Zsoldos Attila (szerk.): Pest megye monográfiája 1/2. A honfoglalástól 1686-ig (Budapest, 2001)
Hegyi Klára: Az oszmán hatalom berendezkedése és működése
280 HEGYI KLÁRA szabók, különböző fejfedők és lábbelik mesterei, agyagművesek és ötvösök, mészárosok, édességet (halvát) és erjesztett italt (bozát) készítők elégítették ki. Valamirevaló török közösségben borbélynak és fürdősnek is dolgoznia kellett. Minden jel arra mutat, hogy a magyarországi törökség önellátása még ezekben az iparágakban sem volt teljes. Különleges fejfedők vagy hamisítatlan édességek előállításában a török mestert senki nem pótolhatta, de a vallásra-etnikumra való tekintet nélkül használt iparcikkek gyártásából a hódító hadsereggel együtt érkezett balkániak és a hódoltság, sőt a királyság iparosai is kivették a részüket. A várakban kiásott „török” kerámiák sokszor balkáni gyártókról vallanak, különösen a hódoltság déli sávjában159 Az építkezéseken — legyen az váijavítás vagy egy török tisztviselő házának felépítése — robotban odarendelt adózók dolgoztak. A török vámnaplókból és az alföldi városok számadáskönyveiből pedig szinte kiömlik az a sok ezernyi sima és gyöngyházas kés, amelyet a királyságból szállítottak török területre a kereskedők, hogy azután az adózók „ajándékaiként” török katonákhoz és hivatalnokokhoz vándoroljanak, elvéve a török késesek kenyerét. Pest megye területén természetesen Budán gyülekezett a legtöbb török és délszláv iparos, akik egyben portékáik árusai is voltak. A többi török centrumban csak olyan mértékben képviseltették magukat, amilyet az adott hely polgárosodottsága megkívánt. A török központok közül ismét Vác az a hely, ahol a katonák és a hivatalnokok mellett népes, többhitű polgári lakosság élt. Előnyös fekvése a hódoltság legfontosabb kereskedelmi, pontosabban kiviteli állomásává emelte. Ezt felismerve, a vár elfoglalása után a törökök hidat építettek a Dunán. Hamarosan azonban bebizonyosodott, hogy a kereskedők útja magán a folyón és különösen a város alatt futó utakon vezet, kisebbrészt a kikötőben, nagyobbrészt a szárazföldi vámnál állapodik meg. Emiatt a híd nem élt hosszú életet (néhány évtized múlva Budán épül másik), a hídvám csak 1546-ban szerepel a Vácról befolyó kincstári jövedelmek között, 1559-től nem.160 Ismerve azonban Vácnak a hódoltság külkereskedelmében évtizedeken át elfoglalt vezető helyét és a vár és a város népes polgári lakosságát, magában a városban híd nélkül is élénk gazdasági életre, helyi iparosok és kereskedők hadára számíthatnánk. Csakhogy a hódoltság határán más szempont érvényesült. A muszlim kereskedők óvakodtak átlépni birodalmuk Magyarországon húzódó határát. A hódoltságból kiáramló élőállat, állati termék és bor, meg a behozott fém- és textilnemű forgalmát magyar kereskedők tartották kézben. Ezt a forgalmat csak olyan értelemben tarthatjuk török belügynek, a birodalmi külkereskedelem részének, hogy a kivitel a török uralom alatt álló hódoltságból származott, a behozatal ide tartott, a vámbevétel pedig a budai kincstárba folyt be, és török katonákat tartott el. Magához az áruforgalomhoz azonban a török kereskedőknek vajmi kevés közük volt, számukra egy kicsit már Buda és Pest is, Vác azonban vita nélkül egy zsákutca végét jelentette. Ez a tőlük független árumozgás így e határgarnizon belső gazdasági életét alig befolyásolta, az a falakon belül olyan álmossá, határszéli-kisvárosivá alakult, amilyet önmaga létrehozott, függetlenül a falai alatt elballagó sok ezernyi szarvasmarhától. A hódoltság török iparosainak nehéz a nyomukba eredni, mert csak töredékük jelenik meg a forrásokban. Két jellemzőjük azért valószínűsíthető. Először az, hogy a magyarországi török központokban elsősorban a megszállók számára nélkülözhetetlen, a helyiekkel nem pótolható mesterségek képviselői telepedtek meg; másfelől az a jellegzetesség, hogy az iparűzők és a bolttulajdonosok jó része a katonák közül került ki.161 A váci házösszeírás is igazolni látszik ezeket a több török központ példáján leszűrt tanulságokat. A vár és a város ingatlantulajdonosai között ott találjuk a nélkülözhetetlen mesterembereket: a folyóparti vár hajósait, révészeit, patkolókovácsát, kardmüvesét, nyergesét és a sebesült és beteg katonákat gyógyító borbélyokat. A vízszerető törökök a fürdőst talán még náluk is többre tartották, és a tisztálkodáshoz szükséges darabka szappant is török készítőtől vásárolták. Az élelmiszeripart három mészáros, a ruházatit három szabó képviselte.162 Rajtuk kívül mindkét iparágban feltételezhetünk még néhány mesterembert; a lista a tulajdonosok többségének nem nevezi meg a foglalkozását, a hiányzó kézművesek bőségesen elférnek közöttük. 1580-tól a törökök kedvelt erjesztett italát, a bozát például valaki biztosan 159 FEHÉR 1975.; GERŐ 1985, 195-200.; GERELYES-FELD 1986, 161-180. leo KÁLDY-NAGY 1985, 676. 161 Gyula vámegyedében és városában 1567-ben 53 boltot írtak össze mohamedánok tulajdonában, közülük 23-at biztosan katonák működtettek; 1579-ben 54 bolt közül 24 volt katonáké (KÁLDY-NAGY 1982, 42-44., 50-51.). 162 FEKETE 1942, 30., 39., 45., 49., 83., 87., 102., 125., 139., 151., 156., 160., 383., 402., 416. sz.
