Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
298 HEGYI KLARA fizetés másik hajdani kritériumát, az önállóságot sem, és olyanokat is fizetésre szorított, akik nem rendelkeztek saját gazdasággal. A dzsizje-kötelezettség kiterjesztésének végül is határt szabott a népesség száma, a földesúri adók növelésének viszont legfeljebb az adókirovó apparátus föntről elrendelt vagy jól felfogott önmérséklete állhatta útját. Ez pedig mintha éppen a szultáni városokban nem működött volna. A vizsgált szűk fél évszázad alatt a birtokosnak — városaink esetében a kincstárnak —járó szolgáltatások egy családfőre jutó, átlagos terhe vad tempóban emelkedett, és ennek nem parancsolt megállást, de még lassítást sem az, hogy a városok sorra a szultán közvetlen adófizetőivé váltak. A növekedés 1546 és 1559 között látszik legnagyobbnak, ez azonban jórészt az első összeírás tökéletlenségének tudható be. A következő évtizedek adatai már beszédesebbek. 1559 és 1562 között az emelkedés 63, 1562 és 1580 között 72%-ra rúgott, és még 1580 és 1590 között is elérte a 47%-ot, pedig ekkor a megadóztatható családfők számának katasztrofális, egyharmados csökkenése világosan jelezte, hogy az adózók teljesítő- képességük határára érkeztek. Az alábbi táblázat az egy családfőre kivetett átlagos adóteher változását kíséri nyomon. A számítás nem mentes a bizonytalanságoktól, mert Buda, Pest, Vác és Ráckeve esetében a sokféle kincstári bevétel között nem mindig különülnek el világosan a földesúri adók, 1559-ben pedig éppen a legnagyobb helyek adatai hiányosak, az előző összeíráséival kényszerülünk kiegészíteni őket. Az adatsor azonban akkor is egyértelműen mutatja a kincstár étvágyának óriásira növekedését, ha tudjuk, hogy e zavarok miatt az átlagértékek tíz-húsz akcséval eltérhetnek a valóságostól. Az egy adózó családfőre eső átlagos adóteher Pest megye városaiban 1546 1559 1562 1580 1590 A családfők száma 1 846 2 036 2 004 1 993 1 345 Az összes földesúri adóteher (akcse) 166 144 369 615 598 044 1 025 168 1 019 284 Egy családfőre eső átlaga (akcse) 90 182 298 514 758 A dzsizje hánék száma 1 089 1 583 1 866 1 875 1 372 A városok összes dzsizje-terhe (akcse) 54 450 79 150 93 300 123 750 90 552 A városok összes adóterhe (akcse) 220 594 448 765 691 344 1 148 918 1 109 836 1 Az összes adó egy családfőre eső átlaga (akcse) 119 220 345 576 825 A „védett” városok megterhelésének tragikus erősödése akkor tűnik igazán szembe, ha a nagyrészt javadalmakul szétosztott falvakéval vetjük egybe. Beidegződéseink alapján azt várnánk, hogy az igazi pokol ezekben szabadul el. Az induláskor a falusi háztartások átlagos terhe valóban jóval magasabb a városiakénál, a záró évben azonban a falun élő adózó családfőkre csak az 59%-át vetették ki annak az összegnek, amely a városiakra jutott! Hosszas magyarázat helyett itt is beszédesebbek az adatok, amelyekbe ezúttal nem vegyül bizonytalanság. Az egy adózó családfőre eső átlagos adóteher Pest megye falvaiban 1546 1559 1562 1580 1590 A falvak száma 157 141 150 149 145 A családfők száma 4 302 4 167 4 522 4 865 4 128 Az összes földesúri adóteher (akcse) 538 789 860 884 1 360 642 1 713 188 1 747 764 Egy családfőre eső átlaga (akcse) 125 207 301 352 423 A dzsizje-hánék száma 2 310 2 553 4 487 4 808 3 809 A falvak összes dzsizje-terhe (akcse) 115 500 127 650 224 350 317 328 251 394 A falvak összes adóterhe (akcse) 654 289 988 534 1 584 992 2 030 516 1 999 158 Az összes adó egy családfőre eső átlaga (akcse) 152 237 351 417 484 Emeljük ki e számrengetegből a két településtípus kezdő és záró értékeit! A városi adózó családfők átlagos adóterhe 1546-ban 119, 1590-ben 825 akcse: a növekedés 593%-os, közel hétszeres. Ugyanezek az értékek a falvakban 152 és 484 akcse: itt a növekedés „csak” 218%-os, bő háromszoros. Az eltérés akkor is mellbevágó, ha tudjuk, hogy a hódoltság síkvidékének mezővárosai éppen ezekben az évtizedekben nyertek egyre többet a marhatenyésztésen, a kincstárnak volt mit megadóztatnia. A végkövetkeztetés mégis csak egy lehet: a 16. században így állt a szultáni hász-városok feltételezett védelme. A szpáhik falvai ebben az évszázadban még a kiszámolt adótehernél is valamivel kevesebbel megúszták, hiszen az összes falu között kincstári kezelésben állók is bőven akadtak,
