Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
290 HEGYI KLARA egyéves fizetéséért 62 mázsa lisztet vagy búzát, vagy tíz katonalovat, vagy tíz-húsz tehenet, vagy százhuszonnégy gerendát vásárolhatott, és kereken kétezer-ötszázszor megfürödhetett bármelyik közfürdőben. E század közepi árak tejjel-mézzel folyó országot sejtetnek, és egyáltalán nem igazolják a katonák feltételezett szegénységét. Az árak, elsősorban a gabonaneműeké azonban a század végéig és különösen a századfordulón a többszörösükre nőttek. A gyalogos katonák pedig attól, hogy zsold-tímárokra ültették őket, óriásit zuhantak: zsoldosként évi 2500 akcse körül kerestek, tímárosként 1600-1700 akcse jövedelmet rendelt nekik a kincstár. Költekezési kedvüknek a készpénzgyűjtés török szokása is határt szabott. Az össztársadalmi egzisztenciális bizonytalanság és az álláshelyek állandó cserélgetése mindenkit arra ösztönzött, hogy a kiszámíthatatlan jövőre meg következő posztja megvásárlására pénzt tartalékoljon. Ez és a befektetési lehetőségek szűk köre okozhatta azt, hogy a későbbi — igaz, nem nagyszámú — hagyatéki leltárban megjelenő „vagyonok” tekintélyes részét a készpénz teszi ki, ahogy ez a birodalom belsejében is szembe tűnik.216 Több intézkedés arról árulkodik, hogy az állam a magáéból egyre kevesebbet áldozott közrangú alkalmazottai eltartására, és kimondva vagy kimondatlanul arra kényszerítette őket, hogy csökkenő értékű fizetésüket az adózók rovására pótolják ki. Törekvését szinte parancsba adta akkor, amikor a szpáhiknak királysági településeket osztogatott szolgálati birtokként: raboljanak a határvidék falvaiban, ha meg akarnak élni. A várvédő gyalogosoknak ugyan tisztességesen összeírt hódoltsági falvakat jelölt ki zsold-tímárokul, a drasztikus jövedelemcsökkentés azonban magában hordozta azt a felszólítást, hogy ha tartani akarják korábbi életszínvonalukat, több adót hajtsanak be az előírtnál. Néhány várban pedig az állomány legnyomorultabb alakulatától, a martalócoktól megvonta a kincstári ellátást, helyette rablásra állította őket. A zsoldlisták tanúsága szerint a nógrádi várak egy részéből eltűntek a marta- lócok, ami érthetetlen, hiszen ha valahol, hát éppen itt, a királyságba vert ék csúcsán volt szükség a portyák e vad szereplőire. Az 1569. és 1573. évi zsoldlisták217 magában Nógrádban sem szólnak martalócokról, az 1570-es évek első felében készült, sokat idézett házösszeírás viszont Nógrád várában és városában is sok ingatlantulajdonos martalócot örökített meg, közöttük tiszteket és altiszteket. Az alakulat eszerint teljes szervezeti felépítésében jelen volt, csak nem kapott zsoldot. Egyetlen lehetséges magyarázat adódik: a kincstár a martalócokat olyannyira portyázásra rendelte, hogy még ellátásukat is a rablásra építette. Ezt a fajta jövedelemkiegészítést, az államtól ösztönzött és a magánbuzgalom hajtotta rablást sajnos nem lehet számszerűsíteni és az életszínvonalba bekalkulálni. Talán a szűkös életkörülmények és a holnap bizonytalansága váltotta ki a közrangú törököknek az első évtizedben nagyon gyors, később lelassuló, de mindig erős mozgását, vándorlását. A feltételezés bizonytalansága abból adódik, hogy nehezen érthető, miért hagyta faképnél a katona Esztergomot, ahol szultáni kinevezéssel már helyet talált, hogy több-kevesebb erőlködés és vándorlás után mondjuk Hatvanban vagy Zsámbékon kössön ki, ahol az újabb szultáni kinevezés az előzővel megegyező zsoldot rendelt neki. Tény azonban, hogy a katonák elvándorlása tömeges méreteket öltött. A hosszú várakozás után tímár-birtokhoz jutó szpáhik többsége is rövid időn belül lemondott birtokáról és újat keresett helyette, és még a templomi mécsesgyújtogatók és takarítók is mindegyre otthagyták senkitől sem irigyelt állásukat. Az össznépi körforgás magyarázatán még sokáig fogunk gondolkodni, ma csak méretei felméréséhez kezdtünk hozzá. Az első évek szélsőségesen erős elvándorlását Vác és Visegrád esetében már láttuk: Vácott az első két év szemléi a katonák 83-84%-át találta a helyén, de ezt a kiválónak nem nevezhető szintet is csak a mindegyre kilépők üres helyeinek folyamatos feltöltésével érték el. Visegrádon sem volt sokkal jobb a helyzet: az 1544. évi első szemle az ide rendelt állomány 86%-át regisztrálta jelenlévőként. A Pest megye területén álló török várak őrségeinek névsorai lehetővé teszik, hogy évtizedeken át kövessük a katonák mozgását. A tapasztalat azt mutatja, hogy a következetesen kettős nevek, amelyek a katona és apja nevéből álltak, teljesen elegendők a személy azonosítására. Azonos kettős nevű emberek alig fordulnak elő, még az Abdullah-fiak (az áttértek) között is nagyon alacsony a számuk.218 216 GERELYES 1979, 85-86. 217 ÖNB Mxt 617 és 626. 218 A felmérés ugyanazon az 1580-as budai tímár-defteren és ugyanazokon a zsoldlistákon alapszik, amelyekből az egyes várak létszámadatait fentebb kiszámoltam, ezért itt most nem hivatkozom rájuk.
