstár egyenletesen emelte a dzsizje-köteles adóegységek számát. Ezzel párhuzamosan magának az adónak az összege is nőtt. Amikor 1612-ben a balkáni adózók hánénként 220 akcse dzsizjét és 70 akcse avárizt, összesen 290 akcse állami adót fizettek, a háborútól megtépázott magyarországi szandzsákok adózóira hánénként 180 akcse dzsizjét vetett ki a kincstár.335 1631-ben csak a dzsizje összegét számolhatjuk. Ekkor 130-tól 250 akcséig többféle kivetéssel találkozunk hánénként; a budai vilájet balkáni körzeteit adóegységenként átlagosan 287, magyarországi szandzsákjait 201 akcsés dzsizjével terhelték meg.336 1662-re a kivetés tovább emelkedett. Eben az évben a balkáni körzetek többségére egységesen 338 akcsét, négy balkáni kerületre és a hódoltsági szandzsákokra 214 és 310 akcse közötti dzsizje-adót vetettek ki adóegységenként. A magyarországi átlag ekkorra 271 akcséra emelkedett; legtöbbet, 310 akcsét a budai szandzsák adózói fizettek 337 1673-ig a balkáni körzetekben nem állt be újabb változás, az átlagos hódoltsági dzsiz- je-teher viszont hánénként 311 akcséra emelkedett, és ezzel beérte a balkáni átlagot. A növekedés nem sújtott minden szandzsákot egyformán. Mohács és Szekszárd tovább örülhetett a maga mérsékelt 214 akcséjének, a budai szandzsák adózói is megmaradtak 310 akcsén, a fehérvári körzetre viszont adózónként 355, az esztergomira 364 akcsés teher zuhant.338 Mindez persze a hivatalos, törvényes kivetés. Arra, hogy ezeket az értékeket az adószedő katonák meddig srófolták fel, még visszatérünk. Bármilyen erősen — 1612 és 1677 között csaknem a kétszeresére — növekedett is a dzsizje, az állami adóprés erősödő szorításában nem ez játszotta a főszerepet, hanem az, hogy 1660 körül a többi, rendkívülinek nevezett állami adót is bevezették a hódoltságban. Magyar- országi megjelenésük előtt ezek már jó másfélszázados múltra tekintettek vissza a birodalom kis-ázsiai és balkáni tájain. Az elsőt arra találták ki, hogy háború idején élelemmel lássa el a felvonuló hadsereget. A már emlegetett aváriz azonban hamarosan rendszeres pénzadóvá változott, helyébe újabb háborús terményadót vezettek be, amelyből szintén pénzadó lett, és a sor folytatódott. A „rendkívüli” állami adók a 16. században és a 17. első felében nálunk csak elvétve bukkantak fel. Rendszeres szedésüktől a hódoltságot valószínűleg az az elv mentette meg, amely szerint a hadszínterek lakossága a hadsereg közvetlen kiszolgálásával adózik a háborúnak, a csatazajtól megkímélt hátországi népesség pénzzel és élelemmel. Magyarország esetében ezt az elvet az 1656-ban uralomra került Köprülü Mehmed nagyvezír dobta sutba, aki a kemény, általános rendteremtés keretében a birodalom zilált pénzügyeit is rendbe tette. Az öreg Köprülü és fia, az 1661-től nagyvezír Ahmed magyarországi háborúinak idején a török adónyugták és a városok magyar számadáskönyvei a rendszeres pénzadók mellett a hadseregnek tett kisebb-nagyobb szolgáltatások tömegét örökítették meg. A háború elültével az adók persze fennmaradtak. A „rendkívüli” állami adók legelső és legelterjedtebb neme az aváriz volt, amely a hadseregnek szóló terményszolgáltatásból már a 16. századra egyre emelkedő összegű pénzadóvá vált. A 17. század leggyakoribb és a hódoltságban is legtöbbet szereplő adója az ún. nuzul-adó, AZ OSZMÁN HATALOM BERENDEZKEDÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 319 335 ÖNB Mxt 612, 3-4. 336 BOA MM 5193, 4-5. 337 BOA Bab-i defteri, Budun hazinesi 16 727, 7; 16 728, 7. 338 BOA Bab-i defteri, Budun hazinesi 16 729, 2-3.
