Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
AZ OSZMÁN HATALOM BERENDEZKEDÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 297 században a budai vilájet 31 nagynak nevezhető városából (azokból, amelyeknek adózó népessége 200 családfőnél magasabb volt) 22 többnyire kincstári kezelésben állt, a budai pasák és a szandzsákbégek állandó birtokába általában csak a székhelyeik kerültek.246 A nagyvárosok között akadt jó néhány, amelyik csak rövidebb-hosszabb kitérő után állapodott meg a szultán földesúri védőszárnya alatt. Még a Duna-Tisza közi hász-városok is ebbe a csoportba tartoztak. A mai Pest megye területén a 16. századi összeírások247 tíz helyet neveznek városnak: Budát, Pestet és Óbudát, Ceglédet, Kőröst, Marost, Ráckevét, Szekcsőt (Tápiószecsőt), Vácot és Visegrádot. Ők tizen valójában kilencen voltak, lévén hogy a török Visegrád néhány év múltán adózó lakosság nélküli garnizonná vált, csak a megszokás őrizte városi rangját. Buda és Pest kettőse, mint a hódoltság kereskedelmi és adminisztratív központja, nem a magyar lakosság adóiból, hanem az áruszállítás, a piacok és egy sor más állami monopólium hasznából jövedelmezett egyre többet. A kincstár a bevételeken megosztozott a budai pasákkal: átengedte nekik a jövedelem kisebb részét (a két város fogyó adózóinak földesúri szolgáltatásait és a kinevezési és jogbiztosító iratok [berátok] illetékeit), a növekvő nagyobb részt megtartotta magának. Az adófizetők szempontjából tehát Buda és Pest nem a szultán, hanem a budai beglerbégek hász-birtokai voltak. Nekik jutottak Óbuda földesúri járandóságai is, innen — adón kívüli jövedelem hiányában — a kincstárba csak a dzsizje vándorolt. A többiek közül Vác és Ráckeve - ez utóbbi a Csepel-sziget összes többi helységével együtt - az indulástól kezdve közvetlen kincstári kezelésben álltak. A váci jövedelmek túlnyomó és ugrásszerűen emelkedő részét, a ráckeveieknek 1546-ban még a zömét, azután csökkenő hányadát a vámbevételek tették ki, de a kincstár mindkét helyen tetemes földesúri jövedelmekre is számíthatott. A városok maradéka kisebb kerülőkkel jutott közvetlen kincstári fennhatóság alá. Kőrös 1546-ban már szultáni hász-birtok, és az is marad 1558 első feléig,248 hogy 1560-tól két éven át a szolnoki szandzsákbég és két szpáhi osztozzék jövedelmein. 1562-től azután egészen a török uralom végéig kincstári kezelésben maradt. Cegléd és Maros a budai számadáskönyvek szerint 1559. december 3-án léptek be a szultáni hász-városok sorába. Maros esetében ez hihető, mert ugyanennek az évnek a derekán, július 4-én még a budai pasa birtokában volt. Ceglédnél némi zavart okoz az, hogy 1558. május 4-én több szultáni hász- birtok, köztük Cegléd elmaradt — tehát korábbról származó — jövedelmeit fizette be az adóbérlő a budai kincstárba249 Abban nincs kétség, hogy 1559 végétől mindkét város és harmadikként Szekcső is a szultán adófizetője volt. Azoknak a városoknak a népessége, amelyekben sem török őrség, sem hivatalok nem székeltek, az általánosnak teljesen megfelelő utat járt be: adófizető családfőik száma 1580-ig töretlen emelkedést, utána 1590-ig zuhanásként jellemezhető csökkenést mutat (kivétel csak Szekcső, ahol alig állt be változás). A török központokká vált városok viszont — még Ráckeve is, ahol pedig csak a kádi bírósága képviselte a megszállókat — folyamatosan vesztették adófizető népességüket. Ezen az általános folyamaton belül Buda és Vác nem-muszlim lakossága az 1550-1560-as évtizedek fordulóján, Pesté 1580 előtt csökkent különösen sokat, míg Ráckevéé az 1562. évi csúcs után kezdett meredeken zuhanni, hogy 1580 és 1590 között maradékának is több mint a felét elveszítse. E kilenc Pest megyei városban tehát az adófizető népesség számának változása nem azt tükrözte, hogy szultáni hász-városi státuszuk mennyire óvta, illetve a javadalombirtokosokkal szembeni kiszolgáltatottságuk mennyire tépázta őket, hanem azt, hogy török központokká váltak-e, vagy megmenekültek ettől. A szultáni hász-városi státusz feltételezett előnyeit az átlagos adóteher alakulása sem igazolja: sem a dzsizje, sem a hász-városokból szintén a kincstárba vándorló földesúri adók nem mutatnak szikrányi kíméletet. Ahogy láttuk, a kincstár a dzsizjének nem a reálösszegét emelte, hanem az adókulcs kiiktatásával a dzsizje-fizetők számát növelte. 1562-re közel általánossá tette a fizetési kötelezettséget, ebben az évben és 1580-ban a dzsizje-fizetők száma megközelítette az összes adóköteles családfőét. 1590-ben pedig, amikorra Szekcső kivételével valamennyi város népessége mélypontra zuhant, meghaladta a családfőkét. Ez azt jelenti, hogy a kincstár nemcsak az adókulcsot nem tekintette már mértékadónak, hanem a dzsizje246 DÁVID 1991, 60-61. 247 A Pest megyei városok és falvak birtokosait és adóterheit tárgyaló részt KÁLDY-NAGY 1985 adataiból ösz- szesítettem. Ezekre részleteikben nem hivatkozom, csak az egyéb lelőhelyeket jelzem. 248 FEKETE-KÁLDY-NAGY 1962, 281. 249 FEKETE-KÁLDY-NAGY 1962, 512., 537., 393., 281.
