Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
AZ OSZMÁN HATALOM BERENDEZKEDÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 279 A szellemi elit helyi körforgását mutatja címeik és rangjaik következetlen használata, cserélgetése is. Leggyakrabban /mázsákként találkozunk velük: az 1570-es évek elején Vácott öt, Visegrádon négy hodzsának volt háza.155 A törökök hodzsának hívták és hívják ma is a tanárokat, de általánosabb jelentését használva ezzel a szóval tisztelték meg a művelt, tudós embereket is. Többjük neve mellett hol ott áll, hol meg nem a halífe titulus, amelyet mindenféle szakterület képviselői viselhettek, ez esetben azonban ismét a tanultságot jelölte. Különös tiszteletadást fejezett ki a szejjid melléknév, amely a Próféta leszármazottainak járt ki, de a közönséges halandók legkiválóbbjait is felruházták vele. A Vácott már megismert Abdurrahman, aki mütevelliként Kászim bég alapítványát kezelte, hodzsaként az iskolában is taníthatott, és nem kizárt, hogy szejjid előnéwel 1565 későnyári hónapjaiban a dzsámi imámjának és hatíbjának tisztét is viselte.156 Muhieddin imámot néha szejjidnek tisztelték, máskor nem, Ali imám egyszer halífeként, másszor hodzsaként lép elő. A visegrádi házösszeírás a szellemi vezetők ingatlanaihoz érve nem is nevezte meg lakóikat, csupán annyit jegyzett fel, hogy ezek a „hatíb hodzsa” és az „imám hodzsa” házai. A titulusok következetlen használata nyilván nem az írnokok tudatlanságán múlt, hanem részben a tiszteletadó megnevezések változatossága okozta, részben pedig az, hogy a sovány álláshelyeket cserélgető szellemiek mindig olyan melléknévvel tisztelték meg saját magukat, amilyet aktuális posztjuk megkívánt. A viszonylag nagyszámú hodzsa a templomokhoz kapcsolt iskolákban remélt szerény megélhetést. A birodalom e távoli határán ne keressünk az európai egyetemekhez hasonlítható, magas színvonalú főiskolákat, amilyenek a fővárosban működtek. A helyi törökség gyermekeit vagy magukban a templomokban, vagy a mellettük álló szerény épületben tanították a hodzsák az írás, az olvasás és a számolás tudományára, és ismertették meg őket mindenek előtt a Koránnal, rajta keresztül a hittudomány és a vallásjog alapjaival. Az iskolák többségét magánszemélyek alapították, így kevés nyomuk maradt az állami adminisztráció irathegyeiben. Vácott egy meg nem nevezett „szultáni hercegnő” megvásárolta a piactéren álló Szent Mihály templom melletti üres területet, és építtetett rá tizennyolc boltot. Jövedelmüket a Kászim bég mecset és a hozzá tartozó iskola költségeire rendelte.157 Visegrádon a házak összeírása befejezetlen maradt: az írnok csak a tulajdonosok névsorát készítette el, az ingatlanok leírását nem. A névsor nem emleget külön iskolaépületet, az oktatás vagy a dzsámiban, vagy valamelyik hodzsa házában folyhatott. Bármilyen kicsinek, igénytelennek, de valamilyen imaháznak minden Pest megyei török várban állnia kellett, a kötelességtudó oszmán állam mindenütt gondoskodott katonái lelki életéről. (A kincstár még Tolnán is fenntartott egy dzsámit háromfős személyzettel, pedig ott a 16. században nem szolgáltak katonák, csak iparos és kereskedő muszlimok éltek.158) Akkor is biztosak lehetünk abban, hogy Zsámbéknak, Érdnek, Vórösvámak és Damásdnak a 16. században is megvolt a maga kis létszámú szellemi garnitúrája, ha erről csak a következő évszázadból maradtak híradások. 5. Török iparosok, kereskedők, adóbérlők Azután, hogy a frissen meghódított várak és városaik megteltek katonákkal, hivatalnokokkal és vallási emberekkel, magukhoz vonzották a legfontosabb mesterségek művelőit és a kereskedőket is. A magyarországi várakba beköltöző iparosok és termékeik az oszmán-török és tágabban: a közel-keleti kézművesiparnak nem a színét-javát képviselték. A művészetté emelkedett szőnyegszövés, ötvösség és kerámiakészítés remekei jobbára csak erdélyi fejedelmek, magyar főnemesek és importőr kereskedők jóvoltából jutottak el Magyarországra; a helyi kézművesek a helyi törökség mindennapi igényeit elégítették ki egy olyan távoli, más kultúrkörben fekvő tartományban, ahol csak saját iparosokkal lehetett a megszokott használati tárgyakat, ruházati cikkeket, ételeket-italokat és a törököknek oly fontos fürdőkultúrát biztosítani. Ezért emlékezik meg valamennyi forrás és a régészeti leletanyag nagyjából ugyanazokról az iparágakról. Az állandó háború kardkészítőknek, puskaműveseknek, patkolókovácsoknak és nyergeseknek kínált megélhetést. A polgári élet szükségleteit tímárok, szűcsök, 155 FEKETE 1942, 12., 21., 68., 262., 265. sz. - A vácival egy időben készült visegrádi házösszeírás MÓL Filmtár W 166 (Catalog Krafft 290). 156 ÖNB Mxt 593, 50. 157 FEKETE 1942, 253. sz. 158 ÖNB Mxt 593, 60.
