Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
AZ OSZMÁN HATALOM BERENDEZKEDÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 293 A budai szandzsák bevételeinek megoszlása Birtokos 1546-ban 1559-ben 1562-ben 1580-ban Jövedelem akcse % akcse % akcse % akcse % Zsold-tímáros várkatonák463 723 4,0 Tímár-birtokosok 539 874 25,9 468 398 13,1 553 161 9,6 711 436 6,1 Ziámet-birtokosok 149 450 7,2 335 110 9,4 354 223 6,1 851 769 7,3 Szandzsákbégek 101 814 4,9 79 357 2,2 44 344 0,8 36 400 0,2 A budai beglerbég 199 156 9,5 366 722 10,3 498 122 8,6 534 080 4,6 A kincstár 1 094 381 52,5 2 317 252 65,0 4 313 857 74,8 9 076 796 77,8 Összesen 2 084 675 100,0 3 566 839 100,0 5 763 707 99,9 11 676 204 100,0 A számok több tanulságot kínálnak. Mindenek előtt az szúr szemet, hogy a budai szandzsák előirányzott jövedelmei harmincnégy év alatt bő öt és félszeresükre emelkedtek. Ez részben az első felmérés tökéletlenségének, részben az adók és elsősorban a vámbevételek folyamatos növekedésének tudható be (az állatexport felfutásának köszönhetően csak magáról Vácról harminchétszer annyi pénz folyt be 1580-ban, mint 1546-ban). A kincstári bevételek emelkedése számunkra most csak a második tanulság levonásáig érdekes: a hódoltság e központi területén a kincstár a növekvő jövedelmek növekvő hányadát tartotta meg magának. A pénzfaló védelmi rendszer jóvoltából támadt deficit lefaragására minden komoly bevételi forrást magához vont, alkalmazottait, még a legnagyobbakat is, igyekezett távol tartani tőlük. A koncepción csak az látszik rést ütni, hogy 1580-ra (nyilván már tíz évvel korábbra, de 1570 körűiről nem maradt budai tímár-defter) a szandzsák vámépeiből 224 katonát zsold-tímá- rokra ültetett. A változtatás azonban nem tekinthető áldozatnak. Már meggyőződtünk arról, hogy a birtokkal kielégített katonaságnak a kincstár alacsonyabb fizetést számolt, mint a készpénzes zsoldosoknak, így ez a pénzügytechnikai újítás a költségvetés kifejezett előnyére vált. A budai szandzsákból eltartott tímáros szpáhik száma 1562-ig alig változott, hetven és nyolcvan között járt, csak a záróévre, 1580-ra emelkedett 93-ra. A tímárosok nyomását tehát a kincstár könnyen visszaverte, ziámet- és szolgálati hász-birtokból élő, magas rangú alkalmazottaival viszont már nehezebben bírt. A budai méltóságviselők, más szandzsákok bégjei és a környezetükben élő helyi előkelőségek mindent megtettek azért, hogy a zsíros budai kerületben nyerjenek birtokot. Ha csak a számukat nézzük, őket kiálthatjuk ki győztesnek: 1546-ban 8, 1559-ben 18, újabb három év múlva 24, 1580-ban pedig már 32 ziámet-birtokost jegyeztek be a listákba. A kincstár azonban legalábbis a fél szemüket kiszürta, amikor budai szandzsákbeli nagybirtokosokként könyvelte el őket, járandóságuknak azonban csak a felét- kétharmadát biztosította itteni birtokokról. így elérte, hogy a ziámet-birtokosok részesedése a jövedelmekből közel sem nőtt a számuknak megfelelő ütemben. Más szandzsákok bégjeinek csak birtokmorzsákat juttatott, és még a budai pasák fizetésének is alig a felét adta ki a saját szandzsákjukban. A helyi adóztatási gépezet vezetői persze nem hagyták magukat. A kincstár „kisemmiző” taktikáját azzal a ravaszsággal játszották ki, hogy a maguk birtokain az adózók szolgáltatásait kisebb ütemben emeltették az összeírókkal, mint általában. Ha egy évi nyolcezer akcse jövedelemre jogosult, átlagos szpáhi járandósága behajtására 1546-ban négy falut és két pusztát kapott a kincstártól, a folyamatos adóemelés miatt 1580-ban ugyanekkora kiutalással már csak két falura és egy pusztára volt jogosult. Amikor a legnagyobbak a saját birtokaikon lassúbb termelésemelkedést és ezáltal kevesebb adót regisztráltattak az összeírásokban, azt érték el, hogy a kezük alá engedett adózó helyek száma nem csökkent a szpáhikéhoz hasonló drasztikus ütemben. A budai pasák Pest megyében fekvő birtokain az egy adózó egységre jutó földesúri adók 1546 és 1580 között csak a 2,2-szeresükre, míg a megye területén fekvő összes faluban a 2,7-szeresükre emelkedtek. Güzeldzse Rüsztem pasa, aki viszonylag hosszan, 1559 júniusától 1563 novemberéig állt a budai vilájet élén, 1562-ben úgy készíttette el a birtokában lévő falvak összeírását, hogy 1559-hez képest csak Óbuda és Ócsa adói emelkedtek meg, a többié — hiába nőtt vagy csökkent a népességük — akcséra azonos maradt. Budára magával hozta két unokaöccsét és birtokot utaltatott nekik. Ezeken az egy egységet terhelő adó még a kétharmadát sem érte el a megye falvaiban akkor érvényes átlagnak. A budai pénzügyi defterdárok, minden adóügy főnökei, ugyanezt a taktikát követték. Az ő birtokaikon az 1546-os első összeírás az átlagos adóteher felét vetette ki. Ez a kiáltó visszaélés a központ rosszallását válthatta ki, ezért 1559-re a defterdárok kénytelen-kelletlen az átlaghoz közelítették saját
