Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
AZ OSZMÁN HATALOM BERENDEZKEDÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 299 és számuk a szultáni hászok arányának emelkedésével együtt nőtt. Érdemes még egy pillantást vetnünk a Csepel-szigetre, a kévéi náhijéra, ahol a kincstár az összes lakott helyet és lakatlan pusztát egyben megtartotta magának. Ráckevétól eltekintve a szigeten tizenhárom falu adózott a szultánnak mint földesúrnak. Adóterheik negyvennégy év alatt így alakultak: A Csepel-sziget falvainak adóterhei 1546 1559 1562 1580 1590 A családfők száma 608 678 684 656 555 Az összes földesúri adóteher (akcse) 27 047 143 160 240 206 265 268 265 268 Egy családfőre eső átlaga (akcse) 44 211 351 404 478 A dzsizje-hánék száma 248 438 613 572 474 A falvak összes dzsizje-terhe (akcse) 13 368 21 900 30 650 37 752 31 284 A falvak összes adóterhe 40 415 165 060 270 856 303 020 296 552 Az összes adó családfőnkénti átlaga (akcse) 66 243 396 462 534 A tizenhárom Csepel-szigeti falu minden lehetséges közül a legkíméletlenebb birtokost kapta meg, amikor a kincstár kezelésébe került. Egy családfőre eső átlagos adóterhük fél évszázad alatt a nyolcszorosára emelkedett, ezen belül a földesúri adók átlagáé közel tizenegyszeresére. A kincstár akkor sem kegyelmezett nekik, amikor népességük fogyni, majd sebesen olvadni kezdett: 1590-ben százzal kevesebb családfőre vetettek ki akcséra ugyanannyi földesúri adót, amennyit tíz évvel korábban fizettek. Az állami bevételek minden áron való növelésének szándéka tehát az adóztatásban is egyértelműen tetten érhető. Fentebb módunk volt látni, hogyan emelkedett és nyomott el minden más érdeket a kincstári részesedés a budai szandzsák összes bevételéből. Emlékeztetőül: 1580-ban a szandzsákból befolyó összes jövedelem 11 676 204 akcséra rúgott, amelyből 9 076 796 akcse, azaz a bevétel 77,8%-a maradt a kincstárban. A jövedelem nagyobb részét a vámok és más állami bevételek alkották, amelyek nem kerülhettek magánbirtokba. Ha ezektől eltekintünk, az állami túlsúly enyhül, de nem tűnik el. Az 1580-ban Pest megye területére előirányzott összes adóbevétel (a földesúriak és a dzsizje együtt, beszámítva a nógrádi szandzsákban fekvő három falut és két pusztát is) így oszlott meg a kincstár és a javadalmazottak között: A Pest megyére kivetett adók megoszlása 1580-ban Birtokos Jövedelem akcse % I Zsold-tímáros várvédőké 197 525 5,9 Tímár-birtokosoké 374 594 11,2 Ziámet-birtokosoké 406 936 12,1 Szandzsákbégeké 25 150 0,7 A budai beglerbégé 368 310 11,0 A kincstáré földesúri adókból 1 524 593 a dzsizjéből 455 334 együtt 1 979 927 59,1 Összesen 3 352 442 100,0 Mindezek után még az a kérdés vár válaszra, hogy az adóterhek valóban olyan zabolátlanul emelkedtek-e, ahogy azt a kirovások mutatják, vagy az akcse elértéktelenedése ezt valamelyest mérsékelte. Annyi nyilvánvaló, hogy az első nagy ugrás még a Szulejmán-kori stabil akcse korszakára esett. Az 1580-ban és 1590-ben kirótt ezer akcse viszont valóban messze nem ért annyit, mint fél vagy negyed évszázaddal korábban. Sajnos a hódoltsági árfolyamokról nagyon kevés adat maradt, ezek egy része is bizonytalan (a tapasztalat azt mutatja, hogy hivatalos isztambuli értékekkel Magyarországon nem ajánlatos számolni). Úgy látszik, hogy 1546-ban helytálló az általánosan elfogadott 1 aranyforint = 50 akcse, 1559-ben az 1 arany = 75 akcse arány, az 1580-as években pedig 100 akcse körüli árfolyammal lehet számolni. Ezekkel az értékekkel a Csepel-szigeti helységek egy családfőre jutó, átlagos évi adóterhe 1546-ban 1,32, 1559-ben 3,24, 1580-ban 4,62 és 1590-ben 5,34 aranyforint. Az emelkedés így már nem nyolcszoros, de még mindig magas: éppen négyszeres. Az akcse romlásából adódó veszteséget az állam különben sem akarta magára vállalni, és ezzel adózóinak némi könnyebbséget engedni. A 17. század közepén vármegyei vizsgálatok
